Jelenlegi hely

Hírek

2018. 04. 10.

Még legfeljebb 310 980, magyarországi lakóhellyel rendelkező választó szavazatának megszámolása van hátra.

2018. 04. 10.

Örök nyugalomra helyezték Demján Sándort Budapesten a Fiumei úti Sírkert Nemzeti Emlékhely 19-es parcellájában.

2018. 04. 10.

Két feltételezett iszlamistát fogtak el a boszniai hatóságok kedden, emellett pedig több fegyvert és robbanószert is lefoglaltak.

2018. 04. 10.

A rendőrség folytatja a nyomozást a Fenyő-gyilkosság ügyében, hogy kiderítse ki volt a megbízó.

2018. 04. 10.

A Gyurcsány-párt és vezére nem fogadják el a demokratikus, magas részvétel mellett lezajló országgyűlési választás eredményét, ezért a DK az összes kézzel írt választókerületi jegyzőkönyvet kikéri, hogy azokat összevethessék az interneten közzétett hivatalos választási adatokkal.

2018. 04. 10.

A befektetők kedvezően fogadták a Fidesz-KDNP nagyarányú választási győzelmét.

2018. 04. 10.

Az utóbbi 10-15 évben sokat javultak például a hererák, az emlőrák és a limfómák gyógyulási arányai.

2018. 04. 10.

Nagy részben új tagokból álló kormánnyal kezdi meg a magyarok többsége akaratát végrehajtani Orbán Viktor.

2018. 04. 10.

A Jobbik azzal a szlogennel kampányolt, hogy ők a "valódi néppárt", de a mostani választási eredmények tükrében az egyedüli néppárt a Fidesz-KDNP, mindegyik másik párt rétegpárt - jelentette ki Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa az ECHO TV Napi aktuális című műsorában
 

2018. 04. 10.

Juhász Péter a Facebookon üzen Orbán Viktornak, majd pénzért könyörög.
 

2018. 04. 10.

Nem veszi át parlamenti képviselői mandátumát és nem vállal vezető tisztséget az MSZP-ben a szocialista Gőgös Zoltán.
 

2018. 04. 10.

Februárban ismét rekordot ért el az idegenforgalom Magyarországon, megint a belföldi turizmus volt a fő húzóerő - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva az MTI-nek kedden.
 

2018. 04. 10.

A 444.hu cikke szerint ma délelőtt bejelentették a Magyar Nemzet dolgozóinak, hogy holnap jelenik meg a lap utolsó száma. Mindemellett a Lánchíd Rádió már csak éjfélig sugároz adást, utána elhallgat.
 

2018. 04. 10.

A baloldali ellenzéki pártok már a választás éjszakáján elkezdték egymást bírálni az eredmény miatt: a legtöbben az LMP-t kritizálták amiatt, hogy nem akart részt venni az együttműködésben.
 

2018. 04. 10.

Rékasi Zsigmond „Ziggy”, a diáktüntetések vezéralakja ismét látogatást tett a HírTV-ben. Múltkor azzal fenyegetőzött, hogy utcára vonul április 9-én. Most be is váltotta ígéretét. Vasárnapról hétfőre virradóan néhány barátjával kimentek az utcára kormányt buktatni.

2018. 04. 10.

Az erdélyi magyarság nagy arányban vett részt a vasárnapi magyar parlamenti választáson - mondta Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
 

2018. 04. 10.

A vasárnapi országgyűlési választáson megdőlt az évtizedes elemzői alaptétel, amely szerint a nagy választói részvétel automatikusan a Fidesz vereségéhez vezet.
 

2018. 04. 10.

A baloldali vezetők legtöbbje a választási eredmények miatt a süllyesztőbe ment, Vona Gábor pedig korábban megígérte, lemond, ha nem érik el kitűzött céljukat - kommentálta a nap eseményeit az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában Farkas Örs politikai elemző.
 

2018. 04. 10.

Letették hétfőn a Szegedi Ifjúsági Centrum alapkövét. A létesítmény sportpályáknak, szabadtéri színpadoknak, rendezvénycsarnoknak és játszótereknek ad majd helyet.
 

2018. 04. 09.

Vona Gábor nem méreti meg magát a Jobbik tisztújításán és listás parlamenti mandátumát sem veszi át.

2018. 04. 09.

Nem tettek eleget a Facebook adataival történő visszaélések ellen - írta Mark Zuckerberg, a közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója abban az írásos nyilatkozatban, amelyet a keddi kongresszusi meghallgatásra készített és hétfőn nyilvánosságra hozott.

2018. 04. 09.

Hat embert, köztük egy rendőrnőt és radikalizálódott lányát őrizetbe vette hétfőn a francia rendőrség a 2016-os iszlamista rendőrgyilkossággal összefüggésben - közölték nyomozati források.

2018. 04. 09.

Nagy tettet hajtottunk végre, és a következő években együtt meg fogjuk védeni Magyarországot - mondta Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke a Facebook-oldalán hétfőn délután közzétett videóüzenetben.

2018. 04. 09.

A Nézőpont Intézet gyorselemzése szerint a vasárnapi parlamenti választás eredménye egyebek között azt mutatja: minden korcsoportban a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb, s érdemben csak a Fidesz-KDNP tudta növelni szavazótáborát.

2018. 04. 09.

A Fidesz frakcióvezetője szerint túllépte hatáskörét az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a vasárnapi magyarországi parlamenti választásról kiadott jelentésének egyes megállapításaival.

2018. 04. 09.

A Magyar Liberális Párt vezető testülete bizalmi szavazást kér magával kapcsolatban a tagságtól, mert bár a párt minimális célkitűzése, úgy tűnik, sikerült, a választási eredmény összességében nem ad okot az elégedettségre - közölte Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.

2018. 04. 09.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerint az Európai Uniónak határozottan cselekednie kell a Fidesz nagyaranyú választási győzelme után, semlegesítenie kell az uniós értékeken mutatkozó "kóros elváltozást".

2018. 04. 09.

Toroczkai László nekiment Vonának Facebook-oldalán.

2018. 04. 09.

A nemzetközi sajtó mindenekelőtt a kormánypárt elsöprő győzelmét emelte ki a magyar parlamenti választásról szóló tudósításokban, de foglalkoztak a kormány várható politikájával is.

2018. 04. 09.

Keserű a reggel, milliók ébredtek ma végtelen csalódással, hitetlenkedve. Nem kevesen dühvel – írta Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán.

2018. 04. 09.

A németek elkezdtek foglalkozni a terrorizmus kérdésével, ezt jól mutatja, hogy a rendőrség vasárnap azonnal intézkedett, amikor arról értesült, hogy a berlini félmaratonon késelést akarnak végrehajtani - közölte Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

2018. 04. 09.

Sorra érkeznek a gratulációk Orbán Viktor választási győzelméhez: mások mellett Lengyelországból, Csehországból és Németországból. 

CIKKÜNKET FRISSÍTJÜK!

2018. 04. 09.

Magyarország, ahogy az utóbbi nyolc évben is tette, igyekszik realisztikus módon megközelíteni a nagy horderejű európai kérdéseket, beleértve az Európa jövőjéről folyó vitát, amelyben a magyar kormánynak „nagyon karakteres mondandója van”, különösen a migrációról - mondta hétfőn a BBC rádiónak Kovács Zoltán.

2018. 04. 09.

Magyarország a bátor emberek országa, akik vasárnap egész Európa számára világossá tették, hogy a dolgokat így nem lehet folytatni, vagyis őszinte, világos beszédet akarnak, nevén akarják nevezni, mi gyötri ezt a kontinenst - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőre forduló éjszaka az Echo TV-nek.

2018. 04. 09.

Fáj, ami történt, és nem tudunk gratulálni a Fidesznek, nem tudunk gratulálni Orbán Viktornak - jelentette ki a Momentum Mozgalom elnöke vasárnap éjjel Budapesten, pártja eredményváró rendezvényén.

2018. 04. 09.

Nem számítottunk ilyen arányú győzelemre, örülünk az eredménynek - mondta a Fidesz-frakció szóvivője a parlamenti választás másnapján az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

2018. 04. 09.

Rekordot döntő részvétel mellett példátlan támogatottságot kapott a magyar kormány, amely első sorban a magyar emberek biztonságáról akar gondoskodni ezzel a felhatalmazással - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

2018. 04. 09.

Az ellenzéki pártoknak nem volt nemzeti programjuk - mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában a parlamenti választási eredményekről.

2018. 04. 09.

Magyarország nagy győzelmet aratott, „sorsdöntő győzelmet arattunk” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap éjjel a kormánypártok budapesti eredményváró központja, a Bálna előtt a Fidesz-KDNP győzelmét hozó parlamenti választás után.

2018. 04. 08.
2018. 04. 08.

Boros Bánk Levente, a Nézőpont Csoporthoz tartozó Médianéző igazgatója szerint nagyon magas választási részvételnél az MSZP-Párbeszéd listája 10 százalék alá kerülhet, és Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) bejutása is veszélyben lehet.

2018. 04. 08.

Megakadályozott a német rendőrség egy terrortámadást vasárnap Berlinben - jelentette a Die Welt című német lap a hírportálján.

2018. 04. 08.

Sokan azt gondolják, hogy a magas választási részvétel a Fidesznek nem kedvez, Fricz Tamás politológus azonban másként vélekedik erről – írja a magyaridok.hu.

2018. 04. 08.

Az Origo megkérdezte a magyar kulturális élet nagyságait a vasárnapi szavazásról.

2018. 04. 08.

Valójában nem okozott meglepetést Siewert András leleplezése. A Migration Aid vezetője egy beépített oknyomozó újságírónak elmondta, kiterjedt kapcsolata van a szomszédos országokban, a tranzitzónában illegális adatbázist építenek a menekültekről, Soros György pedig pénzügyi érdekeit próbálja érvényesíteni Magyarországon. Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint külföldi titkosszolgálatok is megjelenhettek a háttérben.

2018. 04. 08.

A választásnak komoly tétje van, Brüsszel még az idén, 2018-ban tízezer migránst telepítene Magyarországra. Hozzunk ma egy nagy, közös döntést arról, hogy nem engedjük be a bevándorlókat Magyarországra és megvédjük az országot. A kényelmet ma tegyük félre. A sorosisták mind ott lesznek, legyünk ott mi is. Ma jó döntést kell hoznunk, mert ha elhibázzuk, nem lehet jóvátenni. Mindenki menjen el, és adja mindkét szavazatát a Fideszre - olvasható az Orbán Viktor miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével készült interjúban, amelyet az Origo hírportál tett közzé vasárnap reggel.
 

2018. 04. 08.

A bevándorlással egyedül a kormánypártok szállnak szembe - hangoztatta Deák Dániel, a Figyelő munkatársa az M1 aktuális csatornán vasárnap.    
 

2018. 04. 08.

Migránsokra nincs szükség, a terrorizmussal a félelem jött be Európába - vélekedett Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.

2018. 04. 08.

Vasárnap reggel hat órakor megkezdődött a voksolás az ország 10 285 szavazókörében az országgyűlési képviselő-választáson, este hét óráig valamivel kevesebb mint 8 millió választópolgárt várnak az urnákhoz.
 

2018. 04. 08.

A statisztikai adatok szerint csaknem 64 ezer szenegáli migráns érkezett Spanyolországba, és közülük mindössze 15 százalék a nő - állítja az Origo cikke.
 

2018. 04. 08.


CIKKÜNK FOLYAMATOSAN FRISSÜL.

2018. 04. 08.

Az erőszak ellen tüntettek a németországi Kandelben, ahol tavaly decemberben egy afgán férfi megölt egy német lányt, aki korábban a barátnője volt; a tüntetők egy része Orbán Viktor nevét skandálta - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat esti híradójában.

2018. 04. 07.

Soha nem látott összefogás alakult ki Münsterben a terrortámadás után.

2018. 04. 07.

Nem gondolom, hogy Soros György maga a patás ördög. Nem, ő csak az egyik küldötte a sok közül. De mégis ő állt oda a kamerák és a mikronok elé a reflektorfénybe, és fedte fel megbízói valóságos szándékait – mondta a Demokratának Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

2018. 04. 07.

A polgári Magyarország a Fidesz legidőtállóbb és legfontosabb célkitűzése. Ez sok mindent magában foglal: jelenti annak a nemzeti önazonosság-tudatnak a megőrzését, amelyért történelmünk során éppúgy, mint az elmúlt években, oly sokat küzdöttünk, de jelenti azt a nyugati életszínvonalat is, amelyhez szeretnénk felzárkózni – mondta a Demokratának Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke és parlamenti frakcióvezetője.

2018. 04. 07.

A Momentum Mozgalom a választás végéig hátralévő 24 órában is folytatja a bizonytalan szavazók meggyőzését, olyan programot kínál, amely a huszonegyedik század nyertesévé teszi Magyarországot, hogy innen ne kelljen elmenni és ide érdemes legyen visszatérni - mondta a Momentum elnöke szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

2018. 04. 07.

Kétszer Fidesz, csak ez a biztos - mondta a Facebook-oldalára szombaton délután kitett videóban Orbán Viktor miniszterelnök.

2018. 04. 07.

Nyolc jelölt lépett vissza szombat délelőtt, a Nemzeti Választási Iroda szombat délutáni, 14.48-as adatai szerint 1547 jelölt indul a vasárnapi választáson.

2018. 04. 07.

Karácsonyék júliusban már az első betelepítésre érkező migránsokat üdvözölnék - közölte a Fidesz az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének szombati nyilatkozatára reagálva az MTI-vel.

2018. 04. 07.

Beadvány alapján vizsgálat indul az Avaaz nevű honlap ügyében, mivel annak működése több adatvédelmi problémát is felvet - közölte az MTI-vel szombaton Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke.