Sokan panaszkodnak az elmúlt két évben bevezetett, házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés rendszerére, ami főleg vidéken és családi házas környezetben működik rosszul. Ezenkívül az elmúlt évek alatt környezettudatossá vált emberek számára egyre bosszantóbb a kérdés: a hulladékszigetek felszámolása után hova tegyük az üveghulladékot? Vidéken így akár nőhet is a háztartási szemétbe kerülő értékes hulladékok aránya, miközben a nagyvárosokban működik az új rendszer – bár ott a szelektívbe kerülő háztartási szemét okoz gondot.

Fotó: MTI, archív

Sokan – főleg a családi házakban – már évekkel ezelőtt elkezdték szelektálni a hulladékot, többek között a megtakarítás okán, ugyanis ők közvetlenül megtapasztalták, hogy a kevesebb kommunális hulladék után kevesebb díjat fizetnek. Ha munkába vagy bevásárolni menet útba esett egy gyűjtősziget, akkor a szelektív hulladék elhelyezése könnyen kivitelezhető volt – közülük most sokan csalódtak a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerben. Az egyik legnagyobb probléma az üveghulladék kérdése, ami kimaradt a házhoz jövő rendszerből, a hulladékszigetek száma viszont számottevően csökkent: a közel ezer fővárosi gyűjtőszigetből például ma már csak kétszáz van, több kisebb településen pedig – településtisztasági okokra hivatkozva – teljesen felszámolták a gyűjtőhelyeket. Jelenleg úgy tűnik: ahol nagy mennyiségben keletkezik szelektív hulladék, ott könnyen működik a rendszer, a családi házas környezetben azonban igencsak akadozik.

– Emblémás zsákba kell rakni a hulladékot, ami a főút menti egyik üzletben hol elérhető, hol nem – panaszkodik a főváros agglomerációjában lakó Péter. – Havonta egyszer viszik el a szelektív hulladékot, tehát rengeteg ideig kell tárolni, ezalatt a zsákot sokszor kirágja a menyét, ráadásul rendszertelenül jönnek érte, vagyis sokszor napokig állnak a házak előtt a műanyag zacskók. Nem szép látvány. Régebben könnyebb volt, mert a városba menet több helyen is le tudtam rakni a hulladékot, de a szigetek gyakorlatilag mind megszűntek.


Szemétcsempészet

A város sűrűn lakott részein pedig egyrészt az jelenthet problémát, hogy egy-egy lakóház kukatárolóit eredetileg nem annyi kukára alakították ki, mint amennyi a szelektív rendszerrel együtt jár, sokszor tehát gondot okoz az elhelyezés. Másrészt viszont a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési közszolgáltatás díjmentes a fővárosban, következésképp kiváló alkalom a költségcsökkentésre: a szükségesnél több szelektív kukát kér a ház, a kommunális kukából pedig a szükségesnél többet ad vissza. Akik pedig utolsónak jöttek le a szemetükkel, azok ott állnak, hogy teli a kuka, némelyik szelektív tároló meg félig üres: nyilván megoldják.

Többek között ennek is az eredménye, hogy az FKF adatai szerint az elszállított szelektív hulladéknak csak az ötven százaléka papír, műanyag és fém. A másik fele háztartási vagy más nem újrahasznosítható anyag – ebbe persze a még meglévő gyűjtőszigetekre lerakott rengeteg szemét is beletartozik. A szelektív kukásnak persze nem kötelessége kiürítenie a tárolót, ha kommunális hulladékot lát benne, sőt, ott kell hagynia, de a lakók a szelektív hulladék alá rejtik a háztartási szemetet.

Pedig ha csak a számokat nézzük, bőven van létjogosultsága a lakóházakban a több szelektív tárolónak: 2017-ben az FKF analízist végzett, ami szerint Budapesten egy átlagos kommunális kuka tartalmának 37,5 százaléka újrahasznosítható anyag. Csak a környezettudatosság sokszor olyan mértékben sincs meg az emberekben, hogy hiába jönnek már házhoz a szelektív hulladékért, sokan nem gyűjtik külön, még a PET-palackot is ugyanúgy a szemeteskukába dobják. Például az is megdöbbentő adat, hogy az italos kartondobozoknak még mindig csak mintegy 20 százaléka kerül visszagyűjtésre. Sokaknak a szelektálás egyszerűen még mindig új szokás, nem épült még bele a mindennapjaikba, nem alakítottak ki a lakásban plusz egy kis helyet a szelektív gyűjtőnek.

Ám a problémák ellenére egyértelmű, hogy szükség van a házhoz menő gyűjtésre: egyrészt van egy olyan határa a gyűjtőszigetek számának, amitől kezdve hiába telepítenek újabbakat, már túl kis arányban nő a visszagyűjtés mértékére – gyakorlatilag minden sarokra kellene gyűjtőpont, ugyanis a felmérések szerint kétszáz méter az a távolság, amit a legtöbb lakos még hajlandó megtenni az ügy érdekében.

Ráadásul a szigeteket sokan gyakorlatilag illegális szemétlerakó helyként használják, mert a szolgáltatónak innen viszont kötelező elvinnie azt is, ami egyébként nem szelektív hulladék. Korábban évente egymilliárd forintot tettek ki az így keletkezett szemét elszállításának és elhelyezésének a költségei a fővárosban, ezenkívül a városképet is nagymértékben rontja egy-egy ilyen sziget, nem csoda, hogy az önkormányzatok is igyekeznek elrejteni őket.


Mi lesz az üveggel?

Az FKF arról tájékoztatta lapunkat, hogy az üveghulladék kihagyása a házhoz menő gyűjtésből nemzetközi gyakorlat, mivel a többihez képest nehezebb, a gyűjtése pedig rendkívül zajos és a szilánkok miatt balesetveszélyes. Az üveg ügye azonban egyébként is problémás: újrahasznosítani ugyanis még mindig rengeteg energiát és környezetterhelést jelent. Persze kevesebbet, mint az új gyártása, ugyanis többek között 1300 Celsius-fok helyett 900 Celsius-fok is elég az olvasztókemencében, az alapanyagokat is meg lehet spórolni (például kvarchomok, mészkő), tehát csökkenek a környezeti terhek és a CO2-kibocsátás, de azért még mindig az újratöltés lenne a legjobb megoldás. Ehhez viszont a gyártók nagyobb részét kellene rávenni a betétdíjas rendszer ismételt alkalmazására.

Emellett persze újra meg kellene teremteni a gyakori lehetőségét az üveghulladékok leadásának, ugyanis ennek visszagyűjtési arányában igencsak elmaradtunk az uniós előírásoktól. Ráadásul Magyarországon több üzem is létesült a csomagolási üveghulladékok feldolgozására, amelyek jó minőségű, úgynevezett üvegcserepet állítanak elő – és ezt értékesítik üveggyáraknak –, csakhogy a kapacitásuk közel sincs kihasználva, így nem kis mértékben dolgoznak külföldi forrásból is.

– Egyelőre tervek formájában már létezik az a megoldás, miszerint a két-háromszáz négyzetméteresnél nagyobb üzletláncokat köteleznék a nem betétdíjas üvegekből keletkező hulladék befogadására – mondja Csizmadia Tamás, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Koordináló Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) szóvivője. – Ezek jellemzően szeszes italos, befőttes- és lekvárosüvegek. A tervezettel már csak az új parlament foglalkozhat majd, de ez a megoldás rendezheti a problémát.

Egyébként bizonyos üzletláncokban már így is le lehet adni a nem betétdíjas üvegeket is, például a SPAR és Interspar áruházak egy részében – utána lehet nézni az interneten, pontosan hol.


Vajon megéri?

Magyarország 2012-ben új rendszert hozott létre – hogy növelje a visszagyűjtési arányt –, amelyben a csomagolást felhasználó gyártók és kereskedők kötelezettségüket termékdíj fizetésével teljesítik, és állami szervezetek feladata a gyűjtés és hasznosítás szervezése. Az előbbit helyi közszolgáltatók végzik, a gyűjtött haszonanyag tulajdonosa pedig a Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Koordináló Vagyonkezelő Zrt. Ők ezt árveréseken értékesítik, a befolyt összeget pedig visszautalják a közszolgáltatóknak szolgáltatási díj formájában. A rendszer például jutalmazza a kiemelkedő minőségű haszonanyagot.

– Korábban az ebben érdekelt magáncégek leszorították az árakat, hiszen az egyes közszolgáltatók nem voltak jó alkupozícióban. Az új megoldás azonban kiküszöböli ezt a problémát – mondta Csizmadia Tamás.

A legmagasabb ára az ipari hulladékoknak van, hiszen ezek eleve egyneműek, tiszták, szemben a lakossági szelektív hulladékkal, aminek ráadásul a begyűjtése is drágább, mivel elszórtabban keletkezik. A nagyvárosi környezetben nyilván ez is kifizetődőbb, hiszen ott aránylag gyorsan, koncentráltan képződik nagy mennyiség, de egymástól messze lévő, kis falvakban nagyon nehéz gazdaságosan megoldani a rendszeres elszállítást. Az a közszolgáltató jár jól, amelynek a területén ipari tevékenység is folyik, illetve a lakosság is sűrűbb.

Forrásaink szerint a rezsicsökkentéshez a 2012-es árakat vették alapul, amelyekbe még nem volt beleépítve, hogy 2015-től az ország egész területén szelektíven kell gyűjteni a lakossági hulladékot, és ennek érdekében számos helyen házhoz menő szolgáltatást kell kialakítani. Ez ma már a 3156 településből több mint 1830-ban épült ki.

Az NHKV most azt tervezi, hogy mint koordináló szerv, az üzemgazdaságosságot, a lakosságszámot és az ipari sajátosságokat figyelembe véve költséghatékonyabb és könnyebben működő struktúrát alakít ki, illetve kiegyenlíti a közszolgáltatáson belül országosan tapasztalható eltéréseket, miközben a fejlesztéseket tekintve az újrafeldolgozó üzemekre is szeretnének hangsúlyt fektetni. Fontos hozzátenni, hogy szemléletformálást is végeznek, nemrég indult a Gondolkodj zöldben! címet kapott kétéves kampány. Ennek keretében a Budapesti Polgárőr Szövetséggel együtt a közterületeken illegálisan létrehozott hulladéklerakók felszámolásáért is küzdenek, a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítése mellett. Az óvodásoknak mesekönyv készül a témában, az iskolásoknak például most egy március 14-ig tartó kreatív ötletpályázatot hirdettek meg, míg a Válj te is zöld helyszínelővé! című programba olyan fiatalok jelentkezését várják, akik aktívan bekapcsolódnának a polgárőrség környezet- és természetvédelmi munkájába. Ezenkívül szeretnék nagyobb mértékben hasznosítani a biológiailag lebomló hulladékot.


Baktatva

A szóvivő szerint jól állunk a 2020-ra előírt uniós elvárások teljesítésében. A célok: az újrafeldolgozás arányának a csomagolási hulladékban a papír esetében 60 százalék, a műanyag esetében 22,5, az üvegében 60, a fémhulladék esetében 50, a fahulladék esetében 15 százalék kell lennie. Az összes csomagolási hulladékra 60 százalékos hasznosítási kötelezettség van, 55 százalékos minimális újrafeldolgozási kötelezettséggel.

A hazánkra vonatkozó, friss adatok nehezen fellelhetőek, a 2015-ös összesítéseket az 2017 végén megjelent Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervben találtuk meg, ezek forrása az Eurostat. Eszerint a csomagolási hulladékok hasznosítási és újrafeldolgozási aránya összesen 58 százalék volt hazánkban, az újrafeldolgozás 50 százalék (ugyanis hasznosítani energetikailag is lehet, égetéssel). Ezen belül a papír újrafeldolgozása majdnem 76 százalékos, a műanyagé 27,4, az üvegé 50,5, a fémé közel 80, a fáé közel 20. Ez azt jelenti, hogy a papírt, a fémet és a fát tekintve nagyon szépen teljesítettük az elvárásokat, a műanyaggal rendben vagyunk, az üveggel viszont rosszul állunk, illetve az összhasznosítási kötelezettséggel van gondunk. Ezen a helyzeten segíthet az élelmiszerüzletekben történő visszagyűjtés.

A lakosságtól származó hulladékok hasznosításával kapcsolatban ugyanakkor megrekedni látszanak a folyamatok: a számok évek óta nem növekednek különösebben, a házhoz menő gyűjtés bevezetése sem ugrasztotta meg őket – vagyis itt kulcsszerep juthat a szemléletformálásnak.

Ráadásul az elvárt számok idővel tovább szigorodnak majd. Az Európai Unió elfogadás előtt álló, várható hulladékgazdálkodási célszámai: 2030-ra a települési hulladék 65 százalékos arányú újrahasználatra történő előkészítése és újrafeldolgozása, a csomagolási hulladék tekintetében 75 százalék, ezenkívül 2030-ra szeretnék, ha a lerakott települési hulladék aránya maximum 10 százalék lenne. Ez nem lesz egyszerű – az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv most 55 százalékot tűzött ki.

És akkor még nem beszéltünk arról a viszonylag újabb problémáról, hogy az EU a műanyaghulladékának 40 százalékát külföldre, jellemzően Kínába exportálja, viszont a kínai kormány kijelentette, hogy december 31-e után megtiltja a műanyaghulladék importját – és más hulladékfajtákét is. Vagyis az unió eddig úgy kezelte a begyűjtött hulladékot, hogy nem kis részben megszabadult tőle, rövidesen azonban ez nem lesz járható út. És még egy adat: a Világbank jelentése szerint 2025-re a jelenleginél közel másfél milliárddal több ember fog városban élni, aminek az lesz a következménye, hogy nagyjából 1,5 kilogrammra nő az egy emberhez köthető, naponta előálló szemét átlagos mennyisége, ami a jelenleginek a duplája.

Fehérváry Krisztina