2017:51

Épül, szépül a Városliget

Kategória: 

Mérföldkőhöz érkezett a Liget Budapest projekt. A 2011-ben indult beruházás előkészítő munkálatai befejeződtek, a projekt a megvalósítási szakaszba lépett. Az idén már számos fejlesztés elkezdődött, 2018-tól pedig az új múzeumok is épülnek, hogy 2020-ra egy élhetőbb, a mostaninál jóval zöldebb és korszerűbb, vonzó intézményekkel gazdagabb Városligetben gyönyörködhessünk.

Karácsonyi ajándékozás

Kategória: 
Fotó: MTI, archív

Idén mintegy 8 százalékkal többet, átlagosan 42 ezer 900 forintot költ a karácsonyi időszakban a magyar lakosság – derült ki nemrégiben egy kutatásból. A felmérés szerint az emberek többsége az aktuális havi jövedelméből fedezi az ünnep költségeit, ugyanakkor enyhén nőtt azoknak az aránya, akik megtakarításukat használják fel erre a célra.

A látszat halála

Mondhattam volna, a hazugság halála. Ez az év a valóság és a látszat könyörtelen háborújáról szólt. Ki győzött? Nehéz megmondani. De mindenképpen sikerként könyvelhetjük el, hogy a látszat hadserege, noha minden hadra fogható egységét hadba vetette, nem volt képes átütő sikert elérni. Másfelől a valóság hadserege megvetette a lábát, és bár szó sincs arról, hogy fellélegezhetnének a védők, reménykedhetünk.

A csőd Karácsonya

„Hogy a szakértelem kerüljön kormányra”. A tettek gyorsan feledtették ezt, de 1994-ben ez volt a választásokat megnyerő szocialisták egyik plakátjelmondata. Bár a szakértelem akkor is egyrészt a Bokros-csomagba, másrészt az állami vagyon kiárusításába fulladt, az MSZP elmúlt tízéves vesszőfutásának eredményeként már a szürkeállomány látszata sem vetül a pártra.

Oldalak