Olasz kapitánya lesz a magyar válogatottnak

Marco Rossi veszi át a válogatott irányítását – jelentette be kedden este a Magyar Labdarúgó Szövetség.

Marco Rossi. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt, archív


„Továbbra is a 2020-as Eb-döntőbe jutás a magyar férfi válogatott legfontosabb célkitűzése. A Nemzetek Ligájában már tétmérkőzéseken kell kialakítani annak a csapatnak a gerincét, amely képes lesz a selejtezősorozat végéig a kijutó helyekért harcolni. Az új kapitány feladata változatlanul egy versenyképes csapat kialakítása új, fiatal játékosok beépítésével” – olvasható az mlsz.hu-n.

A szövetség közleményében az áll: az eddigi kapitány, Georges Leekens által irányított, különböző összetételű csapatok „a lejátszott négy felkészülési mérkőzésen nem voltak eredményesek, és játékban sem mutattak határozott fejlődést”.

„Noha voltak a négy mérkőzésen elfogadható, illetve biztató időszakok a játék tekintetében, összességében nem volt tapasztalható olyan tartós, biztos előrelépés a csapat teljesítményében, amely alapján kijelenthető lenne, hogy megvan a csapat gerince és játéka a Nemzetek Ligájára. Sem a fiatalítás, sem a játékstílus kialakítása nem haladt az előzetesen elvárt ütemben. Ezek alapján az MLSZ elnöksége megállapodott Georges Leekensszel szerződése felbontásáról. Az MLSZ elnöksége továbbra is elismeri Leekens szakmai felkészültségét, emberi kvalitásait és megköszöni eddigi erőfeszítéseit. A belga szakember nem tart igényt végkielégítésre.”

Leekens vezetésével egyébként a válogatott nyeretlen maradt: egy fehéroroszországi döntetlen mellett kikapott Ausztráliától, Kazahsztántól és Skóciától.

Az MLSZ döntése alapján 2020 nyaráig olasz Marco Rossi veszi át a nemzeti csapat vezetését, aki a szövetség szerint „többször bizonyította, hogy a csapatépítés, közösségteremtés szakembere, képes a fiatal tehetséges játékosok beépítésére, a tapasztaltabb labdarúgók motiválására.”

Rossi a Budapest Honvéddal 2017-ben bajnoki címet szerzett, első kispesti szerepvállalása során, 2013-ban pedig harmadik helyre vezette csapatát. Idén, immár a felvidéki DAC edzőjeként, a szlovák bajnokságban szerzett bronzérmet. Játékosként a Torino színeiben mutatkozott be az olasz élvonalban, de játszott Németországban és Mexikóban is.