Szombatra virradóra az utolsó olyan magyarokat is sikerült evakuálni Jemenből, akik ezt kérték. A kimenekített két család hat tagja éjjel fél egykor megérkezett a jordániai Ammanba – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dunakeszin tartott sajtótájékoztatóján.

A miniszter elmondta, a hat embernek a Németországgal történt egyeztetés alapján egy, a német külügyminisztérium által koordinált mentőjárattal sikerült elhagynia az országot. Ammanban a magyar nagykövetség konzuli hivatalának munkatársai várták őket, és majd segítenek biztonságos hazautazásuk megszervezésében. Összesen 13 család 42 tagját kellett kimenekíteni két és fél hét alatt – tette hozzá a miniszter. Az Egyesült Államoknak az észak-iraki Erbílben lévő konzulátusa előtt történt pénteki öngyilkos merénylettel kapcsolatban Szijjártó Péter elmondta, hogy nincs magyar áldozata a robbantásnak.

MTI