Jelenlegi hely

2018:12

Az aranykor krónikája – A családok évei

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

2010 óta korábban soha nem látott mértékben, évről évre nőtt a családok által igénybe vehető kedvezmények száma, és kiszélesedett azoknak a családoknak a köre, amelyek a támogatásokban részesülhetnek. A kormány az elmúlt hét évben megduplázta a családpolitika területére fordított támogatást, amelynek összege idén mintegy kétezermilliárd forint. Ez GDP-arányosan 4,9 százalék, ami a fejlett országok 2,55 százalékos átlagának a duplája.

Németország retteg és lapít

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A német nagyvárosok lakói naponta találják szembe magukat a bűnözés valamilyen formájával, amelyek már jó ideje hozzátartoznak az ottani mindennapokhoz. Németországban az összeomlás szélén a közrend. Hiába a hamis, megszépített bűnügyi adatok, az elkendőzött tények, az emberek félnek.

Halhatatlan hősök

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Fordulatos és rendkívül látványos előadás született Gárdonyi Egri csillagok című regényéből a Nemzeti Színház színpadán. A premier előtti utolsó próbán jártunk.

Üzenet a szőnyegről

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

A sport az sport, a politika meg politika. A kettőnek nem sok köze van egymáshoz, mondják. Ezzel szemben, ahogy az élet minden területén, úgy a sportban is sorsdöntő lehet az április 8-i nap. A hazai világbajnokságra készülő Magyar Birkózó Szövetség elnökével, a Fidesz képviselőjelöltjével, Németh Szilárddal beszélgettünk.

Juhász Hajnalka – Keresztény nőként a nagypolitikában

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

Ifjú politikusokat megismertető sorozatunkban országosan még kevésbé ismert, ám helyi szinten már komoly sikereket elérő szereplőket mutatunk be. Juhász Hajnalka az igazságügyi miniszter, Trócsányi László politikai főtanácsadója, a KDNP nőtagozatának elnöke az előkelő 39. helyen indulhat a Fidesz–KDNP országos listáján.