Anyag és szellem

– A Kossuth-díjat a hivatalos méltatás szerint többek közt a „kivételesen értékes művészi pályafutása során létrehozott, a funkcionalitást, a fenntarthatóságot és az esztétikumot tökéletesen ötvöző életműve elismeréseként” vehette át. E három szempont közül melyik a legfontosabb, amelyből kiindul egy épület tervezésekor?

– Alapvetően minden a funkciótól függ. Egészen más az elvárás egy raktár, egy multifunkcionális aréna, egy iskola vagy egy idősek otthona esetében. A funkcióval nem szabad viccelni, nem engedhető meg, hogy az az épület, amelyre valaki nagyon sok pénzt fordít, ne működjék jól. Márpedig ha nem jól működik, nem lehet elég esztétikus sem. Az önmagában való esztétikumban épület esetében nem hiszek. A szépség a működést nem befolyásolhatja, nem jelenhet meg csupán rátételemként, hanem a belsejéből kell fakadnia.

– Vagyis, ahogy egy embernél a lélek és a test harmóniája, addig egy épületnél is a tartalom és a forma tökéletes összhangja adja a valódi szépségét?

– Abszolút így van. Egy épületen is azonnal látszik, ha valami aránytalanság van benne. Ez pedig kifejezetten idegesít, mert egyből tudom, hogy az építész nem jól oldotta meg a feladatát. Kitalált ugyanis valamit, ami neki fontos, miközben az épületet nem biztos, hogy úgy tudják majd használni, ahogyan szeretnék. És hiába szép a forma, meg fogják utálni. De továbbmegyek. Egy épület csak akkor lehet harmonikus, ha összhangban van a környezetével is. Ez adott esetben jelenthet egyfajta feszültséget is. Talán van, aki emlékszik, hogy a Nemzeti Színház-pályázatra egy olyan komplexumot terveztem, amelyet mesterséges szigetként rátettem a Dunára. Ezt nem valami fennkölt építészeti gegnek szántam, a lényeg az lett volna, hogy az épület és a folyó között nagy a feszültség, ezzel pedig kitüntetett helyzet jött volna létre.

– A geg szót használta. De van-e egyáltalán lehetősége az építésznek az önmegvalósításra?

– Mindig arra törekedtem, hogy amennyire lehet, én határozzam meg egy-egy épület kialakítását, miközben természetesen mindig ott van számos fórum, és elsősorban a megrendelőnek tartozom elszámolással. A kérdés inkább az, ki és hogyan tud ilyen megkötések között dolgozni. Szerencsés vagyok, mert elmondhatom, hogy negyvenéves pályafutásom alatt nem kényszerültem olyan kompromisszumra, amit később megbántam. Talán mert amikor először lerajzolok valamit, pontosan tudom, hogy az még nincs kőbe vésve. Ezeregy apró dolog megváltoztathatja. Figyelni kell például arra, és ez a stadionnál különösen fontos volt, hogy a kivitelező meg tudja-e csinálni határidőre, vagy sem. Lehet persze gőgösen elfordulni, de talán szerencsésebb, ha partnerként megoldást kínálok a felmerülő problémákra. Az építésznek, és ebben a mi szakmánk hasonlít a karmesterére, abból kell gazdálkodnia, illetve a legjobbat kihoznia, amije van. Nem mutogathat senkire, vállalnia kell a következményeket. Rejtő Jenő mondta, hogy „nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani”. Ugyanígy nem lehet minden épület mellé odaállítani valakit, aki megmagyarázza, miért lett ilyen. Nincsen százszázalékos épület. De arra kell törekedni, hogy minél nagyobb százalékot érjünk el, és ezzel minél nagyobb örömet szerezzünk másoknak. Ez minden építész felelőssége.

– Hamarosan átadják legújabb munkáját, a Belvárosi Sportközpontot. Hogyan tud ez az abszolút kortárs módon tervezett komplexum összesimulni a környezetében lévő műemlék lakóházakkal?

– Azt, hogy alkalmas-e erre vagy sem, az épület dönti el. Nincs alapigazság, hogy mit és hogyan kell felépíteni. Egészen elképesztő, hogy miket nem tudtak építészek csinálni! Egyik nagy kedvencem a zseniális Carlo Scarpa, akinek a San Vito temetőbe tervezett Brion családi sírkertjéről máig nem tudom eldönteni, hogy az építészet, költészet vagy képzőművészet-e, mert egyszerűen gyönyörű! A Belvárosi Sportközpont esetében iszonyatos küzdelmet folytattam, a műemlékesek szinte kiátkoztak, nem értették, miért rakok az épületre egy tiszta üveg homlokzatot. Persze ennek is megvolt az oka, miközben poénnak is felfogható, az én üveg jellegű házammal szemben ugyanis ott van a borzalmas állapotú, Kozma Lajos tervezte Üvegház. Nagyon fontos, hogy egy épületnek több gyökere legyen. Mert ezek teszik igazán erőssé. Ha csak egyetlen vezérelvre fűzök fel mindent, és azt kirúgják alóla, az épület, persze nem konkrét értelemben, összedől. Kíváncsi vagyok, mit szól majd a közönség.

– A Puskás Aréna esetében pont fordított volt a dolog, ott fontosnak tartotta a kortárs építészeti értékek mellett a múltat is kifejezésre juttatni. Miért?

– A stadionépítésben most az áramvonalas forma a trendi, amelyet aztán felöltöztetnek mindenféle módon. Én viszont azt gondoltam, hogy egy olyan stadiont, amelyet ötven éven keresztül szerettek az emberek, köztük én is, nem szabad kitörölni a városképből. Gyerekként ezerszer másztam át a kerítésén, annyira imádtam a labdarúgást. Hogy ez honnan jött, fogalmam sincs, mert sem édesapám, sem a bátyám nem rajongott a fociért. Az első meccsre is a házmesterrel mentem ki. Szóval, focirajongóként úgy éreztem, akkor teszek erőszakot rajta, ha az aktuá­lis divatot követve egy áramvonalas stadiont tervezek a helyére. Ezért a régit úgy próbáltam ötvözni az újjal, hogy szerves egységet alkossanak, és senkiben ne keltsenek rossz érzést.

– Régi vita, hogyan viszonyuljanak az építészek a műemléki épületekhez. Legyen-e teljes rekonstrukció, vagy csupán konzerváljuk a megmaradt romokat? Lehetséges-e egy műemlék újragondolása? Jóllehet a füzéri Alsóvár egyértelmű állásfoglalás az ön részéről, mi a bővebb véleménye annak tükrében is, hogy nagy dilemmák után most úgy tűnik, mégis eredeti formájában állítják helyre a párizsi Notre-Dame-ot?

– Ez utóbbiban én is kegyetlen vagyok. Mindent csak az eredeti formában. Ez nem is lehet kérdés. A fontos történelmi épületeket nem szabad az építészek játszóterévé tenni. Miért építenénk fel most másképp? Azért, mert gondatlanok voltunk? Egy ilyen incidens nem határozhatja meg az épület további sorsát. Füzéren a vár ugyanakkor borzalmas állapotban volt: a Felsővárból még csak-csak látszott valami, de az Alsóvárból semmi. A polgármester ezért az Alsóvár falait régészekkel feltáratta, előjött a nyomvonala, a szélessége. Az volt a feladatunk, hogy a fellelt kövek alapján építsünk valamit. Abban biztos voltam, hogy műromot nem csinálok, mert az hazugság. Ezért, bár nyugodt lelkiismerettel állítom, hogy az Alsóvár soha nem nézett így ki, a látogató mégiscsak megkapja azt az élményt, amire várt. Azzal, ha valakit arra kényszerítünk, hogy fedje le a romos várfalakat olyan védőtetővel, amitől mindenki rosszul van, nem tudok mit kezdeni.

– Valami hasonló történt a székesfehérvári Nemzeti Emlékhellyel, amely néhány nappal ezelőtt elnyerte az Év Emlékhelye díjat…

– Székesfehérvár a szívügyem, hiszen ez a magyar államiság bölcsője, ahol 37 királyt koronáztak meg és emeltek trónra. Jóllehet nem maradt fenn semmilyen rajz, a leírások szerint ez a koronázóbazilika volt a korabeli Európában az egyik legnagyobb katedrális! Ma a romokon és a nagy méretű országalmán kívül semmi nem emlékeztet erre. Lehetetlen dolog, hogy egy ilyen jelentőségű helyszín építészetileg abban merüljön ki, hogy milyen védőtetőt tegyünk rá! Amikor néhány évvel ezelőtt kiírtak egy országos pályázatot a fejlesztésére, arra gondoltam, hogy adjuk meg ennek a helynek azt a tisztességet, ami jár neki. Ezért egy téglaburkolatú, kortárs katedrálist terveztem rá, egy olyan épületet, aminek nyilvánvalóan semmi köze az eredetihez. Mégis elhelyezhettük volna benne mind a harminchét király zászlaját, éppen úgy, ahogy a Westminster-katedrálisban tették. Mert nemcsak a matériát kell megőriznünk, hanem a szellemet is. Mert az fontosabb, mint a kő. A pályázatra ötvenketten jelentkeztek, mi bekerültünk a három megvalósításra ajánlottba. Végül persze az egészből nem lett semmi, és ez a szent helyszín jelenleg is olyan, mint egy Tüzép-telep anyagválasztéka: van benne tégla, kő, fém és üveg. De az ember folyamatosan vívja a csatáit, azzal a munícióval, amije van. A harcokba ugyan már belefáradtam, de jóleső érzés, hogy szembe tudok nézni önmagammal. Nincs olyan elkészült épületem, ami miatt magyarázkodnom kellene.