Tóth Ferenc újabb vitorlázó műrepülő aranyat nyert a hétvégi wroclawi világjátékokon. A szombati szabadrepülésével tetemes előnyre tett szert az olasz Luca Bertossio és a német Eugen Schallt eredményéhet képest, így az összesítésben 3404 pontot szerzett a második helyezett olaszhoz képest.

Mint elmondta, élete egyik legnehezebb versenyén van túl. Két nap alatt négy repülést kellett a versenyzőknek teljesíteniük.

A civil életben kereskedelmi pilóta Tóth Ferenc első komolyabb eredményét 32 évesen, 2000-ben szerezte, azóta folyamatosan a sportág élvonalában van. A magyar csapat másik tagja Szilágyi János is az élmezőnyben zárta a versenyt, az ötödik helyen végzett. A magyar csapat versenyzőinek sok pihenésre nem volt lehetőségük, ma rajtol a világbajnokság Torunban.

demokrata.hu