Az orosz Alina Zagitova nyerte a műkorcsolyázók női versenyét a phjongcshangi téli olimpia pénteki napján, Tóth Ivett a 23. helyen végzett.
 

Fotó: MTI, Czeglédi Zsolt


Fotó: MTI, Czeglédi Zsolt

A januárban Európa-bajnok, 15 éves versenyző az oroszok első aranyérmét nyerte Phjongcshangban. Mögötte honfitársa, az elmúlt két világbajnokságon győztes Jevgenyija Medvegyeva zárt másodikként. A bronzmedált a tavaly vb-ezüstérmes, a dél-koreai játékokon csapatban aranyérmes kanadai Kaetlyn Osmond szerezte meg.
    
Tóth Ivett az első csoport utolsó, hatodik tagjaként lépett jégre. A Carmenre előadott kűrjét remekül kezdte, a közönség ütemes tapsa közepette ha nem is hibátlanul, de megugrotta a tripla Lutz, dupla toeloop kombinációt, majd külön a tripla flipet is. Ezt követően viszont elbizonytalanodott az UTE 19 éves versenyzője, ugyanis elesett a tripla Rittbergerben, majd a háromfordulatos Lutzban is. A hibák kissé rányomták bélyegüket a program további részére, a forgások és a lépéssorok sem voltak teljesen zökkenőmentesek. A piros ruhát viselő Tóth Ivett szabadkorcsolyázása végén két ugráskombinációt is megcsinált, majd zárásként ismét hibázott a dupla Axelnél. A hibák ellenére megtartotta a 23. helyét a 24 fős kűrben.
    
„Nagyon nehéz év van mögöttem. Májustól nagy katyvasz volt, a nyári sérülésem is jelentősen befolyásolta a felkészülésemet, ezért örülök, hogy nem csak egy rövidprogramból állt számomra az olimpia” – mondta Tóth Ivett, aki egyúttal gratulált a férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltónak a csütörtökön megnyert történelmi aranyérméhez.
    
Tóth Ivett azzal elégedett volt, hogy mindent megpróbált, mindenbe beleállt, még ha többször hibázott is emiatt, azt viszont kifejezetten sajnálta, hogy a forgások és a lépéssorok sem voltak tökéletesek.

(MTI)