A férfi kardválogatott közös célja, hogy ott legyen a tokiói olimpián és érmet nyerjen – mondta Gémesi Csanád, aki a múlt hét végén, a varsói világkupán bronzérmet szerzett egyéniben.

Fotó: mti, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció

A 30 éves kardozó az M4 Sport Sportreggeli című műsorában úgy fogalmazott: „Közösen megyünk egy közös cél felé. Ez a közös cél a tokiói olimpia és az érem, a tokiói olimpiai érem”.
    
Az egyéniben 2014-ben Eb-harmadik, csapatban 2013-ban Eb-ezüstérmes, 2014-ben vb-bronzérmes vívó a mostani idényben már másodszor állhatott fel a dobogó harmadik fokára Lengyelországban azután, hogy december közepén, Cancúnban is elődöntős volt.
    
A varsói vk-n, amelyen az elődöntőben a későbbi ezüstérmes, kétszeres olimpiai bajnok csapattárstól, Szilágyi Árontól kapott ki, a főtáblán többek között három francia ellenfelet is sikerült legyőznie.
    
„Igyekeztem nagyon fegyelmezetten végrehajtani az akcióimat, és ezek be is jöttek. Nagyon nehéz a franciák ellen vívni, mert ők is fegyelmezettek, és tudnak váratlant húzni. Ezeket most szerencsére sikerült észrevenni, és nem belemenni a csapdájukba” – elevenítette fel a történteket.
    
Már eddig is sikeres az idénye, de mint mondta, ha összejön, amit tervez, hogy az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is érmet szerez – akár egyéniben is -, akkor mindenképpen a mostani lesz a legsikeresebb szezonja.
    
Gémesi társaitól eltérően viszonylag későn, 26 évesen került be a válogatottba. Megjegyezte: sokat küzdött ezért.
    
„Sokáig benn is tudtam maradni, de az előző idényben kikerültem, nem jöttek az eredmények, s volt egy sérülésem is. Ezt az idényt azzal a plusz motivációval kezdtem el, hogy visszakerüljek a csapatba” – mondta.
    
Arra a felvetésre, hogy jelenleg öten pályáznak a válogatott négy helyére, úgy reagált, kimaradni nem jó – ezt már tapasztalta -, de a versenyhelyzet és a visszakerülés vágya plusz motivációt jelent.

MTI