Ágoston Balázs

Száz év magyargyűlölet

Kategória: 
Fotó: T. Szántó György/Demokrata

A magyar ezredéves ünnepségsorozat idején maradandó kulturális alkotások jöttek létre, Románia centenáriuma kudarcok sorozata, milliárdok tűntek el, az ünnepi elképzelések pedig csúfosan elszálltak a levegőbe – mondta a Demokratának Köő Artúr történész, a Trianon Múzeum külső munkatársa, akivel Erdély 1918-as román megszállásának előzményeiről és következményeiről, valamint a Károlyi-kormány hazaárulásáról beszélgettünk.

Juttatások helyett béremelést!

Kategória: 
Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Lehet itt tüntetni, ágálni a cafeteria ügyében, de ez műbalhé, mellébeszélés. Amikor viszont a nemzetközi nagytőkével szemben kéne a magyar munkavállalók érdekeit képviselni, akkor nagy csönd van. A szakszervezeteknél nem történt meg a rendszerváltás – mondta a Demokratának Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

Fogy az idő

Kategória: 
Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Két évünk van, hogy jelentősen lelassítsuk, lehetőség szerint megállítsuk a természetes élőhelyek további pusztulását a WWF legfrissebb jelentése szerint. Egy kormányközi testület legutóbbi tanulmánya pedig arra figyelmeztet, hogy 2030-ig közel felére kell visszaszorítani a károsanyag-kibocsátást ahhoz, hogy a földi légkör átlaghőmérsékletének emelkedése 2052-ig ne haladja meg az 1,5 Celsius-fokot. Nincs sok időnk, cselekedni kell.

Oldalak