Sport és országimázs

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

Szokatlan lépésre szánta el magát a kormány a nyáron. Létrehozta a Sportdiplomáciai Főosztályt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tájékoztatásért és Magyarország Nemzetközi Megjelenítéséért Felelős Államtitkárságán belül. A kezdeményezés új helyzeteket és új lehetőségeket tartogat a külkapcsolatokban. Menczer Tamás államtitkárral és Iglói-Nagy István főosztályvezetővel beszélgettünk.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

– Azt gondolnánk, hogy a sport nemzetközi kapcsolatait a szakági szövetségek intézik. Mi szükség volt az új minisztériumi főosztályra?

Menczer Tamás: – Államtitkárságunk egyik feladata Magyarország nemzetközi megjelenítése. Ez lefedi a kultúrdiplomácia és a sportdiplomácia területét, illetve a turizmusdiplomáciát is. A sportdiplomácia eddig gyerekcipőben járt nálunk, a minisztériumon belül egy másik főosztály kis résztevékenysége volt csupán. Az államtitkárság megalakulása után úgy láttuk, hogy a sport rendkívül alkalmas az országimázs építésére. Sőt! A sport segítségével eljuthatunk olyan helyekre a világban, ahol eddig kevésbé voltunk jelen, vagy eljuthatunk oda, ahová a politika nem feltétlenül jut el. A sportdiplomácia segíthet olyan helyeken is, ahol politikai típusú vitáink vannak, hiszen a sporton keresztül kialakított bizalomra építve a vitás kérdések is könnyebben rendezhetők. Külképviseleteinknek most már a diplomáciai, külgazdasági és kulturális feladataik mellett sportdiplomáciai feladataik is vannak. Mindent megteszünk rangos sportesemények Magyarországra hozatala érdekében, a sporton keresztül erősíteni szeretnénk a diplomáciai kapcsolatainkat, illetve a szomszédos országok esetében a magyar–magyar kapcsolatokat is.

Iglói-Nagy István: – Július 1-jével kezdett dolgozni a főosztály, egyre több a munkánk azóta, belülről látni csak, milyen nagy és fontos terület ez. És nemcsak konkrét sportversenyekről beszélhetünk, de olyan kellemes feladataink is voltak már, mint megszervezni például a szöuli olimpia néhány magyar bajnokának a kiutazását a versenyek színhelyére, most tartották ott a játékok harmincadik évfordulójának ünnepségeit. Egyébként nálunk mindig nyitva az ajtó, szívesen látunk és támogatunk is minden olyan sporttal kapcsolatos kezdeményezést, ami öregbíti a tipikusan sportnemzetként ismert Magyarország hírnevét, és méltó is ehhez a ranghoz.

M. T.: – És még valami! Szándékunk, hogy a rendelkezésünkre álló külképviseleti hálóval segítsük a sportvilág itthoni képviselőit, a jogköröket természetesen tiszteletben tartjuk. Ezt elmondtuk a sportért felelős Emmi illetékeseinek, a Magyar Olimpiai Bizottság irányítóinak, a sportági szövetségeknek, a hazai sport­élet érintett vezetőinek is.

I.-N. I.: – A jelmondatunknak megfelelően mindig azt figyeljük, mit adhat a sport a diplomáciának, és mit adhat a diplomácia a sportnak.

– Képes-e a jó sportkapcsolat enyhíteni két vagy több ország között kialakult politikai feszültségeket?

I.-N. I.: – A sportdiplomáciát szívesen nevezik puha diplomáciának is. Klasszikus példaként emlegetik és pingpong­diplomáciának hívják azt az esetet, amikor egy amerikai és egy kínai asztaliteniszező barátkozni kezdett, és ez a barátkozás médiavisszhangot is kapott. Egy évre rá Richard Nixon amerikai elnök Kínába utazott, Mao Ce-tung meghívására. Ez az óriási jelentőségű világpolitikai esemény a sportból indult el. A legutóbb példa pedig a pjongcsangi téli olimpiához kötődik, amelyen részt vettek az észak-koreai sportolók is. És hónapok múltán már kézen fogva sétált át a két országot elválasztó határvonalon Észak- és Dél-Korea legfőbb vezetője.

M. T.: – Régi tapasztalat, ha az országok között egyetértés van a sportban, könnyebben rendezik el politikai vitáikat, nézetkülönbségeiket. A sport közös nyelv, ha ezen a területen kialakul a bizalom, a nehéz kérdésekről is könnyebb tárgyalni.

– Elúszott az budapesti olimpia. Pedig remek lehetőségeket nyújtott volna sportdiplomáciai téren is…

M. T.: – A sport összeköt. Embereket, közösségeket, társadalmakat. Személy szerint nagyon fájlalom, hogy mégis jött egy olyan politikai erő, amely inkább az egység megtörésére használta fel a sportot, konkrétan az olimpia kérdését. Reális esélyünk volt az olimpia elnyerésére, ki tudja, mikor lesz ilyen lehetőségünk legközelebb.

I.-N. I.: – Ekkora esélyünk még sosem volt a rendezésre, mint ami most elúszott. A NOB egyszerűsíteni akarta az olimpiák megrendezését, emberibbé, természetesebbé tenni, úgy tűnt, mintha egy kicsit ránk is szabta volna az új koncepciót. Amit az ellenzéki politika tett az olimpiával, az felért egy gyilkossággal.

– Pedig már bizonyított az ország, ami a rendezés színvonalát illeti. Ott volt például a mindenki által elismert budapesti a vizes vébé, és nyilván az októberi birkózó-világbajnokság sem marad el majd mögötte.

M. T.: – Sok hasonló világversenyt rendeztünk felnőtt és utánpótlás szinten is. Jó szervezőnek ismernek bennünket, olyannak, ahol működnek a dolgok. Kiszolgáljuk a versenyt, a sportolót, a közönséget, és ráadásul ez egy kifejezetten biztonságos ország is. Megvan a bizalom, és ebben sokat számít az is, hogy a kormány kiszámítható partnere a nemzetközi sportszövetségeknek, amit vállal, azt magas szinten teljesíti.

I.-N. I.: – Nem vicc, a magyar rendezéseket 120-130 százalékosnak tartják a világban.

– Benne vagyunk a következő foci-Eb rendezésében is, négy meccs lesz nálunk. Mire számítanak önök?

M. T.: – Minden sportot szeretek, minden sportolót tisztelek, de hát a foci az foci. Hogy mit jelent ennek a nemzetnek, azt láthattuk két éve, a franciaországi Eb alatt, sokan kiutaztak a helyszínre, akik meg itthon maradtak, azok megállították a villamost a körúton, ismeretlenek egymás nyakába borulva ünnepeltek… Erre csak a futball képes. Igaz, 1986 óta nem volt részük a magyaroknak ilyen sikerben. De a foci szeretete sosem tűnt el a magyar emberekből, a labdarúgás kedvelése független attól, hogy éppen jók vagy rosszak az eredményeink. Két jó válogatott meccs után, legyenek azok akár barátságos találkozók, a harmadik összecsapásra már megtelik a stadion. Vagy egy másik példa, a múlt szombati FTC–Újpest-rangadó is telt házat hozott, pedig csak egy bajnoki mérkőzésről volt szó. Divatos manapság belerúgni a sportágba, a játékosokba, ahogy azokba is, akik a focit támogatják. Ha azon a bizonyos négy Eb-meccsen pályára léphetne idehaza a magyar válogatott, olyan össznépi eufóriát élhetnénk át, amit nem lehet szavakkal leírni. A sportsiker megnöveli az önbizalmunkat, megtöbbszörözi az erőnket. Ezt vették el azok, akik megtorpedózták az olimpiát.

I.-N. I.: – Legutóbb a MOL Vidi bejutott az Európa Liga főtáblájára. Szinte órák alatt elfogytak a jegyek a Groupama Arénába, mert ott játszott a fehérvári csapat. Az első csoportmeccsen kikapott ugyan, de ennek ellenére jó volt a hangulat, együtt ünnepelt mindenki, még a hazai mezőny nagy riválisainak szurkolói is. A diplomáciában is azt érezzük, nagyszerű sportok vannak, de a foci azért egy kicsit mindig eléjük kerül.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

– Van-e olyan földrajzi terület a világban, ahová mindenképpen szeretnénk eljutni végre?

I.-N. I.: – Kína kereste és keresi ma is a kapcsolatot a magyar sportélettel, sőt, mi segítünk neki az európai sportkapcsolatok kiépítésében is. Mindez elsősorban az asztaliteniszre érvényes, de érdeklik Kínát a magyar futballakadémiák is, hozzáteszem, megkerestek bennünket ebben az ügyben Dél-Amerikából is. Ha már a nagy távolságoknál tartunk, jövőre ünnepeljük a magyar–japán diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulóját, ezeken a rendezvényeken is vastagon jelen lesz a sport.

M. T.: – Lehetőségeinkhez mérten minden olyan kezdeményezést támogatunk, amelynek van értelme. Vannak látványosabb és kevésbé látványos események is, adott esetben fontos nekünk egy emléktábla-állítás valahol külföldön annak a magyar sportszakembernek a tiszteletére, aki ott, idegen földön is maradandót alkotott. A nagykövetségek, a missziók minden ötletet megvizsgálnak.

I.-N. I.: – Úgy tartja a fáma, hogy egy magyar ember, bizonyos Ürge László, alias Les Murray honosította meg Ausztráliában a labdarúgást. Szereztünk egy magyar válogatott mezt, ezt aláírták a csapat tagjai, és a canberrai követségünk nemsokára átadja Ausztráliában Ürge László családjának. Távolról nézve kis dolognak tűnik, de a helyieknek fontos, és emlékezni fognak rá.

M. T.: – A követségek, missziók feladata az is, hogy segítsék a magyar lobbitevékenységet, amikor világversenyekért pályázunk. Mutassák be a magyar pályázatot az adott ország sportági vezetőségének, és próbálják elérni, hogy azok a végső szavazásnál a miénket támogassák. Legutóbb jól dolgoztak a misszióvezetőink, Magyarország elnyerte a 2022-es kézilabda-Eb rendezési jogát.

I.-N. I.: – A következő feladat pedig a 2023-as atlétikai vb rendezési jogának megszerzése lenne. Ez a világ harmadik legjelentősebb sporteseménye, a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek több tagja van, mint az ENSZ-nek.

M. T.: – A külképviseletek ezzel a régiek mellé új feladatot kaptak. Vannak nagyköveteink, akiknek szokatlan ez a szerepkör, de úgy látom, hogy még ők is örömmel teszik a dolgukat ezen a téren.

– A V4-en belül feltűnően jól fejlődnek a sportkapcsolatok. Van „visegrádi” kerékpárverseny, regatta, futsal-, sőt, jéghokikupa is.

I.-N. I.: – Minden dimenzióban megvan ez a kapcsolat. Varsóban nemrég „V4 plusz Bulgária” egyeztetés történt a sportpályákon történő manipulációk száműzéséről. Egyeztettük az álláspontunkat, és ezt vittük aztán tovább Strasbourgba, a kérdésben rendezett nagy, nemzetközi konferenciára. Működőképes a visegrádi projekt, ugyanazt a nyelvet beszéljük.

M. T.: – A V4-ben mindig azt érzi az ember, hogy barátok között van, ez természetesen igaz a sportra is.

– Az EU-ban milyen jelentősége van a sportdiplomáciának?

M. T.: – Igazából úgy tűnik, hogy nincs az unió működésének a homlokterében a sport.

– Miként száll be a főosztály a tömegsport és az iskolák közti sportkapcsolatok alakításába?

M. T.: – Ha tudunk, segítünk. Legutóbb például daganatos betegségből felgyógyult sportoló gyerekek vettek részt a Győztesek versenyén Oroszországban, ami számukra az olimpiát jelenti. Természetesen a moszkvai követségünkön keresztül őket is igyekeztünk segíteni.

I.-N. I.: – Ha tömegsport, akkor azt mondom, nemsokára rendezik a SPAR Budapest Maratont, ennek is jelentős országimázs-javító hatása van, magától értetődő volt, hogy a minisztérium is az esemény mellé állt. Nyolcvan országból várjuk a résztvevőket, rajthoz áll egyébként a tárcavezetőnk, a magyar külgazdasági és külügyminiszter is. A külföldi terepet nézve pedig azt látni, hogy jó néhány misszióvezető igen aktív abban, hogy az odaérkező magyar sportolók gondját viselje, legyen az bárki, programokat, találkozókat szerveznek számukra.

M. T.: – Ezt már a külképviseleteink kötelező feladatává tettük.

I.-N. I.: – Egy másik példa: most lesz Buenos Airesben az ifjúsági olimpia, összehoztuk az ottani magyar nagykövetet a Magyar Olimpiai Bizottsággal, és elindult a közös felkészülési munka. Ez már az új idők szele.

– Sok országban már nem figyelnek úgy az utánpótlás-nevelésre, mint régen. Kell egy jó játékos? Egy tehetséges atléta? Hoznak Afrikából, Ázsiából. Mi a véleményük erről a jelenségről?

M. T.: – Régi igazság, hogy egy külföldit csak akkor érdemes idehozni, ha jobb, sokkal jobb, mint a magyar sportoló. Azt hiszem, ezen a területen olykor körültekintőbben kellene eljárni. Elsősorban a saját játékosainkat, versenyzőinket kell helyzetbe hozni, hozzájuk kötődnek igazán a szurkolók, belőlük lehet erős válogatott. Röviden szólva, a tehetséges magyar gyerekeket véletlenül se szeretnénk lecserélni senki másra sem.

I.-N. I.: – A véletlen folytán én egy olyan társaságban néztem a 2016-os labdarúgó-Eb mérkőzéseit, ahol ott volt egy politikailag abszolút visszafogott, konszolidált francia borászcsalád is. Őket például nem kötötte le különösebben a francia válogatott szereplése, mondván: nem érzik magukénak a csapatot. És itt szó sem volt semmiféle kirekesztésről vagy idegen­ellenességről, egyszerűen nem tudtak azonosulni a válogatottal. Ne jussunk el ide! A magyar közönség tapasztalataim szerint rituális erejű élményeket vár a válogatottól, minden tekintetben sajátjának akarja érezni a pályára kifutó nemzeti tizenegyet.

– Az ellenzék szívesen köt bele a kormány sportpolitikájába, mondván: inkább ossza szét a szegények között azt a pénzt, amit a sportra költ…

I.-N. I.: – Igen, és hozzáteszik, hogy inkább vegyünk lélegeztetőgépeket. Azt sem tudják, mennyi lélegeztetőgép van az országban. Torz gondolkodás, torz vélemény.

M. T.: – A kormány arányosan és megfelelő gondossággal osztja szét a forrásokat a különböző területek között, amelyek közül számos megelőzi a sportot, természetesen. A másik pedig, hogy minden sportág megkapja a maga támogatását, a csapat- és látványsportágak éppúgy, mint az olimpiai sportágak vagy az utánpótlásrendszer és az infrastruktúra-fejlesztés. Ez így van rendjén. Sok minden szól a sport jelentősége mellett, edzi a testet és a lelket, fejleszti a személyiséget, közösséget formál. A sportban mindent meg lehet tanulni az életről. Aki arra használja a sport ügyét, hogy viszályt szítson, ostobaságot csinál. Ez nem más, mint a politikai kreativitás teljes hiánya. 

Lapszám: