Ralph Atkins a Financial Times munkatársa elmondta: a kutatásokban több tényezőt vizsgáltak. Például az egyes kormányok adópolitikáját, hogy az állam bevételei miből származnak, és azt is, hogy politikailag milyen gyakorlott és ügyes az adott ország pénzügyminisztere. Veres János szakértelme egész jónak nevezhető, sőt az az út is, ahogyan a pénzügyi válságra reagált. Magyarország a gazdasági tesztünkön teljesített kevésbé jól, és azt is megvizsgálták, hogy mennyire stabil egy ország pénzügyi szempontból, vagy kockázatos kategóriába tartozik-e. Magyarország nem teljesített túl jól az elmúlt években. Ezért került a magyar pénzügyminiszter a 16. helyre, ami kicsit rossznak mondható.

Nem minden országról vannak pontos adatok, elsősorban az adópolitikáról. Nem vettek be a listába olyan kis országokat, mint például Ciprus, Málta vagy Szlovénia. Egy kis ország van a listán, Luxemburg.

Három részből állt a kutatás. Az egyik, hogy az adott ország pénzpiaci helyzete mennyire stabil. Magyarország esetében az elmúlt év elég rizikósnak tűnt. Gazdasági szempontból arra voltak kíváncsiak, hogy az állami bevételek hány százalékát jelentik az adók. Aztán vizsgálták az államháztartási hiány mértékét. Magyarországnak ez a témakör sem erőssége, bár elindult némi fejlődés és úgy tűnik, csökken a hiány. Megnézték azt is, hogy a befektetők milyen eséllyel indulnak egy országban. Az adószabályok mennyire bátorítják őket a vállalkozások beindítására, és emberek alkalmazására. Ami pedig a politikai tesztet illeti, azt nézték meg, hogy a pénzügyminiszterek milyen gyorsasággal és hatékonysággal reagáltak a nemzetközi válságra. Ebben egyébként Veres úr egész jól teljesített – közölte. Aztán megnézték a vezetői képességeket a többi európai országhoz viszonyítva.

Az idei év győztese a finn pénzügyminiszter. „Finnország nagyon érdekes példa. Egy szörnyű bankválságon ment keresztül a 90-es évek elején. A bankok alkalmazottainak a felét elbocsátották akkoriban. Azt gondolom, a finnek tanultak az akkori hibákból és soha nem felejtik el az akkori leckét” – fogalmazott Ralph Atkins. „Óvatosak lettek a pénzügyekben és tágra nyílt szemekkel figyelik, hogy mi történik a bankszektorban és a pénzpiacokon. Finnország a gazdasági tesztünkön is kitűnően teljesített, és a miniszter politikailag is rendkívül tehetséges. Érdekes figura. Fiatal, nagyon jó ítélőképességű, az elsők között volt, akik nemzetközi koordinációt sürgettek a válság miatt. Finnország pénzügyileg rendkívül stabil, és azt kell mondjam, a finn pénzügyminisztert több kollégája hiányossága is segítette. A brit és a francia pénzügyminiszter politikailag rendkívül tehetséges, de képtelen lefaragni az országaik kiadásait. A német pénzügyminiszter ugyanakkor teljesen kontroll alatt tartja a költségvetést, politikailag viszont nem igazán rátermett” – szól az értékelés.

(MR)