Fölöslegesen messziről utaznak az ételek
Shutterstock
A fogyasztók nagy része valószínűleg nem is gondolná, hogy amikor levesz egy tábla csokoládét a polcról, valójában a gyermekmunkát és gyermekkereskedelmet, valamint az elmaradott régiók emberi és környezeti kizsákmányolását támogatja. Kapitányné Sándor Szilviával, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetőjével emellett arról is beszélgettünk, hogy egy átlagos zöldségvásárlás esetében mit tehetünk, ha kisebb ökológiai lábnyomot szeretnénk hagyni magunk után.
Shutterstock
Vidáman legelésző tehenek, a csokoládét élvezettel majszoló szőke hajú, kék szemű kisfiú. Jellegzetes édességcsomagolási minták, noha egy csontsovány afrikai gyermek képe a legtöbb esetben jobban illusztrálná, mit veszünk le a polcról. Az olyan élvezeti cikkek mellett, mint a kávé vagy a tea talán a kakaónak van a legnagyobb ökológiai lábnyoma, utóbbinál azonban ennél is nagyobb problémát jelent, hogy mivel a kakaóbab folyamatosan érik, állandó betakarítást igényel, nem lehet gépiesítéssel olcsóbbá tenni a termesztését.
 
– Az alapanyag hetven százaléka Közép-Afrika riasztóan szegény részéből származik, ezért a termesztésben kiskorú gyermekeket is jelentős arányban alkalmaznak – mondja Kapitányné Sándor Szilvia, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője. – És nem arról az idillikus, európai helyzetről van szó, amikor az iskoláskorúakat bevonják a háztáji munkába, hogy maguk is kitanulják a gazdálkodás csínját-bínját, amit felnőtté válva később kamatoztathatnak. Hanem gyakran feketén dolgozó, akár gyermekkereskedelem áldozatává vált gyermekek végzik igencsak veszélyes körülmények között, macsétával és betiltott növényvédő szerekkel az ültetvények gondozását, akik az egészségügyi kockázat mellett az oktatásból is kimaradnak, behozhatatlan hátránnyal indulva a majdani boldogulás felé, és az ördögi kör pedig generációról generációra öröklődik.
 
A probléma nagyságát mutatja, hogy a kutatások szerint mintegy 2 millió gyermek dolgozik kakaóültetvényeken Nyugat-Afrikában, akiknek több mint negyedét, nagyjából ötszázezer gyermeket kizsákmányoló módon dolgoztatnak. Az önmagát szociálisan érzékenynek láttató, szabadságjogokért folyamatosan küzdő nyugati civilizáció egyik legnagyobb képmutatása, hogy a kizsákmányolásra épülő kakaóipar kétharmadát olyan népszerű nagyvállalatok tartják kézben, mint a Mars, a Mondelez, a Nestlé, a Hershey vagy a Ferrero, és látszólag nem fáj nekik, hogy a termékeik emberáldozatokat kívánnak. Azt sem gondolnánk ezekről a kifinomult marketingre építő márkákról, hogy nem feltétlenül tartanak be minden előírást. Ugyanis a Global 2000 idei kutatása során mások mellett a Milka, a Spar, a Penny, a Ferrero Rocher vagy éppen a Merci termékeiben, ha kismértékben is, de találtak betiltott növényvédő szereket.
 
Szerencsére azonban láthatók reménykeltő folyamatok is. A tavaly évi végén a Make Chocolate Fair nemzetközi kampány elérte, hogy a csokoládégyártók szövetsége ígéretet tegyen: a jövőben olyan szabályozást dolgoznak ki, amely kizárja a gyermekmunkát. A szakember szerint mindez arra is jó, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét a háttérben húzódó jelenségekre, így sokan elkezdik keresni a méltányos kereskedelemből vagy ökogazdaságból származó édességeket, ezáltal pedig a nagyobb cégek is rákényszerülnek, hogy beszerzési stratégiát váltsanak. Az egyik megoldás, az úgynevezett fair trade egy olyan minősítési rendszer, amelynek védjegyét akkor használhatja a márka, ha a termelés és gyártás során a dolgozók méltányos bért kapnak a munkájukért, nem kapcsolódik az előállításhoz kizsákmányoló gyermekmunka, illetve a profitot megtermelő, sokszor kihasznált térségbe visszajut a bevétel egy része: például programokkal küzdenek a nők egyenjogúságáért, támogatják az oktatást, vagy tiszta ivóvízről gondoskodnak kutak létesítésével. Az ilyen kezdeményezések egyfajta társadalmi igazságosságra törekednek úgy, hogy közben gazdasági biztonságot nyújtanak a gazdáknak, és a környezeti érdekeket is méltányolják.
 
Jelenleg azonban nem ez a jellemző helyzet: számtalan mikrogazda termeszt kis területen kakaóbabot, rendkívül szerény anyagi helyzetük miatt pedig nem tudják azokat feldolgozni vagy tárolni, ezért rá vannak kényszerülve, hogy jóval áron alul eladják a felvásárlóknak, akikkel szemben szinte semmilyen érdekérvényesítő képességük sincs. A termeléshez szükséges fakivágás vagy a vegyszer okozta kár viszont nem jelentkezik a termékek fogyasztói árában, ezek mind helyben csapódnak le, és a régió lakosainak kell megfizetniük. A Magyar Természetvédők Szövetsége szerint, ha nem így lenne, akkor például a nagyjából háromszáz forintért megvásárolható táblás Milka csokoládé háromszor vagy négyszer annyiba kerülne.

Kézből kézbe
Ahhoz, hogy valóban globálisan is érzékelhető megoldás szülessen, a fogyasztói magatartás megváltozására, illetve állami törvényekre és kampányokra van szükség, olyan nyomás alá helyezve a multinacionális cégeket, hogy tisztességes jövedelemhez juttassák a gazdálkodókat, aminek hatására a környezetkímélőbb földművelés is terjedhetne. Ennek elősegítésére számos alternatíva közül választhatunk, ilyen a kilenc éve működő Szatyorbolt, ahol bevásárlóközösség is működik.
 
– Abban hiszünk, hogy a változást az egyéni döntéseken keresztül segíthetjük, pozitív szemléletben – mondja el Kondora Dóra, a Józsefvárosban található üzlet önkéntese. – Elsősorban helyi gazdák szezonális áruira koncentrálunk, olyan termelőkkel működünk együtt, akikkel közös értékeket vallunk a környezet és az ember egészségének szempontjait figyelembe vevő gazdálkodásról. Vásárlóink a felelős gazdák munkájának, életterének a fennmaradását támogatják. A csomagolást pedig ahol lehet, kikerüljük, vagy visszaváltható megoldást kínálunk.
 
A Szatyorboltba lépve jórészt valóban csomagolatlan árukat, húst, gyümölcsöket találunk, de kapható az üzletben mások mellett lekvár, keksz, azaz nagyjából minden, amire egy átlagos fogyasztónak szüksége lehet. A kezdeményezés önkéntese hozzáteszi, a Magyarországról nem beszerezhető árukat – kávé, tea, kakaó – csak fair trade változatban kínálnak.
 
A Szatyorbolton belül egy egyesület is működik, ahol zöld életvezetéshez kapcsolódó programokat szerveznek: közösségi befőzéseket, natúr kozmetikum előállítására szolgáló műhelyt, szezonális főzőkurzusokat vagy épp zöld filmklubot működtetnek. Hisznek abban, hogy a fenntartható városi életnek része a vidékhez való kapcsolódás, az ételünk forrásának ismerete. Ezért rendszeresen meglátogatják a termelőiket, hogy élmények, személyes beszélgetések révén erősítsék a két fél közötti kapcsolatot.
 
Horváth Márk

A szakember azonban hozzáteszi, reményre adhat okot, hogy az ágazat jelenleg változások előtt áll: az ültetvények egyre inkább elöregednek, ahogyan a termesztők is, a fiatalok számára pedig a szerény megélhetést kínáló kakaó egyre kevésbé tűnik vonzó munkalehetőségnek. A nagy cégeknek így két lehetőségük marad: a szociális és környezetvédelmi szempontból előnyösebb opció mindenképpen az, ha beruházásokba kezdenek, ezzel méltányos megélhetést biztosítanak a gazdák anyagi támogatásával, hogy megfiatalodhassanak a korábbi ültetvények. A rosszabbik út pedig az, ha maguk hoznak létre nagyméretű, monokultúrás ültetvényeket, további természeti károkat okozva.
 
A kakaó és az egyéb hasonló élvezeti cikkek azonban csupán a jéghegy csúcsát jelentik a környezet kizsákmányolása kapcsán. Kicsiben ugyanolyan fontos, hogy fogyasztóként itthoni forrásból szerezzük be a hazai éghajlaton is megtermő zöldségeket. Hiába olcsóbb adott esettben a Kínából származó fokhagyma, a megtett távolság miatt jóval nagyobb ökológiai lábnyomot hagy maga után, ráadásul hazánk gazdaságát sem erősíti ez a tendencia.
 
– A nagyáruházban vásárolt zöldség helyett jóval környezetkímélőbb és egészségesebb, ha különböző alternatív forrásokat használunk: ha van lehetőségünk, magunk is ültethetünk paradicsomot, akár a balkonon is, de a közösségi kertek, a közvetlenül a termelőtől beszerzett termények, a termelői piacok vagy a közösség által támogatott gazdálkodás szintén kiváló megoldás lehet – vázolja a lehetőségeket Kapitányné Sándor Szilvia. Majd elmondja, lehetőleg legfeljebb negyven kilométeres távolságból szerezzük be az ennivalónkat, így nem szennyezzük a környezetet, a pénzünkkel a helyi gazdálkodókat támogatjuk, az áru pedig garantáltan frissebb és finomabb lesz.
 
A nagy élelmiszerláncok esetében pedig a bolt vezetőségétől függ, mekkora figyelmet fordítanak a magyar árukra. Marketingkampányaikban a szupermarketek gyakran kifejezetten azzal hirdetik magukat, hogy például csak hazai származású dinnyét árulnak, azonban ez a gyakorlatban nem mindig igaz. Bár rászoktattak minket arra, hogy mindig minden elérhető számunkra, tudatos fogyasztóként egy nagyáruházban nem kell feltétlenül megvennünk januárban a paradicsomot, mert azt valószínűleg úgyis holland üvegházakban termelték, és így ízében sem lesz olyan, mint a júniusban frissen leszedett párja.
 
A szakember elismeri: természetesen vannak felnőttek, akiknek már nehéz változtatni a berögzült vásárlási szokásaikon. A fiatalok egy részét azonban még nem szippantotta be teljesen a vásárlási láz, hajlandóak kijárni a piacra, és nyitottak az alternatív megoldások felé. Szemléletváltásnál a legfontosabb mindig a következő generáció: minél korábban el kell kezdeni a tudatos életformára nevelést. Ha már óvodáskorukban megtanítják nekik, melyik zöldség és gyümölcs hol és mikor terem, akkor mindez beleivódik a gondolkodásukba, majd megjelenik a későbbi döntéseikben. Így később nem csábulnak el az áruházak látszatakcióin sem, mert tudják, hogy a termelőket, piacokat végigjárva tudják hatékonyan optimalizálni a vásárlásaikat.