A magyar válogatott egy öngóllal 1-0-ra kikapott a török csapattól a Horvátországban zajló U17-es labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Még nem biztos, hogy Szélesi Zoltán szövetségi edző együttese számára véget ért a torna, ugyanis a nyolc negyeddöntős válogatott közül a két legjobb vesztes a világbajnoki szereplést érő ötödik helyezésért játszik egymással egy mérkőzést.
    
Amennyiben az angol vagy a német együttes szombaton az elődöntőbe jut, a magyarok pályára léphetnek a keddi helyosztón.
    
Az UEFA a torna korábbi eredményei alapján állapítja meg, hogy a negyeddöntő vesztesei közül melyik kettő játszhat egymás ellen a torna ötödik helyéért. A két csapat kijelöléséről az Eb-csoportmeccsek eredményei (helyezés, gólkülönbség, több lőtt gól), a negyeddöntő eredménye (pontszerzés, gólkülönbség, lőtt gól), a sárga és piros lapok száma, az UEFA-koefficiens és végső esetben sorsolás dönt.

A találkozó elején nagy fölényben futballozott a magyar válogatott, azonban ez helyzetekben nem mutatkozott meg, inkább csak a mezőnyben birtokolta többet a labdát Szélesi Zoltán együttese.
    
A törökök sokáig teljesen veszélytelenek voltak a kapura, azonban a félidő közepén a menteni igyekvő Csonka András öngóljával megszerezték a vezetést. A magyarok ezt követően idegesen, sok szabálytalansággal futballoztak, jól jött a csapatnak a szünet.
    
A fordulást követően állandósult a magyarok fölénye, de továbbra sem tudtak komoly veszélyt kialakítani a török kapu előtt. Bő tíz perccel a vége előtt Szélesi Zoltán egy büntetőgyanús esetet kért számon a játékvezetőn, aki viszont a lelátóra száműzte a szakembert. Az eredmény a hajrában sem változott, így a törökök készülhetnek az elődöntőre.

Törökország-Magyarország 1-0 (1-0)
Gólszerző: Csonka (20., öngól)

MTI