Három nap múlva elrajtol Budapesten minden idők legnagyobb birkózó világbajnoksága, amelyre 114 országból közel 900 sportoló érkezik. 

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Minden idők legnagyobb birkózóeseménye lesz ez, ilyen nagy létszámú csapat ugyanis még egy világbajnokságon sem vett részt, mondta a budapesti világbajnokság felvezető sajtótájékoztatóján Nenad Lalović, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnöke, aki szerint a hazai rendezésű sportesemény még nagyobbá teszi majd a sportágat és Magyarországot is. 

Németh Szilárd kiemelte, a vb a 2020-as tokiói olimpia előszobája, a bajnokságon indulók szereplése számít az ötkarikás játékokra való kijutás szempontjából is. A Magyar Birkózó Szövetség elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek, amiért attól a pillanattól kezdve, hogy felmerült az ötlet, hogy Budapest hetedszer is szervezzen birkózó világbajnokságot, megadott minden erkölcsi és anyagi támogatást, ami ehhez szükséges. 

Németh Szilárd hangsúlyozta, a rendezvényen 114 ország 860 versenyzője vesz részt, ami egyedülálló szám a sportág történetében: legutóbb, Párizsban 75 ország 670 sportolója indult a megmérettetésen. A szervezők 2000 akkreditált vendéget várnak a magyar fővárosba, az érkezők összesen 15 ezer vendégéjszakát fognak itt tölteni. Eddig 60 országból vásároltak jegyet az eseményre, összesen 40 ezer darabot. Németh Szilárd felhívta a figyelmet, hogy a bajnokságot az érdeklődők az M4 televízió csatorna közvetítésein keresztül is figyelemmel kísérhetik majd. A szövetség elnöke jelezte, a vb-re kilátogat majd Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, és minden bizonnyal Orbán Viktor kormányfő is. 

A válogatottal kapcsolatban elhangzott, mind a harminc versenyzőnk remek állapotban van, súlyos sérülés nincs, a lányok és a fiúk folyamatosan készülnek, az utolsó héten teljes egészében a szőnyegre koncentrálnak. Németh Szilárd kiemelte, hogy a munka gyümölcse nem marad jutalom nélkül: az első helyezett 8 millió, a második 3 millió, a harmadik 2 millió forint díjazásban részesül, ezeknek a pénzeknek bizonyos százalékát pedig a felkészítő- és nevelőedzők is megkapják majd. 

Fürjes Balázs, az Európa Sportfővárosa projekt vezetője kiemelte, a magyar főváros rendre a világ öt legsportosabb városa között van, annak ellenére, hogy nem tartozik a világ öt legnagyobb városa közé. Mint fogalmazott, azért vágnak bele itthon nagy örömmel a birkózó vb-hez hasonló sportesemények megszervezésébe, mert egyrészt egy pénzzel meg nem fizethető értékű reklámot jelentenek az országnak, másrészt összekovácsolnak bennünket, magyarokat. Fürjes Balázs hangsúlyozta, Budapest a következő években is magas rangú sportrendezvényeknek ad majd otthont: lesz nálunk asztalitenisz, vívó, kajak-kenu és öttusa világbajnokság, FINA-világkupa, UEFA labdarúgó-bajnokság, vízilabda és úszó, majd férfi kézilabda Európa-bajnokság, és remélhetőleg atlétika világbajnokság is. 

A sajtótájékoztatón bemutatták azt a különleges pénzérmét, amiből a rangos sportesemény alkalmából mintegy kétmillió darabot bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank. A birkózókat ábrázoló 50 forintos október 17-től kerül forgalomba.