A hírekkel ellentétben nem 50 százalékkal, hanem átlagosan 27 százalékkal drágulhat a parkolás Budapesten – tájékoztatta a Magyar Rádiót a parkolási stratégiát előkészítő Parking ügyvezetője. Gyarmati Zoltán cáfolta, hogy a főpolgármesteri kabinet elé került anyagban ennél magasabb emelésre tettek volna javaslatot. A tervezetben ugyanakkor több új elem is megjelenik. Így például a 2001 óta változatlan díjakat, a mostani emelést követően minden évben hozzáigazítanák a BKV-jegyek drágulásához.

Szigorítanák az ingyenes parkolást is: most 53 ezer fizető helyre 64 ezer ingyenes engedély jut. A 120 százalékos telítettséget elsősorban a helyben lakók parkolásának szigorításával csökkentenék. A tervek szerint lakásonként egy engedély járna ingyenesen, a második 50 százalékos támogatást kaphat, harmadik, negyedik ötödikre viszont nincs lehetőség – mondja Gyarmati, aki azt mondja, van tudomásuk olyan ingatlanról is, ahol 8 ingyenes lakossági parkolási engedélyt adtak ki.

A céges autók esetében nem lenne változás: ezek után a gépkocsik után ugyanis most is csak minimális hozzájárulás kapható. A tervezet része lenne ugyanakkor, hogy csökkentenék a fizető zónák számát, a fizető parkolóhelyekét azonban nem. A Budai Vár és a Margitsziget kiemelt övezet lenne 4 normál övezet mellett. A Vár több utcájában óránként 580 forint, az autósok zöme által használt övezetekben pedig 360 és 145 forint között mozognának a tarifák.

A díjemelésből 3 milliárdos pluszbevételre számító Parking arra is javaslatot tett, hogy hozzanak létre egy keretet a parkolás fejlesztésére, ebbe pedig a kerületek parkolási bevételeik 80, a főváros pedig 100 százalékát fizesse be. A javaslatokat májusban tárgyalhatja a fővárosi közgyűlés.

(MR)