Újra lesz légi összeköttetés Budapest és Stockholm között, a skandináv SAS légitársaság heti négy járatot üzemeltet a két város között március végétől.

A meghirdetett menetrend szerint Budapest és Stockholm-Arlanda között március 29. és június 21., valamint augusztus 20. és október 24. között közlekednek a SAS Boeing 737-esei kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap.

Stefan Hedelius, a SAS alelnöke a budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, tavaly 17 ezer utas volt a két város között, 150 svéd cég van Magyarországon, 3-4 ezer svéd él az országban, ez is a járat megnyitása mellett szólt.

A SAS-nak tavaly 28 millió utasa volt, naponta 807 járatot üzemeltet 284 célállomásra – fűzte hozzá.

Niclas Trouvé, Svédország magyarországi nagykövete reményét fejezte ki, hogy az új járat tovább javítja a svéd és magyar gazdasági és turisztikai kapcsolatokat.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár elmondta, hogy Svédország Magyarország huszadik legnagyobb üzleti partnere, 8 ezer embert foglalkoztatnak a Magyarországon működő svéd cégek, de van még hely a bővülésre.

MTI