Jelenlegi hely

Vélemény

2018. 01. 12.

Bencsik András
Akhilleusz nem volt fekete? Sebaj, a BBC legújabb sorozatában az lett.
Pozsonyi Ádám
A madáretető éppoly beleavatkozás, mint az atomreaktor vagy a repülőgép.
Lovas István
Folytassuk a könyvet az Európa demog­ráfiai deficitje című dosszié ismertetésével.
Zárug Péter Farkas
A Spinoza Színház Vona Gábor sótlan előadása után újabb ellenzéki sztárt hívott fellépőnek: Karácsony Gergelyt.
Bencsik Gábor
Jósolni nehéz, különösen ha a jövőről van szó, tartja a mondás – és igaza van.
Szentesi Zöldi László
Én azt hiszem, a világ első reálpolitikusát Hérakleitosznak hívták.
Dr. Juza László
A liberális ideológia elvei alapján működő országokban megdöbbentő folyamatok játszódnak le.
Gazdag István
Napjaink „felvilágosult” nyugati demokráciáiban ugyanolyan megítélés alá esik a rasszizmus, mint az úgynevezett sötét középkorban az istentagadás.
Szalay Károly
Rádiót és tévét figyelve, mindent elmondtak a karácsonyról, csak a lényegét alig.
Ungváry Zsolt
Régen a kormányt nem lehetett bírálni, ha mégis, az ember lehalkította a hangját. Ma inkább az halkítja le, aki dicséri.

2018. 01. 05.

Bencsik Gábor
Az erkölcstelen, amikor az embereket az ingyenétel ígéretével valami forgalmas köztéren órákon át sorakoztatják.
Pozsonyi Ádám
Barbie: Tündérmese a divatról. Ezt adták pont, mikor kézmosás után lerogytam a fotelbe.
Bencsik András
Az óév utolsó napjaiban, december 21-én a Nemzeti Választási Iroda befogadta országos népszavazási kezdeményezésemet.
Bándy Péter
Az ember lassan már szánakozva tekint Vona Gáborra.
Szentesi Zöldi László
Mozgalmas esztendő áll mögöttünk. Az ellenzék állítólag kész az ország kormányzására. Mi ennek módfelett örülünk, lássuk a részleteket!
Gazdag István
Kína határozottan halad a jövő felé, önbizalmának nincs párja a világon.
Szalay Károly
Sulykolom: a történelem ismerete alapföltétele a mindenkori épeszű viselkedésnek.
Ungváry Zsolt
Az Együtté. Molnár Gyula mondta, láttam a tévében. Karácsony Gergely, az én kicsi fiam, az Együtt elnöke…
Zárug Péter Farkas
ohn Lukacs írja Budapest 1900 című művében, hogy egy századforduló megértéséhez nagyjából plusz-mínusz húsz évet kell hogy szemügyre vegyen a történész.
Lovas István
Líbia egyre inkább azon Szíriából érkezett migránsok tovább­indulási pontjává vált, akiket Libanonon és Egyiptomon keresztül vittek Líbiába.