Úgy vélik, a pilóták a hibák észlelését követően talán megkísérelték a szárazföldre való visszatérést, mielőtt végleg eltűntek volna a radarok képernyőiről.

A francia sajtót mindeközben a legfrissebb, repülőgépekkel kapcsolatos incidensek foglalkoztatják. Puszta egybeesésről, vagy komoly problémákról van szó? – teszik fel a kérdést a lapok azt követően, hogy két nap leforgása alatt és mindössze tizenegy nappal az Air France gépének 228 halálos áldozattal járó balesete után három Airbuszon is súlyos incidens történt.

Az első esetre még szerdán került sor a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken, ahol egy norvég utazási iroda által bérelt A320-as Airbusznak tíz perces repülés után kényszerleszállás kellett végrehajtania, miután az egyik hajtóműve meghibásodott. A meglehetősen kényes művelet alatt a fedélzeten helyet foglaló 189 utas egyike sem sérült meg, közülük a földetérést követően többen azt nyilatkozták, hogy lángokat láttak kicsapni az egyik motorból és több robbanást is hallottak.

A második „esemény” a Jetstar nevű ausztrál fapados légitársaság Airbuszán történt. A fedélzetén 203 utassal Japánból Ausztráliába tartó, a múlt héten szerencsétlenül járt Air France géppel megegyező, A330-as típusú gépnek azt követően kellett kényszerleszállást tartania a Csendes-óceánon fekvő, amúgy az Egyesült Államok fennhatósága alá tartozó Guam-szigetén, hogy tűz ütött ki a pilótafülkében. A legénység beszámolója szerint már négy órája repültek, amikor a fedélzet jobb oldali része füstölni kezdett, majd lángra lobbant. A pilótáknak időben sikerült eloltaniuk a tüzet, és a kényszerleszállás közben senki sem sérült meg.

Mindezzel csaknem egyidőben az orosz Aeroflot légitársaság A320-as Airbuszának is kényszerleszállást kellett végrehajtania, mivel repedések támadtak a gép szélvédőjén. A repülő a nyugat-szibériai Novoszibirszkben szállt le, és a fedélzetén utazó 122 személyből szerencsére senki sem sérült meg.

Az Airbus vezetése eddig nem reagált a három újabb incidensre, egyelőre a repülőgépek sebességének megállapításához használt légnyomásváltozást mérő műszerek, az úgynevezett Pitot-csövek körül kialakult kisebb hisztériát igyekszik kezelni. Amint arról az Inforádióban korábban beszámoltunk, az Air France egyik pilótaszakszervezete azt javasolta tagjainak, hogy ne induljanak el olyan gépen, amelyen a háromból legalább két műszert nem cseréltek megbízhatóbb típusúra. Szerintük ugyanis nem zárható ki, hogy a AF447-es járatának tragédiája e műszerek meghibásodásával kezdődött.

Az Airbus vezetése egy a partnerei számára küldött körlevélben azonban azt hangsúlyozza: az A330-as éa A340-es modelljei a régi típusú Pitot-csövekkel is megbízhatóan működnek.

(InfoRádió)