Fotó: MTI/Kovács Anikó, archív

Mind mennyiségét, mind minőségét tekintve kiemelkedő lesz a mezőny a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának első, budapesti állomásán.

A csütörtöktől vasárnapig tartó esemény szerdai sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a magyar fővárosba 43 országból 256 versenyző érkezett, köztük 14 olimpiai és 31 világbajnok. Az egyéni távok nyolc világcsúcstartójából hat szintén indul.

„A budapesti rendezés elismerése azon sporttörténelmi sikereknek, amelyeket a sportág magyar képviselői az elmúlt években elértek” – jelentette ki Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, aki hozzátette, az eredményeknek köszönhetően a korcsolyasport bekerült a Sport XXI és a Heraklész programba, hat szakember pedig részese lett a kiemelt edzői programnak, továbbá 2021-re felépül a Nemzeti Korcsolyázó Központ.

Kósa Lajos, a magyar szövetség (MOKSZ) elnöke kifejtette, a szervezet már kiírta a tervpályázatot, amelynek október 31-e a beadási határideje. Elmondása szerint a létesítmény tízezer néző befogadására lesz alkalmas és magában foglal egy 400 méteres nagy pályát és négy rövid pályát, illetve olyan kiszolgáló helyiségeket, mint az edzőterem.

„Mi mindent megtettünk, hogy sikeres világkupát rendezzünk” – mondta a sportvezető a BOK Csarnokban sorra kerülő versenyről, amelynek első két, selejtezős napja ingyenesen lesz látogatható. Kósa Lajos a célokat illetően úgy fogalmazott: reményei szerint mindkét váltó megszerzi a kvótát a novemberben záruló vk-sorozatban, így jövő februárban a maximális tíz fővel lenne jelen a sportág a phjongcshangi téli olimpián.

„El kellett vállalnunk a rendezést, mert ennyivel tartozunk a versenyzőknek, akik megmutatták a sportszerető közönségnek, hogy téli sportoló is lehet sikeres Magyarországon” – mondta Orendi Mihály, a MOKSZ ügyvezető igazgatója, aki ezt követően a Zsolnay Manufaktúra által a versenyre készített, porcelánbetéttel ellátott első érmét átadta a sportállamtitkárnak.

Váradi Orsolya versenyigazgató többek között arról beszélt, két hete dolgoznak a helyszínen, hogy tökéletes körülmények várják a versenyzőket, annak ellenére, hogy nem jégcsarnokban lesz a verseny, hanem mobiljégen. Ehhez 144 köbméter vizet használtak fel, ebből egyetlen versenynap alatt 24 köbméter tűnik el, amit éjszaka pótolni kell.

„Ilyen minőségű körülmények között még nem voltunk egyetlen felkészülés során sem” – mondta Bánhidi Ákos, a magyar csapat menedzsere, aki bejelentette, hogy a férfiaknál a tavaly 500 méteren világbajnok Liu Shaolin Sándor és öccse, a minden távon junior világbajnok Liu Shaoang mellett a szerdán 23. születésnapját ünneplő Burján Csaba indul egyéniben mindhárom távon. A nőknél kizárólag Jászapáti Petra triplázik, míg Kónya Zsófia 500 és 1500, Keszler Andrea 500 és 1000, Bácskai Sára Luca 1000, Heidum Bernadett pedig 1500 méteren indul. A váltók összeállítását egyelőre nem jelölte ki.

A váltóval 2009-ben Európa-bajnok Heidum szerint húsz éve versenyez, de ilyen jó körülmények még soha sehol nem voltak. Kiemelte, hogy hatalmas terület és rengeteg szobabicikli áll a versenyzők rendelkezésére, ami korántsem szokványos.

„Soha ilyen erős női csapatunk még nem volt. A fiúk eddig is kiemelkedőek voltak, remélem az egész szezonban a nyomukban leszünk eredményességben” – mondta Heidum.

A férfiak részéről a negyedik olimpiájára készülő Knoch Viktor elárulta, bokasérülése után készen áll, hogy segítse a váltót, felépült, így kizárólag az edzőkön múlik a szerepvállalása. Megjegyezte, reményei szerint novemberre teljesen utoléri magát, s akkor a két ázsiai vk-n már egyéniben is bizonyíthat.

A négy vk-állomáson a legrosszabb eredmény kiesik, az így kialakuló sorrend alapján osztják ki az olimpiai kvótákat. A váltók esetében a legjobb nyolc jut indulási joghoz, 500 és 1000 méteren 32-en, míg 1500-on 36-an utazhatnak a játékokra. A versenyzők a nemzetnek gyűjtenek pontokat és országonként egy távon legfeljebb három kvóta szerezhető.

A műkorcsolyázók utolsó esélye a kvótaszerzésre

Csütörtöktől szombatig rendezik meg a Nebelhorn Kupát, amely a műkorcsolyázók utolsó kvótaszerző lehetősége a jövő februári, phjongcshangi téli olimpiára.

A magyar színeket párosban a vb-24. Beklemiscseva Darja, Magyar Márk duó, míg jégtáncban a Janovszkaja Anna, Lukács Ádám kettős képviseli. Előbbi számban négy, utóbbiban öt indulási jogot osztanak ki a németországi Oberstdorfban.

Engi Klára, a magyar szövetség pontozásos szakági igazgatója szerint nehéz lenne meghatározni az esélyeket, mert ez tulajdonképpen az idény első versenye, így nem lehet tudni, hogy a pontozók miként értékelik az egységek új programjait.

„A versenyen olyanok is indulnak, akiknek már van kvótájuk, azaz nem feltétlenül a legjobb négy páros és öt jégtáncos jut indulási joghoz” – mondta az MTI-nek Engi, aki azt is megjegyezte, az éppen lemaradók lesznek a tartalékok.

A sportvezető szerint a jégtáncosok felkészülése zökkenőmentes volt, ugyanakkor a páros női tagja, Beklemiscseva bokatörést szenvedett az érkező lábán, emiatt az érdemi munkát csak másfél hónapja kezdte meg. Hozzátette, ennek ellenére az egységnek sikerült egy olyan új elemet megtanulnia, amikor egy dobást követően Beklemiscseva hármat forog a levegőben, mielőtt a férfi elkapja. Szerinte ez sokat segíthet, mert jóval magasabb technikai pontot kaphatnak.

A jégtáncosok csütörtökön 10 órától, míg a párosok 13.05-től mutatják be rövidprogramjaikat. Utóbbi kűrjét pénteken 13.45-től, míg előbbiét szombaton 9 órától rendezik.

Jégtáncban 18, párosban 16 kettős indulhat a játékokon.

A phjongcshangi játékok női mezőnyében már biztosan lesz magyar, ugyanis Tóth Ivett az idei vb-n elért huszadik helyével kvótát szerzett az ország számára.

MTI