Jelenlegi hely

Bándy Péter

Európa valóban megtelt

Az ellenzékiek nem csupán Orbán Viktorral, hanem minimum hárommillió emberrel szeretnének leszámolni. A választás tétje tehát az, hogy képesek vagyunk-e ezt elhárítani, képesek vagyunk-e megvédeni az országot és mindazt, amit az elmúlt két ciklusban közösen felépítettünk – mondta a Demokratának Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő.

Magyarország előtt két lehetőség áll

Rövid videóban foglalta össze Orbán Viktor miniszterelnök, mi az április nyolcadikai választás tétje.

Szüntessék meg a kötelezettségszegési eljárást!

Az újabb kiszivárgott hangfelvétel ismét egy adekvát bizonyíték arra, hogy a Soros-hálózat tevékenysége súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent – mondta a demokrata.hu-nak ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász.

Fel, győzelemre!

Minden eddiginél többen vettek részt a március 15-ei, hetedik Békemeneten. A jókedvű, elszánt, de békés tömeg létszáma egyértelműen bizonyította, hogy a társadalom többsége elégedett a kormány politikájával, ellenzéki káoszkoalíció helyett erős és szuverén Magyarországot szeretne.

„Egy vérből valók vagyunk”

Igazán emlékezetessé tették a Sepsi OSK szurkolói a város történetének első élvonalbeli futballmeccsét.