In memoriam Reigl Judit – megérkezés a végtelenbe

Talán nem túlzás kijelenti, hogy az 1950 óta Franciaországban élő Reigl Judit az egyik  legsikeresebb és legnépszerűbb magyar származású kortárs festőművész volt, akinek képei sorra döntötték meg az aukciós rekordokat. A szélesebb körű siker azonban viszonylag későn, 80 éves kora után köszöntött be, pontosabban azt követően, hogy Makláry Kálmán 2005-ben megrendezte első életmű-kiállítását a Műcsarnokban. 

– Amikor a 2000-es évek elején Párizsban megismertem Juditot, rejtőzködő alkotó volt, szinte a teljes életműve egyben volt, mert nagyon nehezen vált meg a képeitől, ráadásul nem is nagyon akart kiállítani. Arra pedig, hogy itthon is bemutatkozzon, egyáltalán nem vágyott, zsákutcának látta. Végül sikerült meggyőznöm, hazahoztam képeit, és elkészítettem három nyelvű (angol, magyar, francia) monográfiáját. A magyar műgyűjtők pedig elkezdték vásárolni. Az ő segítségük is kellett tehát ahhoz, hogy a nemzetközi szakma, a művészettörténészek és gyűjtők újra felfedezzék, olyannyira, hogy 2016-ban az 1956-os Robbanás (Éclatement) című sorozatának egyik korai darabja már több mint négyszázezer euróért kelhessen el egy árverésen – mesél Judit pályájának alakulásáról Makláry Kálmán műgyűjtő, galériatulajdonos, aki ezt követően felszámolta a teljes gyűjteményét azért, hogy annak árából Hantai Simon és Reigl Judit képeket vásároljon. 

Reigl Judit 1923. május 1-jén született Kapuváron, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István volt a mestere. 1947-ben a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa lett, ahol előbb a reneszánsz, majd az 1948-as Velencei Biennálé, illetve az azon látott Cézanne, Léger, Man Ray, Giacometti és Picasso művek hatására a modern művészet nyűgözte le. Kitárult előtte egy addig soha nem látott, teljesen új világ, amelynek nem tudott, és nem is akart kiszabadulni bűvköréből. 1950-ben az önkéntes emigrációt választotta, Párizsba költözött, ahol megismerkedett az Amerikából indult absztrakt expresszionizmussal, melyet Franciaországban tasizmusként, vagyis foltfestésként emlegettek. 

Ebből az időszakból való a Kálmán Makláry Fine Arts Galéria emlékkiállításának első képe, A semmi széthúzása, amely már szerepelt Judit első párizsi kiállításán is, azon, amelyet a szürrealizmus pápája, André Breton szervezett neki. A festmény ugyan még tartalmaz szürrealista elemeket, de már a teljes absztrakciót, az általa kifejlesztett automatikus írást tükrözi vissza. 1956-től aztán elkezdődött az egyik legfontosabb periódusa, a Robbanás-sorozat, amely művészetét végül teljesen az absztrakt irányba vitte el. 

– Juditban ekkoriban óriási feszültség volt, nemcsak szakmai, de magánéleti problémai is voltak. Alig néhány éve hagyta el Magyarországot, így még élénken élt benne a szökésével kapcsolatos megpróbáltatás, illetve az, hogy itthon nem úgy értékelték művészetét, ahogyan ő azt szerette volna. Mindezt tetézte, hogy édesanyja 1956-ban meghalt, temetésére nem tudott hazajönni. Ezek együttesen pedig valósággal kirobbantották belőle a Robbanás-sorozatot, amelyet szinte önkívületi állapotban festett meg, machetével, függönykarnissal dolgozott, ecsetet soha nem használt. Ez volt az a széria, ami aztán árat generált Juditnak, a tárlaton látható darabja például 315 ezer euróért kelt el 2015-ben a Sotheby’s-nél – mondja Makláry-Soós Éva, a galéria művészeti vezetője, a kiállítás társkurátora. – De szerencsére be tudjuk mutatni az 50-es évek Guanó-sorozatának egyik különösen érdekes festményét is. Juditról tudni kell, hogy bérelt műtermének padlóját akkoriban használt, esetenként rossznak ítélt képeivel védte, melyre az évek alatt újabb festékrétegek, és persze piszok, lábnyom és por rakodott. Ezekből hozta létre „elrontott vásznait”, melyeket utólag József Attila A város peremén című versének ihletésére Guanóknak nevezett el. 

Reigl Judit 1963-ban elhagyta Párizst, és kiköltözött a főváros melletti kis faluba, Marcoussis-ba. Az itt festett Ember-szériájának képein bármennyire is küzdött ellene, újra megjelentek a figurák, még ha csak torzóként is. Mindez azonban nem tetszett a franciáknak, amit jól tükrözött az iránta való műkereskedelmi igény hanyatlása is. A galériában mindenesetre ebből a sorozatból is láthatunk egy képet, mely – a Guanó- és a Robbanás -széria képeihez hasonlóan – még soha nem szerepelt kiállításon. 

Az emléktárlatot a Folyamat-sorozat és a 2000-es évek elején alkotott papírmunkák, a Madarak zárja. Ebben az időben a sikerek ugyan már újra megtalálták, de párja nélkül, magányosan élt, nem értette, mit keres még itt, a Földön. A madarak ilyen értelemben tehát már a lélek madarai lehettek számára. 

– Festőként utoljára 2012-ben, ezeken a vásznakon dolgozott, fizikummal sem bírta már a munkát – emlékszik vissza Éva, aki családjával együtt az utolsó pillanatig tartotta a kapcsolatot Judittal. Haza szerették volna hozni, hogy közelebb legyen hozzájuk, de ő az utolsó pillanatig ragaszkodott a szabadságához. Berecz Ágnes, monográfiájának szerzője a szeptember 11-én tartott hazai búcsúztatójára a következőket írta: Reigl Juditot a kozmosz, a galaxis vonzotta világ életében. Ő, aki csillapíthatatlanul vágyott a végtelen után, most megérkezett oda.