Helyenként teniszlabda nagyságú jég Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol összesen 26 településen 3500 lakóházban és 40 közintézményben okozott kisebb-nagyobb kárt a vasárnap délutáni vihar – tájékoztatta az InfoRádiót a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság osztályvezetője.

Holes István elmondta: a legsúlyosabb pusztítást Nyírbogdányban végezte a jég, de jelentős károk keletkeztek a környékbeli településeken élők otthonában is. Főként a háztetők károsodtak, tűzfalak, kémények dőltek le, redőnyöket szakított le a szél, illetve ablakokat vert be a jég.

A vihar után 250 tűzoltó kezdte meg a kármentést: a megyeieket a Hajdú-Biharból és Borsod-Abaúj-Zemplénből érkező kollégáik segítették, de a Kelet-Magyarországi Speciális Mentőegyesület, majd több fővárosi és Pest megyei mentőcsoport is csatlakozott a munkálatokhoz.

Az első és legfontosabb feladat azoknak a házaknak a befedése volt, amelyek palatetejét összezúzta, leverte a jég: a tűzoltók egész éjjel fóliázták az ilyen ingatlanokat, a kármentési munkák pedig még legalább két napig tartanak majd – mondta Holes István.

Balogh Tibor Zoltán, Nyírbogdány polgármestere az InfoRádiónak arról számolt be, hogy a helyiek szinte ölre mennek a fóliáért, amivel a tűzoltók befedik a tetejüket vesztett házakat.

A Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy Nyírbogdányban minden épületet megrongált a vihar.

Sok új építésű ház tetejét is szétverte a jég, ökölnyi lyukak tátongnak rajtuk. Pavelcze László szerint az anyagi kár hatalmas: a legsúlyosabban sérült otthonok helyreállítására akár több millió forintot is rá kell szánni.

(InfoRádió)