Fotó: MTI/Kovács Tamás

Bodonyi Dóra megnyerte a női kajakosok vasárnap délutáni 5000 méteres versenyét a racicei kajak-kenu világbajnokságon, amelyet így tíz éremmel, öt első, három második és két harmadik hellyel zártak a magyarok.

A délelőtt 1000 méteren ötödik Bodonyi júliusban, Plovdivban megnyerte ezt a számot, és a rajt után most is szinte azonnal az élre tört. Sokáig a négyfős élboly tagja volt, s miután az üldözők utolérték őket, továbbra is vezetett. A célhoz közeledve az Eb-bronzérmes német Tabea Medert és a 23 éves szolnoki kajakos meglépett a mezőnytől, s végül egymás között döntötték el az elsőség sorsát. Bodonyi jól bírta a hajrát, így az Eb után a vb-t is megnyerte a leghosszabb távon. Ebben a versenyben 26-an indultak.

A férfiak hasonló számában – 38 vetélytársával együtt – Noé Bálint szállt vízre magyar részről. A Honvéd 23 éves kajakosa az elején még vezetett is, 2500 méter után azonban lemaradt, s végül a 18. lett.

A kenusoknál az Eb-n második Varga Dávid sokáig tagja volt az élbolynak, de 3000 méter után lemaradt, s innentől már nem volt esélye az éremszerzésre. Győzött – címét megvédve – a németek világklasszisa, Sebastian Brendel, a győriek 29 éves versenyzője pedig hatodikként érkezett a célba a 27 fős mezőnyben.

Eredmények:

5000 m:

Férfiak:

K-1, világbajnok:

Fernando Pimenta (Portugália) 20:46.907 p

2. Max Hoff (Németország) 20:50.259

3. Aleh Jurenyija (Fehéroroszország) 21:00.828 

…18. Noé Bálint 22:27.601 

C-1, világbajnok:

Sebastian Brendel (Németország) 23:34.79 p

2. Serguey Torres Madrigal (Kuba) 23:37.31

3. Mateusz Kaminski (Lengyelország) 23:42.52

…6. Varga Dávid 24:20.71

 Nők:

K-1, világbajnok:

BODONYI DÓRA 23:17.86 p

2. Tabea Medert (Németország) 23:19.21

3. Lani Belcher (Nagy-Britannia) 23:28.23

A racicei kajak-kenu világbajnokság éremtáblázata:

(arany, ezüst, bronz)

Németország        6        5        1    

MAGYARORSZÁG        5        3        2

Oroszország        2        2        1

Csehország        2        1        3

Új-Zéland            2        1        1

Fehéroroszország    2        –        4

Ausztrália        2        –        –   

Kanada             2        –        –

Spanyolország        1        2        –

Portugália        1        1        –

Nagy-Britannia        1        –        3

Szerbia            1        –        2   

Lengyelország        –        2        2

Dánia            –        2        1

Olaszország         –        2        1

Kuba                –        2        –

Grúzia            –        1        –

Románia            –        1        –

Svédország         –        1        –

Szlovákia            –        1        –

Szlovénia            –        –        2

Ukrajna             –        –        2

Brazília            –        –        1

Irán                –        –        1

Lettország        –        –        1

   

Megjegyzés: női K-1 200 méteren két bronzérmet osztottak ki.

MTI