Fotó: MTI

Az ausztrálok felett aratott 13-3-as győzelemmel mutatkozott be a magyar férfi vízilabda-válogatott a hazai rendezésű vizes világbajnokság hétfői játéknapján, a Margitszigeten.

Eredmény, B csoport, 1. forduló:

Magyarország-Ausztrália 13-3 (1-1, 4-1, 2-1, 6-0)

gólszerzők: Varga D. 4,  Manhercz, Török, Vámos 2-2, Hárai, Hosnyánszky, Mezei, illetve Edwards, Kayes, Younger

A margitszigeti Hajós Alfréd uszoda 50-es medencéjében telt ház, mintegy hétezer néző előtt szállt vízbe a két csapat, s bár a magyar csapat számított esélyesnek, azért semmiképpen sem várt sétagalopp a vendéglátókra. Már csak azért sem, mert a tavalyi, Rio de Janeiró-i nyári olimpián játszott csoportmérkőzésen 9-9-re végeztek egymással a felek. Néhány héttel azelőtt pedig csak óriási csatában nyert 16-15-re az akkor még Benedek Tibor irányította együttes a Hajósban.

Ausztrál góllal indult a hétfői meccs, a csapatkapitány Varga Dénes kapufán landoló lövéssel válaszolt, majd további kimaradt magyar lehetőségek után, szűk két perccel az első szünet előtt Vámos Márton távoli bombagóllal egyenlített (1-1).

A második nyolc perc Varga eredményes megúszásával indul, majd ugyanő egy keresztléces góllal vétette észre magát újfent (3-1). A hazai előnyhöz kellett az is, hogy Nagy Viktor többször remekül védett. A magyar válogatott Vargához hasonlóan olimpiai és világbajnok játékosa, Hosnyánszky Norbert pattintott lövésére sem volt ellenszere az ellenfélnek. A légiósként a BL-győztes és magyar bajnok Szolnok csapatában pólózó Aaron Younger szépített, de még a nagyszünet előtt jött a válasz Varga részéről (5-2).

A fordulás után a csapatkapitány negyedszer is eredményes volt, ekkor büntetőből vette be a kaput. Nagy továbbra is nagyszerűen védett – 86 százalékon állt ekkor a védési mutatója -, s mivel elöl emberelőnyben Török Béla is betalált, 7-2-re elhúzott a magyar csapat. A volt OSC-s Joe Kayes módosított az álláson a negyed hajrájában.

A befejező játékrészt Hárai Balázs centergólja nyitotta, majd a másik center, a balkezes Mezei Tamás is betalált. A találatok sorát a vb-újonc Manhercz Krisztián folytatta, az ausztrálok játéka szétesett, ezt Vámos használta ki távolról (11-3). Török nagyszerű összjáték után növelte kilencre a különbséget, majd a „közte tíz” is meglett a duplázó Manhercz révén.

A 13-3-as sikert felállva ünnepelte a közönség, amely az éppen ezen a napon 43 éves Märcz Tamás tiszteletére a Happy Birthday-t énekelve köszöntötte a vb-n győztes meccsel bemutatkozó szövetségi kapitányt.

Korábbi eredmények, férfiak, 1. forduló:

A csoport:

Brazília-Kazahsztán 6-2 (1-1, 0-1, 3-0, 2-0)

Montenegró-Kanada 8-8 (3-1, 2-2, 1-1, 2-4)

B csoport:

Olaszország-Franciaország 18-9 (5-2, 3-4, 7-1, 3-2)

C csoport:

Szerbia – Dél-afrikai Köztársaság 21-5 (6-1, 7-1, 5-1, 3-2)

Görögország-Spanyolország 8-7 (3-1, 2-2, 1-1, 2-3)

D csoport:

Horvátország-Egyesült Államok 12-7 (3-1, 4-2, 3-1, 2-3)

később:

Japán-Oroszország 21.30

MTI