Magyarország nyerte a 15. IKF Kempo Világbajnokság és Világkupa összetett csapatversenyét.
 

Fotó: Magyar Kempo Szövetség


Fotó: Magyar Kempo Szövetség

A technikai divízióban harmadik helyen, a küzdelmi kategóriában pedig szintén első helyen zárt a piros-fehér-zöld csapat.

Minden idők legnépesebb mezőnye, több mint hatszáz versenyző mérte össze tudását a csütörtöktől szombatig tartó budapesti világversenyen. A MOM Sportban elhelyezett négy tatamin kata, fegyveres kata, szinkron kata, önvédelem, submission, semi kempo, knock down, kempo kumite, full kempo és kempo MMA szabályrendszerekben versengtek egymással a résztvevő öt kontinens legjobbjai. 

A közel száznegyven fős hazai válogatott mindhárom napon felkészülten, színvonalas bemutatókat, illetve küzdelmeket produkálva képviselte a magyar nemzeti színeket. A kiemelkedő teljesítménynek meglett az eredménye, hiszen a technikai és a küzdelmi divízióban is dobogón végeztek a kempósok, utóbbit ráadásul meg is nyerték. A mindkét vonalon elért jó helyezésnek köszönhetően pedig összetettben is győzött hazánk, először az IKF égisze alatt rendezett világbajnokságok történetében.

Összetett végeredmény: 
1. Magyarország
2. Románia
3. Argentína
4. Oroszország
5. Hollandia
6. Algéria

Küzdelmi divízió: 
1. Magyarország
2. Románia
3. Oroszország
4. Algéria
5. Kazahsztán
6. Argentína

Technikai divízió:
1. Argentína
2. Románia
3. Magyarország 
4. Spanyolország
5. Hollandia
6. India

A torna második napján döntött a Nemzetközi Kempo Szövetség (IKF) elnöksége a 2019. évi vb helyszínéről, amely a spanyolországi Guadalajara településen lesz jövő áprilisban. Amatto Zaharia, a Nemzetközi Kempo Szövetség elnöke 5. dan fokozatot adományozott Lacza Ádám Illésnek, a hazai sportszervezet elnökének a kempóért tett kiemelkedő munkájának elismeréseképpen.

Forrás: Magyar Kempo Szövetség