Ingoványos talaj a tervezett elavulás, de szilárdul: nemrég még szinte összeesküvés-elmélet volt, mára azonban olyan szembetűnő méreteket öltött, hogy nehezen, de elindult ellene konkrét és hivatalosabb formákat is öltő tiltakozás. A franciák törvényt hoztak, az olaszok büntettek, az Európai Unió javaslatokat fogalmaz meg, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Fenntarthatóság Felé Egyesület pedig kampányol. Bizonyítani nehéz, ráadásul a gazdasági rendszerünk alapját adja, viszont jó hír, hogy már vannak alternatívák.

Fotó: MTI/EPA

A livermore-i tűzoltótállomáson 1901 óta folyamatosan világít egy villanykörte. Fotó: MTI/EPA

Csak elektronikai hulladékból évente négyezer-ötszáz Eiffel-torony tömegével egyenlő mennyiség keletkezik, miközben az elromlott eszközeinknek kevesebb mint felét-negyedét javítjuk meg. A hulladék jellemzően Távol-Keleten vagy Afrikában köt ki, ahol súlyosan környezet- és egészségkárosító módon bontják szét. Nemcsak arról van szó, hogy az emberiség egy része már szó szerint belefullad a szemétbe – például az e-hulladék feldolgozásának leghírhedtebb helyszínén, a kínai Guiju környékén a gyermekek vérében átlagosan 54 százalékkal magasabb az ólomtartalom, 80 százalékuk légúti betegségekben szenved –, hanem arról is, hogy hihetetlen pazarlás folyik. Hiszen egy egész mosógép repül egy háztartásból azért, mert egy alkatrész kicserélése aránytalanul sokba kerülne, ha egyáltalán beszerezhető.

Az eszközök előállítása pedig még nagyobb teher a bolygónak és az embereknek, miután Távol-Keleten védőfelszerelés nélkül dolgoznak, és sokan daganatos betegségben hunynak el. Nem beszélve arról, hogy még mindig vannak olyan bányák, ahol gyermekmunka folyik: ne legyen kétségünk afelől, hogy a mobiltelefon, amit a kezünkben tartunk, nagy valószínűséggel ilyen körülmények között született, mindegy, mi van ráírva. A tervezett elavulás miatt pedig kétévente le kell cserélni a készüléket, és ennek az oka még csak annyira sem egyértelmű, mint például egy hűtőgép esetében.

Eközben az emberiség olyan eszközök létrehozására is képes, amelyek marsi körülmények között, szerelő és pótalkatrész jelenléte nélkül is működnek, többször ennyi ideig. Nemcsak a nyersanyag és az energia hihetetlen pazarlása a tervezett elavulás, hanem az emberi erőforrásoké is. Az emberiség lényegében véve saját magát köpi szembe ezzel a jelenséggel.

A L’Increvable cég Pivot nevű mosógépe

Falakat bontani

Franciaország lépett elsőként a világon a tervezett elavulás ellen: a 2015 augusztusában hozott törvény szerint ha egy terméket szándékosan úgy terveztek, hogy lerövidítsék az élettartamát, az csalásnak minősül, így a gyártó cég képviselői akár két év börtönnel, illetve 300 ezer eurós pénzbüntetéssel is sújthatók. Az más kérdés, hogy a törvénynek azóta még nem szereztek érvényt.

De azért elindult egy folyamat, a francia Halte á l’Obsolescence Programmée (HOP) környezetvédelmi szervezet keresetet nyújtott be egyrészt az Epson ellen, mert a nyomtatói egy előre meghatározott számú oldal kinyomtatása után nem működnek, továbbá hamisan jelzik azt, hogy kifogyott a festék. Másrészt az Apple ellen is pert indítottak, amiért szoftverfrissítéssel lelassítja a régebbi iPhone-okat. A HOP aktivistái elfogadhatatlannak tartják ezt egy olyan készülék esetében, amelynek az ára meghaladja a francia minimálbér összegét. Az Apple egyébként hosszú tagadás után elismerte a lassítást, miután külső informatikusok bizonyítékokat nyújtottak rá, illetve bocsánatot is kért.

A cég ellen az Egyesült Államokban is pert indítottak, Olaszországban pedig egy trösztellenes hatóság az Apple-t összesen tízmillió, a Samsungot ötmillió euróra büntette a telefonok lassítása miatt, miután több olasz fogyasztói csoport is panaszkodott a szoftverfrissítésekre, amelyek új készülék megvásárlására kényszerítették a vevőket. A trösztellenes testület felrótta, hogy a két cég nem tájékoztatta megfelelően az embereket az új szoftverek hatásáról, és nem tette lehetővé a termékek eredeti állapotának helyreállítását. Az Apple büntetése pedig azért lett kétszer annyi, mert hallgatott az akkumulátorcsere lehetőségéről.

A magyarázat szerint ugyanis az a lassulás oka, hogy a rendszer aktívan ellenőrzi az akkut, és amikor az már nem tudja kiszolgálni a csúcsteljesítményt, azért lassítja le önmagát, hogy ne álljon le, és ne menjen tönkre emiatt helyreállíthatatlanul. Csakhogy az Apple nem közölte ezt az információt, sem pedig azt, hogy pusztán az akkumulátor cseréjével visszaállítható lenne a telefon eredeti működésének sebessége. A gyártók tehát tudatlanul hagyják a vásárlókat. Mi pedig mindezt olyan természetesnek vesszük, mint azt, hogy a nap süt: a számítógép és a mobiltelefon pedig előbb-utóbb lelassul, és ezen nem lehet segíteni.

Pedig lehetne javítani és fejleszteni is az eszközöket. A tervezett elavulásnak nem is feltétlenül az a lényege, hogy egy titkos összetevő a garancia lejárta után egy nappal tönkreteszi az egész készüléket valamiféle beépített időzítőnek köszönhetően, hanem az, hogy maga a készülék egyszerűen nem javítható, sok esetben nem is megbontható. Egy aprócska hiba, és repül az egész. Az Apple egyik reklámja azzal vált emblematikussá annak idején, hogy egy falat törtek át benne, pedig bizonyos szempontból valójában ők húztak falat a vásárló és a készülék közé: saját csavartípusokat és csavarhúzót fejlesztettek ki, az eszközeiket csak a saját szervizeikben lehet szétszedni. Pedig ahogy a SIM-kártyát ki tudjuk otthon cserélni, az akkumulátort sem lenne nehezebb kivehetővé tenni. Vagy akármi mást: ha új kamerát fejlesztett a mobiltelefonhoz egy cég, miért kellene emiatt az egész telefont lecserélni?

– Jó megoldás a modularitás. Ha egy eszköz szétszedhető részekből áll össze, elavulás vagy meghibásodás esetén csak az érintett részből kell újat venni és beépíteni – mondja Fidrich Róbert, a Fenntarthatóság Felé Egyesület programfelelőse. – Ez még az ízlésünk és a divat változására is megoldás lenne. Ha meguntuk a dizájnt, a belső tartalom még maradhat.

Erre már van működő példa, a Fair­phone-t 2013 óta gyártják, egy csavarhúzóval ki- és beszerelhető benne a processzor, a kijelző, a mikrofon, a kamera és így tovább. Ráadásul csak konfliktusmentes alapanyagokat használ fel készülékeihez (olyan bányákból, ahol a bányászok tisztességes fizetést kapnak, biztonságosabbak a munkakörülmények, a haszon helyi vállalkozásoknál marad, és a kitermelés a lehető legkevésbé károsítja a környezetet), megfelelő munkakörülményeket biztosít a saját dolgozóinak, és ugyanezt várja el a beszállítóitól, termékeit a lehetőségekhez mérten újrahasznosított alapanyagokból készíti, ha pedig egy rész tönkremegy, visszaveszi és újrahasznosítja.

Egy másik jó példa sajnos még prototípus, a francia L’Incre­vable cég egy ötvenéves garanciával kecsegtető mosógépet tervezett, a Pivot (a szó jelentése tengelycsap, forgócsap) könnyen javítható és fejleszthető: cserélhető a vezérlőpanel, a motor, a szivattyú, míg az elülső panel szerszámok nélkül is eltávolítható, továbbá variálható, ha ötven év alatt megunnánk a látványát. Elvileg úgy tervezték meg, hogy bárki megjavíthatja egy kézikönyv alapján, még akkor is, ha nem szakember. A prototípussal már számos díjat bezsebeltek, most keresnek partnert a gyártáshoz.

Szétszerelt Fairphone

Európa válasza: javaslat

Az Európai Unió is tervezi a fellépést a beépített elavulás ellen, az Európai Parlament 2017-es állásfoglalásában arra kérte az Európai Bizottságot, hogy vegye fontolóra egy olyan, új, könnyen értelmezhető címke bevezetését, amely hasonlít a háztartási gépek energiafogyasztásának besorolásához, de a tartósságra, javíthatóságra és fejleszthetőségre vonatkozik. Szerintük ezenkívül meg kellene határozni termékkategóriánként a minimális tartóssági kritériumokat, a lényegi alkatrészeket nem szabadna fixen beépíteni a termékbe, hacsak biztonsági okból nem indokolt. Az alkatrészek ára legyen összhangban a termék árával és életciklusával, a beépített elavulás fogalmának legyen uniós definíciója, és születne egy rendszer, ami ezt kiszűrné. Megfogalmazták, hogy a javítás biztosításán és a használtcikk-kereskedelmen keresztül munkahelyeket lehetne teremteni, és csökkenteni a hulladékot. Az Európai Tanácsban a környezetvédelmi miniszterek szintén hasonló javaslatot fogalmaztak meg, illetve kötelezően két év jótállást írnának elő az elektronikai termékekre.

– Készülőben van tehát egy európai uniós jogszabály, de egyelőre úgy néz ki, hogy nem vonatkozna a nyomtatókra, okostelefonokra, ez nyilván egy erős lobbitevékenység eredménye – mondja Fidrich Róbert. – Az eddig felsorolt szempontok mellett ugyanakkor lényeges elem ebben a javaslatban, hogy ne csak a készülékek használatáról, hanem a javításáról is legyen elérhető kézikönyv.

Hazai helyzet

Az idén harmincéves Magyar Természetvédő Szövetség (MTVSZ) és a Fenntarthatóság Felé Egyesület az e-Figyelő program keretében aláírásgyűjtési akciót indított, hét fő követelésük egyike például az, hogy a kötelező jótállás emelkedjen fokozatosan öt, majd tíz évre a tartós fogyasztási cikkeknél, továbbá legyen a tervezett elavulás nálunk is jogszabály által tiltott bűncselekmény.

– Kétezer-egyszáz aláírásnál tartunk jelenleg, de a célunk alapvetően a figyelemfelkeltés, hogy elinduljon egy párbeszéd a lakossággal, a környezetvédő és fogyasztóvédő szervezetekkel együtt a megoldási lehetőségekről – mondja Éger Ákos, az MTVSZ ügyvezető elnöke. – Ennek mentén még idén szeretnénk egy jogszabályjavaslatot kidolgozni.

A környezetvédők szerint a fogalom nem szűkíthető le pusztán műszaki kérdésre. Egyrészt gazdasági probléma is, nem véletlenül vetette fel egy közgazdász, Thorstein Veblen az 1930-as évekbeli világválság után, hogy minden terméknek meg kellene szabni a használati időtartamát, és utána kivonni a forgalomból, így pörgetve fel a gazdaságot az új vásárlásokkal. Ez mára gyakorlattá vált.

– Az autóiparban is jellemző történet, hogyan előzte meg az amerikai piacon a General Motors a Fordot. Az utóbbi műszakilag tökéletes gépjárműveket gyártott, az előbbi pedig háromévente módosított egy kicsit a karosszérián, felkeltvén az emberekben az igényt, hogy az autójukat lecseréljék – teszi hozzá Fidrich Róbert programfelelős. – Tehát a témának pszichológiai vonzatai is vannak, sok ember egyáltalán nem bánja, hogy kétévente le kell cserélnie a telefonját. Különbséget kellene tennünk a szükségleteink és a vágyaink között.

Ha egy készülék kétszer annyi ideig működik, feleannyit lehet eladni belőle. Az a kérdés, hogy lemondhat-e erről a gazdaságunk.

Alternatívák

Ma már működnek olyan cégek, amelyek használt számítógépet újítanak fel. Ez valódi felújítást jelent minden szempontból, Indiában egy hatalmas gyár vásárol fel nagy tételben kiselejtezett darabokat, de Magyarországon is van egy olyan műhely, a PCAréna, ahol három év garanciát adnak a gépekre, amelyeket felszerelnek egy új eszköz paramétereivel.

Ha valaki egyébként szeretne komolyabban tájékozódni, mielőtt vásárol, vagy már problémája van egy készülékkel, érdemes felkeresni az iFixit nevű, részben közösségi weboldalt, amelynek szakértői teljesen szétszednek és megvizsgálnak egy-egy eszközt, majd pontszámmal értékelik a javíthatóságának mértékét és az eltarthatóságát. Az adatbázisukban többféle készülékhez van javítási útmutató.

– Egy másik lehetőség lehet, hogy egy adott terméket nem megvásárolunk, hanem egy szolgáltatás részeként igénybe vesszük. Tehát a mobiltelefon nem lenne a mi tulajdonunk, hanem havi összegért cserébe használjuk, mint ahogy ez a fénymásolók esetén már létező megoldás. Ha ezt a szolgáltatást a gyártó nyújtja, nem abban lesz érdekelt, hogy minél hamarabb újat vegyünk, hanem abban, hogy minél tovább működjön az eszköz. Így a megtérüléssel is tud számolni, nem lenne öngyilkos küldetés olyan, tökéletes eszközöket legyártani, amelyek ötven évig üzemelnek. Ezzel a Fairphone kezdett kísérletezni, illetve a Volvo az Egyesült Államokban, úgy tudom, óriási sikerrel – mondja Fidrich Róbert.

Amíg a természeti erőforrásoknak nincs értékük, és könnyen hulladékként végezheti a nyersanyag, amíg nem körforgásos rendszerben mozog az előállított érték, amíg a környezet állapota sokadrangú, amíg az emberiség egy része kénytelen nagyon olcsón adni magát – a munkáját és az egészségét is beleértve –, illetve amíg nem a fogyasztók igényei alakítják a kínálatot, hanem a gyártók alakítják a fogyasztók vágyait, és erre nem mondunk nemet, addig a helyzet nem fog változni. És nem túlzás az állítás, hogy végül a civilizációnk tervezett élettartama fog szándékosan lerövidülni.

Az aláírásgyűjtő kampányhoz a www.ffegyesulet.hu honlapon lehet csatlakozni.