Egy kivétellel minden magyar egység továbbjutott a vasárnap délelőtti 200 és 500 méteres középfutamokból a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokságon.

Fotó: MTI, archív

A rövidebb távon a szombaton Balaska Márkkal párosban aranyérmes kajakos Birkás Balázs ugyanolyan meggyőző teljesítménnyel rukkolt elő, mint egy nappal korábban az előfutamban, s egy újabb győzelemmel lépett a legjobb kilenc közé. A nők hasonló számában ugyanakkor a tavaly Európa-bajnok, vb-nyolcadik Lucz Dórának nem sikerült beverekednie magát a fináléba, negyedik lett, miközben csak az első három hely ért döntőt.

„Nem sikerült túl jól a rajtom, majd az edzőmmel még ki kell elemeznünk, hogy mi történt” – mondta a parton az UTE 23 éves versenyzője, aki láthatóan nagyon elkeseredett a történtek miatt. Hozzátette: reggel nem érezte magát túl jól, nem volt százszázalékos állapotban, de nem akarja erre fogni a kudarcot.

„A döntőbe így is be kellett volna jutnom” – jelentette ki az MTI-nek nyilatkozva. 

Birkáshoz hasonlóan – kellemes meglepetést okozva – megnyerte középfutamát a nemrég még az ifjúsági vb-n szerepelt fiatal szegedi egység, a Nagy Bianka, Molnár Csenge kenupáros is, míg Korisánszky Dávid (C-1) egy második hellyel lépett tovább.

Ötszáz méteren a Tóth Dávid, Kulifai Tamás kajakos duó ugyancsak második lett a franciák mögött, s ez is finálés folytatást jelent.

A vasárnapi zárónapon 13 döntőt rendeznek a világbajnokságon – 12-ben lesz magyar hajó -, az 5000 méteres finálék kivételével ezeket élőben közvetíti a Duna World.

Magyarország eddig öt arany- és egy bronzérmet gyűjtött a vb-n.

A további program magyar idő szerint:

döntők:

női C-2 200 m (Nagy Bianka, Molnár Csenge) 13.04

női K-1 200 m 13.11

férfi K-1 200 m (Birkás Balázs) 13.18

férfi C-1 200 m (Korisánszky Dávid) 13.32

férfi K-2 500 m (Tóth Dávid, Kulifai Tamás) 13.39

férfi C-2 500 m (Hajdu Jonatán, Fekete Ádám) 13.54

női C-2 500 m (Balla Virág, Takács Kincső) 14.02

női K-4 500 m (Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra) 14.17

férfi K-4 500 m (Tótka Sándor, Dudás Miklós, Molnár Péter, Kuli István) 14.25

női C-1 5000 m (Lakatos Zsanett) 16.00

férfi C-1 5000 m (Kiss Tamás) 16.40

női K-1 5000 m (Takács Tamara) 17.15

férfi K-1 5000 m (Noé Bálint) 17.50