Pályára állt a NASA űrszondája egy csillagászati léptékkel mérve ősi kisbolygó körül, több rekordot is megdöntve a manőverrel – jelentette az AP amerikai hírügynökség közép-európai idő szerint kedden hajnalban.

Fotó: nasa.org

Fotó: nasa.org

Az OSIRIS-REx űrszonda, amely december elején közelítette meg a Naptól 134-203 millió kilométer távolságra keringő Bennu kisbolygót, a jelentés szerint hétfőn érte el a kijelölt orbitális pályát.

A kevesebb mint 500 méter átmérőjű Bennu az eddigi legkisebb égitest, amely körül ember készítette űreszköz valaha keringett, s a szonda a kisbolygó felszínétől mindössze egy mérföldnyi (1,6 kilométer) távolságban ír majd le köröket, ami szintén példátlan.

December eleje óta az OSIRIS-REx a kisbolygóval kötött alakzatban repült, egészen a legutóbbi manőverig, amelynek célja, hogy majd 2020-ban kavicsmintákat vegyen az égitestről, és azzal 2023-ban visszatérjen a Földre.