Jelenlegi hely

Bándy Péter

Jobboldali portált tiltott le a Facebook

A közösségi oldal cenzúrájának ezúttal a PolgárPortál esett áldozatul.

Bősz Anett: Hozni jöttünk, és nem vinni

A Liberálisok politikusa szerint eldöntött tény, hogy ő lesz az MSZP–Párbeszéd lista 15. helyén.

Adni kell az embereknek

A DK-t liberálisnak, az EU és Soros elkötelezettjének tartja, de az MSZP és a Párbeszéd szövetségéről sincs sokkal jobb véleménye Thürmer Gyulának.

Dolgunk van bőven

Az adósságválság 2010 utáni elhárítása, a gazdasági stratégiaváltás új lehetőségeket teremtett Magyarországon a szociálpolitika, a családtámogatási rendszer, valamint a nemzetiségi és egyházpolitika számára.

Isten, család, haza

Bár elsőként egy kávéházi vagy punkegyüttesben gondolkozott, miután Szikora Róbert kilépett a Hungária zenekarból, mégis a teljesen új, Csikidam stílusra épülő R-Go született meg.