Fotó: MTI/Bodnár Boglárka, archív, illusztráció

Több mint hatszáz hajót várnak a szervezők a csütörtökön rajtoló jubileumi, 50. Kékszalag Erste Nagydíjra – közölték a vitorlásverseny rendezői szerdán Balatonfüreden.

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka, archív, illusztráció

„A viadalra szerda délig már több mint ötszáz hajó nevezett, az este tíz órai határidőig a várakozások szerint hatszáz fölé nő a regattán indulók száma” – jelentette be Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) főtitkára. A Kékszalag csütörtökön 9 órakor rajtol Balatonfüredről, a vitorlásoknak Balatonkenese, Siófok és Keszthely érintésével több mint 150 kilométert megtéve kell visszaérkezniük Balatonfüredre.

Kollár Lajos, a szervező MVSZ elnöke a Kékszalagot a Balaton egyik legnagyobb ünnepének nevezte és örömét fejezte ki, hogy évről évre nő a versenyen résztvevők száma. Hozzátette: a jubileumra érmét bocsájtottak ki és könyv is megjelenik a Kékszalag 1934-ig visszanyúló történetéről számos fotóval. Emellett a verseny ideje alatt fotókiállítás is várja a közönséget Balatonfüreden.

A Kékszalag címvédője, a tizenháromszoros bajnok Litkey Farkas a sajtótájékoztatón elmondta: másfél hónapja heti öt edzéssel készülnek a versenyre. Hozzátette, csapatukba családalapítás után visszatért több régi tag, és abban bízik, hogy hajójuk, a Festipay a legkiegyensúlyozottabb teljesítményre lesz képes a tavon.

A Kékszalag időrekordját tartó kétárbocos Fifty-Fiftyre két új orrvitorlát szereltek fel, melyeket a sajtótájékoztató alatt is a tavon tesztelt Józsa Márton. Gémesi Jóka, a csapat vezetője hangsúlyozta, szoros küzdelmet vár, melyben a Fifty-Fifty jó szélben akár közel hatvan kilométer/órás sebességre is képes lehet.

Roland Gäbler olimpiai bronzérmes vitorlázó, a Black Jack kormányosa is kemény versenyre számít, de úgy érzi, gyengébb szél esetén is jól fog menni a hajója. A Kékszalag különlegességét a versenyző abban látja, hogy a hagyományos hajók mellett a legmodernebb technológiák is megjelennek.

Kaiser Kristóf új hajóval, egy szárnnyal szerelt AC-45-össel vág neki a Kékszalagnak. A vitorlás kialakításánál nagy hangsúlyt fektettek az áramlásoptimalizásra.

Roman Hagara és Hans-Peter Steinacher olimpiai, világ- és Európa-bajnok vitorlázók 32, illetve 40 lábas vitorlással állnak rajthoz. A két versenyző 2010-ben már részt vett a Kékszalagon, melyen idén öt-tíz csomós szélre és ideális esetben akár győzelemre számítanak.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, melyet először 1934-ben rendeztek meg. A Balatonfüredről induló 155 kilométeres tókerülő verseny teljesítésére a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésükre. A Kékszalagot tavaly Litkey Farkas a Festipayjel 10 óra 5 perc 17 másodperces idővel nyerte, a verseny abszolút időrekordját a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, kéttestű, magyar fejlesztésű hajó 7 óra 13 perc 57 másodperccel tartja, mely 2014-ben ért el.