Újraálmodott jövő

Aranyérmet nyert Osváth Richárd múlt héten Rómában, a kerekesszékes vívók világbajnokságának A kategóriás tőrözői között. A Törekvés SE versenyzőjével a döntő asszó mellett erdélyi gyökereiről, kerekesszékben levívott első csörtéjéről és arról beszélgettünk, hogyan dolgozta fel azt a traumát, amit jobb térde lebénulása okozott.

– Szekeres Pálhoz hasonlóan az ön számára sem volt már ismeretlen fogalom a vívás, mielőtt kerekesszékben versenyezni kezdett…

– Kilencéves voltam, amikor először lementem a vívóterembe szülővárosomban, az észak-erdélyi Szatmárnémetiben. Nem voltam ügyetlen gyerek, hamar jöttek az eredmények, évekig a román válogatott tagjaként is versenyeztem. A 2000-évek elején sérülések miatt többször is műtötték a térdem, az egyik orvosi beavatkozás után azonban ráestem a sebre, aminek következménye az lett, hogy egyáltalán nem tudom behajlítani a jobb lábam.


– Hogyan érintették a történtek?

– Úgy éreztem, az összes álmom szertefoszlott. 2006-ban világossá vált, hogy az épek között már soha többé nem versenyezhetek, ráadásul edzőként sem fogok tudni elhelyezkedni, pedig nagyon készültem rá, pont a baleset évében szereztem diplomát a Testnevelési Főiskolán. Olyan hirtelen történt minden, ráadásul nem önszántamból fejeztem be a sportot, hanem rákényszerültem, hogy abbahagyjam, ez pedig mérhetetlen szomorúsággal töltött el, óriási űr keletkezett az életemben. A következő három évben édesanyám üzletében férfifodrászként dolgoztam. Nehéz időszak volt ez, nem találtam a helyem a világban, hiszen azelőtt az egész életemet a sportra tettem fel. Szerencsére a barátnőm, akivel együtt gyerekeskedtem Szatmárnémetiben, segített feldolgozni a történteket. Kinga azóta a feleségem lett, 2015-ben gyermekünk is született.


– Mikor merült föl önben a kerekes­székes vívás ötlete?

– 2011-ben. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy soha többé nem ragadhatok tőrt, a sok biztatás hatására ezért úgy döntöttem, utánanézek, milyen lehetőségeim vannak a folytatásra. Miután Romániában gyerekcipőben jár még a parasport, szatmári edzőm, Lengyel Éva javaslatára Budapestre utaztam, hogy ott tegyek próbát. Kétségeim voltak afelől, alkalmas vagyok-e kerekesszékes vívónak, mivel nem hiányzik egyik végtagom sem, és a gerincem is ép. Később azonban elmagyarázták, hogy az érintettek rendellenességüktől függően A, B vagy C kategóriában versenyeznek: míg az első csoportban a mozgásszervi betegségekben szenvedők vagy amputáltak, a másodikban a gerincsérültek, a harmadikban pedig az idegrendszerükben károsodottak indulhatnak. Így már nem volt kérdéses, hogy folytatom a sportot.


– Mi volt a benyomása, miután levívta első kerekesszékes asszóját?

– Meglepődtem, hogy mennyire nehéz dolog is ez. A páston mozogva az embernek van ideje végiggondolni, milyen akciót hajtson végre, hogyan védekezzen, a székben azonban nem lehet játszani a távolsággal, a másodperc törtrésze alatt kell döntést hozni, cselekedni és reagálni az ellenfél támadásaira.


– A sikerek az újrakezdést követően sem várattak magukra sokat…

– A fővárosban a nagyszülei révén szintén szatmári gyökerekkel rendelkező Beliczay Sándor, a Törekvés egyesület vezetőedzője vett a szárnyai alá. Neki köszönhetem, hogy az első versenyemen, a sheffieldi Európa-bajnokságon azonnal aranyérmet nyertem a tőrözők között, másfél év múlva pedig már magyar színekben indulhattam a londoni paralimpián, ahonnan bronz­éremmel tértem haza. Tavaly két ezüstöt zsebelhettem be a riói ötkarikás játékokon. Ez is hozzásegített ahhoz, hogy mára megbékéltem a sorsommal. A sérülésemet már nem veszteségként élem meg. Kaptam egy második esélyt a Jóistentől, a kerekes­székben újraálmodhattam a jövőmet.


– A világbajnokságon egy hazai közönség előtt versenyző olasz vívóval küzdött meg az aranyéremért. Egy tussal nyert. Mi járt a fejében 14-14-nél?

– Nem estem kétségbe. 14-12-nél fordítani tudtam, ami reményt adott, elhittem, hogy győzhetek. Edzéseken egyébként rákészülünk az ilyen izzasztó helyzetekre: gyakran kezdek úgy egy asszót, hogy néhány tus előnyt adok az ellenfelemnek.


– Három évvel ezelőtt magyar Fair Play-díjat is kapott. Mi volt ennek az előzménye?

– A 2014-es egri világkupán 9-3-ra vezetett a görög ellenfelem, amikor észrevettük, hogy nem érem el őt rendesen, mivel a széke eltört, és így jóval hátrébb tudott dőlni. A szabálytalanság miatt a bíró választás elé állította őket: vagy lecserélik a széket, vagy leléptetik a fiút, ez utóbbi esetben pedig én lettem volna a győztes. A kardedzőmmel úgy döntöttünk, folytatjuk az asszót. Bár 10-8-ra sikerült feljönnöm, mégis kikaptam. Ennek ellenére a mai napig nem bántam meg, amit tettem, sőt, úgy érzem, többszörösen visszakaptam az élettől, amit akkor elvett tőlem.

Szencz Dóra

Magyar éremeső Rómában

Taroltak a magyarok a múlt heti római kerekesszékes vívó-világbajnokságon. A mieink összesen nyolc érmet nyertek a verseny A sérültségi kategóriájában. Osváth Richárd mellett győzött Krajnyák Zsuzsanna párbajtőrben és tőrben, ezüstérmet szerzett kardban, akárcsak Hajmási Éva tőrben. A két bronzérmet a női párbajtőrcsapat, valamint Veres Amarilla szerezte kardban. A magyar küldöttség az éremtáblázaton a negyedik helyen végzett.

 

Lapszám: