Jelenlegi hely

Hírek

2017. 02. 21.

Szijjártó Péter miniszteri időszaka alatt semmilyen visszaélés nem történt a vízumkiadás során - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke az MTI-vel a moszkvai vízumközponttal kapcsolatos ellenzéki nyilatkozatokra reagálva.

2017. 02. 21.

Európában csak hat országban alacsonyabb a lakosságarányos elvándorlási ráta, mint Magyarországon. Jelenleg mintegy 600 ezer honfitársunk él tartósan külföldön az Európai Unió négy alapszabadsága (az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlása) adta lehetőség nyomán.

2017. 02. 21.

Az Országgyűlés külügyi és nemzetbiztonsági bizottságának együttes ülésén hallgatná meg az LMP társelnöke a külügyminisztert és a földművelésügyi tárca vezetőjét, Szél Bernadett szerint ugyanis a miniszterek összevissza beszélnek a Kiss Szilárd-ügyben. 

2017. 02. 21.

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke még bízik abban, hogy újrateremthető az egység a 2024-es budapesti olimpiai pályázat mögött, ám hangsúlyozta: az esélyek jelentősen csökkentek az elmúlt napok eseményei következtében.

2017. 02. 21.

Francois Hollande francia államfő ismételten azt kérte Nagy-Britanniától, hogy vegye át azokat a kísérő nélküli kiskorú menedékérőket Franciaországtól, akiknek vannak hozzátartozóik a szigetországban.

2017. 02. 21.

A szlovén alkotmánybíróság egyhangúlag elutasította Almira Talic iszlám vallású szlovén állampolgár panaszát, amelyben kifogásolta, hogy az ünnepekről szóló törvény diszkriminálja a muszlimokat és az ateistákat - közölte a helyi sajtó.

2017. 02. 21.

Minden adott ahhoz, hogy a magyarországi legyen minden idők egyik legjobb vizes világbajnoksága Cornel Marculescu, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) ügyvezető igazgatója szerint, aki Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélést kedden az Országházban - tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t.

2017. 02. 21.

Felminősítette Magyarország államadósi besorolását a Japan Credit Rating Agency (JCRA) japán hitelminősítő.

2017. 02. 21.

Nem a puszta részvétel, hanem a minél jobb teljesítmény elérése vonzotta Fa Nándort a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen.

2017. 02. 21.

Elfogták, majd kiadatási őrizetbe vették a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság járőrei azt az iraki férfit, aki a gyanú szerint 2016 novemberében Németországban megerőszakolt egy 13 éves kislányt - közölte a police.hu oldalon az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A férfit a bíróság döntése értelmében átadják a német hatóságoknak.

2017. 02. 21.

A bevezetés óta eltelt másfél évben összesen 36 ezer család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) 87 milliárdos összegben, vagyis egy család átlagosan mintegy 2,4 millió forint támogatásban részesült - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az LMP-s Schmuck Erzsébet írásbeli kérdésére. Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában jelezte: ez havi átlagban mintegy kétezer igénylőt és 4,8 milliárd forint kifizetett támogatást jelent.

2017. 02. 21.

A CZF Kamarazenekar debütáló hangversenyével kezdődik ma a Cziffra Fesztivál a MOM Kulturális Központban. A vasárnapig tartó fesztiválon Fazil Say zongoraművész, Rost Andrea operaénekes és Mischa Maisky csellóművész is fellép.

2017. 02. 20.

Az évszázad rablása folyt éppen, amikor közeledtek a 2006-os őszi önkormányzati választások. Az előjelzések alapján az ország jobboldali fordulatra készült, ami Budapest kivételével be is következett. A fővárosban azonban egy nyilvánosságra hozott Gyurcsány-beszéd hatására zavargások törtek ki, amelyek megrémisztették a budapesti közvéleményt. Ennek következtében a Demszky-gárda a helyén maradt, és a rablás zavartalanul befejeződhetett. Részlet a Demokrata február 22-én, szerdán megjelenő számának összeállításából.

2017. 02. 20.

Az idén két nagy feladat áll az ország előtt az uniós források felhasználása területén, el kell végezni az előző fejlesztési időszak pénzügyi zárását, és lépéseket kell tenni az új lehetőségek felhasználása érdekében - mondta Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az érdekképviseletekkel az uniós forrásokról folytatott egyeztetésen, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában.

2017. 02. 20.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat  Országos Tisztifőorvos Hivatala (ÁNTSZ OTH)hétfőn közölte: megfelelő időben bejelentették az influenzajárvány kezdetét, és a járvány heteiben is megfelelően kommunikáltak arról.

2017. 02. 20.

Vona Gábor és Molnár Gyula kísértetiesen hasonló célokat tűzött ki maga elé. A két ellenzéki politikus Magyarországot szeretné visszaadni azoknak, akiket szerintük megillet.

2017. 02. 20.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) továbbra is kiáll Magyarország olimpiai pályázata mellett - olvasható a szervezet honlapján hétfő este közzétett állásfoglalásban.

2017. 02. 20.

Minden elemében létrejött az a megállapodás, amely biztosítja Magyarország gázellátását 2021-ig - olvasható Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Mesterházy Attila szocialista országgyűlési képviselőnek adott válaszában.

2017. 02. 20.

Fodor Gábor nem foglalt egyértelműen állást a Gyurcsány Ferenccel való esetleges együttműködésről. A Magyar Liberális Párt elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: Botka László dolga eldönteni, hogy összefognak-e a volt miniszterelnökkel vagy sem – írja a hirado.hu.

2017. 02. 20.

Most érkeznek a profik, a terrorizmust szervező és magas szinten irányító tisztek Európába, elkeveredve a migránsok tömegében – mondta a Demokratának Földi László. Ezek a profik új, azaz magasabb szintre emelhetik az európaiak ellen indított háborút. Vajon mit tesz és mit tehet ez ellen Európa Donald Trump beiktatása és a máltai csúcs után. Erről beszélgettünk az Információs Hivatal volt műveleti igazgatójával.

2017. 02. 20.

Éles kritikával illette az ellenzéket viszonválaszában Orbán Viktor, aki szerint a dolgozó és felelős kormány mellett egy felelőtlen ellenzék áll.

2017. 02. 20.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután az Országházban fogadta Jan Figelt, az Európai Unió vallásszabadságért felelős különmegbízottját - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

2017. 02. 20.

Donald Trump amerikai elnök még az év végéig „valódi előrelépést” vár a NATO-tagállamok védelmi kiadásainak emelésében - jelentette ki Mike Pence alelnök hétfőn Brüsszelben, miután Jens Stoltenberggel, a szövetség főtitkárával egyeztetett.

2017. 02. 20.

A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn folytatólagosan kihallgatta a Teréz körúti robbantási ügy gyanúsítottját; a férfi a kihallgatáson vallomást tett, melyben lényegében beismerte a bűncselekmény elkövetését - közölte az MTI érdeklődésére a főügyészség szóvivője.

2017. 02. 20.

Egyetért a főpolgármester azzal, amit a miniszterelnök a 2024-es budapesti olimpiai pályázatról mondott.

2017. 02. 20.

Határozottan tagadja az Európai Bizottság a testületet vezető Jean-Claude Juncker esetleges lemondásáról szóló, névtelen forrásokra hivatkozó sajtóértesüléseket.

2017. 02. 20.

A határellenőrzés szisztematikussá tételéről egyeztetett Pintér Sándor magyar és Vlaho Orepic horvát belügyminiszter hétfőn Budapesten.

2017. 02. 20.

Szeretnék nemzeti ügyet csinálni az olimpiából, de ha ez nem sikerül, akkor be kell látnunk, hogy pártügyként nem lehet diadalra vinni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn újságíróknak.

2017. 02. 20.

A kormánypártok Orbán Viktor napirend előtti felszólalására reagálva rögítették, a gazdasági növekedés vitathatatlan tény. 

2017. 02. 20.

Ellenzéki képviselők reagáltak Orbán Viktor napirend előtti felszólalására az országgyűlés hétfői ülésnapján.

2017. 02. 20.

Oroszország nem vehet bérbe olyasmit, ami az övé - jelentette ki a Krím-félszigetről Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában.

2017. 02. 20.

Tanúként hallgatta ki Tőkés László európai parlamenti (EP) képviselőt a román katonai ügyészség hétfőn az 1989-es romániai forradalom ügyében.

2017. 02. 20.

Nemzeti konzultáció kezdődik annak az öt veszélyforrásnak a kérdésében, amelyekkel Magyarországnak az idén szembe kell néznie - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlament tavaszi ülésszakát megnyitó napirend előtti felszólalásában.

2017. 02. 20.

Az első fokon eddig tárgyalt közel hetven ügy mindegyikében jogtalannak találta és érvénytelenítette a bíróság azt a bírságot, amelyet a csendőrség rótt ki a székely szabadság napja alkalmából tavaly tartott marosvásárhelyi felvonulás és tüntetés szervezőire és résztvevőire - közölte a Marosszéki Székely Tanács hétfői közleményében.

2017. 02. 20.

Három százalékkal nőtt az elkövetett bűncselekmények száma Ausztriában, ennek egyik lehetséges oka a bevándorlás - idézte Wolfgang Sobotka osztrák belügyminisztert a Die Presse című osztrák lap a hétfői számában.

2017. 02. 20.

A Tiszán levonult a jeges árhullám, így hétfőre Magyarországon mindenhol visszavonták az árvízvédelmi készültséget. A belvízzel elöntött területek nagysága is fokozatosan csökken - derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményéből.

2017. 02. 20.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elrendelte a hazai és a külföldi kiskereskedelemben kapható azonos termékek újabb átfogó vizsgálatát - közölte Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

2017. 02. 20.

A kormány 2 éves beszállítói fejlesztési programot indít, amelynek keretösszege 2017-2018-ra együttesen 14 milliárd forint lesz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

2017. 02. 20.

A Donald Trump vezette új kormányzat keresi a módját, hogy miként mélyíthető el a kapcsolat az Egyesült Államok és az Európai Unió között - jelentette ki Mike Pence amerikai alelnök hétfőn Brüsszelben, ahol tárgyalásokat folytat az EU és a NATO vezetőivel.

2017. 02. 20.

Mintegy 5,3 milliárd forintból (17 millió euró) bővíti szolnoki gyárát az F. Segura Hungária Kft., a kormány 680 millió forint támogatást nyújt a spanyol járműipari alkatrészgyártó újabb fejlesztéséhez - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

2017. 02. 20.

Ifjusagigarancia.gov.hu címmel az ifjúsági garanciaprogramot segítő honlapot indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) támogatásával az Új Nemzedék Központ (ÚNK) - jelentette be Novák Katalin, az Emmi család-, ifjúsági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

2017. 02. 20.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója szerint valószínűleg megszűnik az Iszlám Állam (IÁ), „globális dzsihadista szerepét” azonban máshol átveszi egy másik radikális szervezet.

2017. 02. 20.

Jól áll a Fidesz-KDNP a felkészüléssel a jövő évi választásokra, a kampánystáb és a választókerületi elnökök már megvannak, és majdnem mindenhol eldőlt az is, kik indulnak az egyéni körzetekben - mondta a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

2017. 02. 20.

Majdnem százszázalékos béremelés valósul az ápolók körében 2012 és 2019 között - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

2017. 02. 19.

SPUTNIK INTERNATIONAL

Itt az ideje a mocsár lecsapolásának: rácsok mögé kerül Soros? – e címet adta az orosz hírügynökség angol nyelvű portálja annak az írásának, amely arról jelent, hogy George Soros meghökkentően hasonló módon lép fel most az Egyesült Államokban, mint a világ számos más országában tette ezt „színes forradalmakat” kirobbantva.

2017. 02. 19.

Hatáskörét túllépve és szabályokon átlépve egyengette bizalmasai karrierjét az Európai Parlament (EP) elnökeként Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje és jövendő elnöke - írta hétvégi számában a Der Spiegel című német hírmagazin. Az EP szerint nem történt szabálysértés.

2017. 02. 19.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint az olimpia ellen aláírást gyűjtőket csak az motiválta, hogy az ország politikai térképére felkerülhessenek – adta hírül a 888.hu.

2017. 02. 19.

Változékony idő várható a jövő héten, napsütésre, 15 fok körüli melegre, de többször esőre, erős szélre is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

2017. 02. 19.

Elfogadhatatlan beavatkozási formának nevezte vasárnap azokat a francia elnökválasztási kampányt érő kibertámadásokat Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter, amelyek mögött Párizs Oroszországot gyanítja.

2017. 02. 19.

FOX NEWS

A jobboldali amerikai hírtelevízió arról számol be – és folytatott az ügyben beszélgetést „Strategic Room” című műsorában –, hogy George Soros beavatkozása az európai politikába felkeltette az amerikai kongresszus figyelmét.

2017. 02. 19.

Matteo Renzi hivatalosan is benyújtotta lemondását a kormányzó Demokrata Párt (PD) főtitkári tisztségéről vasárnap a tömörülés Rómában tartott országos gyűlésén. Hangsúlyozta, hogy ez nem visszavonulását jelenti, ellenkezőleg, újra indul a párt vezetői posztjáért.

2017. 02. 19.

Tavaly augusztus óta jelentősen nőtt a Magyarországon dolgozó ukrán vendégmunkások száma. Az ok prózai: az egyre súlyosabb munkaerőhiány miatt a cégek kénytelenek leginkább Ukrajnából toborozni embereket. Jászfényszarun a keletről érkezők a helyi Samsung-gyár munkaerőgondjainak enyhítésén túl az ingatlanbizniszt is beindították.

2017. 02. 19.

„Molnár Ferenc összes története rólunk szól, veszedelmesen ismer minket, talán jobban is, mint szeretnénk. Nála a legkisebb szerep is egy teljes élet, öröm játszani minden színésznek” – mondta Huszti Péter rendező az Üvegcipő február 25-i bemutatóját beharangozó sajtótájékoztatón.

2017. 02. 19.

Egyre kevesebb helyen van árvízi készültség, és a belvízzel elöntött területek nagysága is folyamatosan csökken - derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) által az MTI-hez vasárnap eljuttatott tájékoztatójából.

2017. 02. 19.

Erkölcsileg és anyagilag is meg kell becsülni az ápolók munkáját, ezért döntött úgy a kormány, hogy 2019-re 65 százalékkal emelik a bérüket - mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott a váci Jávorszky Ödön Kórházban tartott sajtótájékoztatón vasárnap, az ápolók napján.

2017. 02. 19.

BREITBART

A Soros-csoportok megtámadják a nemzeti demokrácia erősítésének tervét.

2017. 02. 19.

Online aláírásgyűjtést indítottak a budapesti olimpiát támogatók szombaton Támogatom a Budapesti Olimpiát címmel. 

2017. 02. 19.

Pápai Joci és az Origo című dal nyerte A Dal 2017 című showműsort szombaton Budapesten.

2017. 02. 19.

Donald Trump amerikai elnök megerősítette híveinek korábbi ígéreteit azon a választási rendezvényekre emlékeztető gyűlésen, amelyet a floridai Melbourne városában tartott szombat este.

2017. 02. 19.

Tarlós István szerint azok az ellenzéki politikusok, akik hirtelen meggondolták magukat a 2024-es budapesti olimpiai pályázattal kapcsolatban, felmondták a másfél évvel ezelőtti nemzeti egységet, elárulták az ügyet.