Magyar-szlovén párharc

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Szombat este Koperben rendezik a Magyarország-Szlovénia férfi kézilabda világbajnoki selejtező első mérkőzését, amely egyben az olimpiai kvalifikáció első állomása.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A világbajnokságot január 9. és 27. között rendezik Berlinben, Hamburgban, Münchenben és Kölnben, illetve Koppenhágában és Herningben. A torna győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek az olimpiai selejtezőn.
    
A kvalifikáció következő állomása a 2020-as, immár 24 csapatos norvég-svéd-osztrák közös rendezésű Európa-bajnokság lesz, amelynek győztese részt vehet az ötkarikás játékokon, a további két legjobb helyen végző együttes - amely korábban még nem szerzett részvételi jogot az olimpiai kvalifikációs tornára - szintén ott lehet a selejtezőn.
    
A magyarok Szlovénia elleni keretének tagja a Telekom Veszprém 37 éves jobbátlövője, Nagy László, aki tavaly októberben jelentette be, hogy többé nem lép pályára nemzeti színekben, de a szakmai stáb és a magyar szövetség felkérésére visszatért.
    
Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány kihagyta a csapatból a balátlövő Jamali Imant, korábbi vagy jelenlegi sérülése miatt pedig az irányító Császár Gábor, a balátlövő Faluvégi Rudolf és a kapus Borbély Ádám sem szerepelhet szombaton 20 órától Koperben, illetve jövő szerdán 19 órától a veszprémi visszavágón.
    
Vranjes szerint jó védekezésre és higgadtságra lesz szüksége a válogatottnak.
    
"Jó, hogy korábban el tudtuk kezdeni a felkészülést, Bosznia-Hercegovina ellen mérkőzést is játszottunk, a siófoki edzőtáborban pedig jó formába lendült a csapat" - mondta a svéd szakvezető az MTI-nek.
    
"Az első meccs nagyon fontos lesz, jól kell védekeznünk, és higgadtnak kell maradnunk a döntő pillanatokban, főleg az utolsó 10-15 percben. A mérkőzés első szakaszában nagy lesz a nyomás, az ellenfelünk nagyon sokat fut, és agresszíven játszik, de szerintem ezt tudjuk majd kezelni" - fogalmazott.
    
Hozzátette, az egység az erősségük. A tapasztalt játékosok, Nagy László és Ilyés Ferenc segítenek, és az egész csapat a jövőért küzd.
    
Mikler Roland, a Telekom Veszprém kapusa játszott a szlovénok ellen összesítésben három góllal elveszített világbajnoki selejtezőben 2014-ben. Megjegyezte, a mostani párharc azért is más lesz, mert a csapatok 95 százalékban kicserélődtek.
    
"Most az fog dönteni, hogy a szlovén válogatott gyors lerohanásainak hogyan tudunk ellenállni" - mondta. Hozzátette: a lehető legkevesebb technikai hibával kell játszaniuk, és előny lehet, hogy a visszavágót Veszprémben rendezik.
    
"A szlovén válogatott nemcsak otthon, hanem bárhol a világon komoly játékerőt képvisel, de most úgy érzem, talán közelebb van a két csapat egymáshoz, mint az elmúlt években" - mondta.
    
Bartók Donát, a német TBV Lemgo jobbátlövője úgy vélte, stabilan kell védekezniük, mert hátul sok minden eldőlhet, támadásban pedig a hibákat minimálisra kell visszaszorítaniuk.
    
"Nagy László magasságával a hármas védő pozíciót is világszinten el tudja látni, óriási tapasztalata van. Az én játékstílusom a dinamikus egy-egyezés, a távolról, közelről, betörés után való lövés. Nekem a gyorsaságomat, erőmet kell kihasználnom" - fogalmazott a 21 éves játékos.
    
Az előző vb-n bronzérmes, a januári, horvátországi Európa-bajnokságon pedig nyolcadik helyezett szlovénok keretében szerepel a Telekom Veszprém és a bajnok MOL-Pick Szeged beállója, Blaz Blagotnisek és Matej Gaber, valamint a veszprémiek jobbszélsője, Gasper Marguc is. Veselin Vujovic szövetségi kapitány dolgát is nehezítette néhány sérülés, térdfájdalmak miatt kimaradt például a balátlövő Nik Henigman, aki nyártól a Szeged játékosa lesz.
    
"A magyarok veszélyesek, de a szlovénok jobbak" - ezzel a címmel közölt cikket a Vestnik című lap.
    
"Néhány héttel ezelőtt teljes volt a keret, akkor még minden tökéletesnek tűnt. Aztán újra cserélnem kellett néhány játékost, de nem fogok panaszkodni, mert minden csapatnak megvannak a saját problémái" - nyilatkozta a kapitány.
    
Hozzátette, nagyon örül, hogy Jure Dolenec, Matej Gaber és Niko Medved játékára ismét számíthat, hiszen őket sérülés miatt kellett kihagynia az Európa-bajnoki keretből.
    
"Velük egyértelműen erősebbek vagyunk. Már sokszor elmondtam, hogy a szlovén válogatott rendkívül jó és komoly riválisa a világ minden csapatának, hiszen saját játékrendszerünk, kemény stílusunk, ezáltal pedig tekintélyünk van" - szögezte le az edző.
    
Matej Gaber kijelentette, előny lehet számukra, hogy ellenfelük játékosainak többségét jól ismerik, a magyarok viszont nem mondhatják el ugyanezt róluk.
    
"Mi vagyunk az esélyek, de ők sem lesznek megszeppenve. Mindent megtesznek majd, hogy legyőzzenek bennünket, ám kétségtelenül nagyobb nyomás alatt vannak, mint mi. Jók vagyunk, megfelelő taktikával rendelkezünk, ezért nyugodtnak kell maradnunk" - nyilatkozta a beálló.
    
Borut Mackovsek, a Celje balátlövője szerint a fiatalságuk és a gyorsaságuk a két legkomolyabb fegyverük mindkét mérkőzésen.
    
"Ha az első perctől kezdve gyors kézilabdát játszunk, a magyar játékosok nem fogják bírni a tempót. Ezzel hatástalaníthatjuk a jó egyéni képességeiket, és eldönthetjük a párharcot" - mondta.
    
Hangsúlyozta, mindezek ellenére veszélyesek lehetnek a magyarok, ezért nem állítja, hogy simán nyerni fognak, hiszen ez a hozzáállás megbosszulhatja magát.
    
A két csapat eddig 24 alkalommal találkozott egymással: egy döntetlen mellett a szlovénok 12, a magyarok 11 meccset nyertek.
    
Dánia és Németország csapata házigazdaként, Franciaország címvédőként automatikusan tagja a vb-mezőnynek, és kijutott már Spanyolország, Angola, Egyiptom, Tunézia, Bahrein, Katar, Szaúd-Arábia, a Koreai Köztársaság és Japán is. A kilenc európai párharc győztesén kívül még a Pánamerikai Bajnokság három dobogósa indulhat a tornán.