Zuschlag János szocialista országgyűlési képviselőként már 1999-ben megalapozta nyugodt munkakörülményeit, mivel egy újpalotai önkormányzati bérlakáshoz jutott.

A Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok szerint a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő szocialista politikus méltányosságból, családi helyzetére hivatkozva kapott meg pályázaton kívül, egy 15. kerületi önkormányzati bérlakást. A bérleti jogról Zuschlag később lemondott édesanyja javára, aki egy évvel később a forgalmi érték 80 százalékáért, csaknem 3,6 millió forintért megvehette az ingatlant.

Újpalota lakásügyekben döntő önkormányzati bizottságának ebben az időben Zuschlag jelenlegi gyanúsított társának, Marsovszky Balázsnak az édesanyja is tagja volt. Hajdú László akkori szocialista polgármester azzal védekezik: Zuschlag kérelmét minden bizottsági tag, közöttük fideszesek is megszavazták. Ennek azonban ellentmond, hogy 1998 és 2002 között a szocialista többségű testület bizottságában nem volt fideszes képviselő.

(hírTV)