A magyar versenyzők két aranyat és összesen négy érmet szereztek a Szegeden rendezett kajak-kenu világkupa vasárnapi 5000 méteres versenyei során, így – túlteljesítve a célkitűzést – négy első, nyolc második és kilenc harmadik hellyel zárták a Maty-éri viadalt.

Fotó: MTI, archív

A leghosszabb távon – amelyen a korábbiaktól eltérően idén már futószakaszok is vannak, hasonlóan a maratoni futamokhoz – a nőknél teljes volt a magyar siker, a kajakosoknál ugyanis Kiszli Vanda, a kenusoknál pedig a korábban 500 méteren második Lakatos Zsanett nyert. Utóbbi számban Bragato Giada lett a harmadik. A másik hazai kajakosnak, Csay Renátának technikai probléma miatt fel kellett adnia a versenyt.

A férfiak egy dobogós helyet szereztek a másodikként beérkező kajakos Boros Adrián révén. A kenusoknál Dóczé Ádám hatodik helye volt a legjobb hazai eredmény.

A vk-n – melynek paraversenyeiben három bronz volt a magyar mérleg – 60 ország közel 700 sportolója, köztük 62 magyar vett részt.

    Eredmények:

    5000 m:

    férfiak:

    ——–

    K-1:

1. Fernando Pimenta (portugál) 19:19.805 p

2. Boros Adrián 19:48.833

3. Quentin Urban (francia) 19:57.611

…7. Noé Bálint 20:17.983

    C-1:

1. Serguey Torres Madrigal (kubai) 21:57.394 p

2. Kirill Samsurin  (orosz) 22:16.166

3. Diego Romero (spanyol) 22:36.133

…6. Dóczé Ádám 23:12.050

…9. Dóri Bence Balázs 23:33.622

    nők:

    —-

    K-1:

1. Kiszli Vanda 22:13.380 p

2. Lizzie Broughton (brit) 22:14.958

3. Anna Koziskova (cseh) 22:39.247

    Csay Renáta feladta a versenyt.

    C-1:

1. Lakatos Zsanett 26:30.047 p

2. Magda Stanny (lengyel) 27:14.608   

3. Bragato Giada 27:25.208