Az aranykor lassan véget ér. Valakik nagyon unják már a békét, mert idegesíti őket a gondolat, hogy még mindig túl sokan vannak, akik önálló véleményalkotásra képesek. Ez veszélyt jelent örökösnek akart hegemóniájukra. Úgy tetszik, az Amerikai Egyesült Államok – mert ki másról lenne szó – egyre nehezebben viseli el, hogy a világgazdasági versenyben lassan felzárkózik hozzá, sőt el is hagyja őt a világ másik fele, ezért olyan aszimmetrikus fegyverek alkalmazását veti be, amelyek a rivális civilizációkat lelassítják, vagy visszavetik fejlődésükben.

Én különben ötösre vizsgáztam tud.szoc-ból, mert a tanárnő kedvelte a fiúk társaságát és mi, hárman a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola Gyengeáramú karán, minden előadáson az első sorban ültünk és okos kérdéseket tettünk fel, amikre ő szívesen válaszolt, így aztán a vizsgán már nem is kérdezett tőlünk semmit, tételt sem kellett húznunk ebből a rettenetes tantárgyból, hanem simán megadta mindhármunknak az ötöst.

Tavaly a menedékkérők négyötöde, 35 ezer ember nem háborús övezetből érkezett Magyarországra, hanem megélhetési bevándorló volt. Idén májusig a menedékkérőknek csak 17 százaléka érkezett háborús övezetből, vagyis a határátlépők nagy többsége nem politikai menekült. Koszovóban nincs háború, jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, ehhez képest a koszovói albánok, akik amúgy az Európai Unió és a NATO hathatós segítségével birtokolták el Szerbiától az ősi Rigómezőt, úgy menekülnek el frissen szerzett hazájukból, mintha ott bombáznának, pedig nem: ott béke van.

„Brüsszel azt akarja, hogy aki idejön, maradjon itt, sőt még többen jöjjenek. Mi azt akarjuk, hogy ne jöjjenek már többen, és akik itt vannak, menjenek haza” – mondta hétfőn Orbán Viktor Debrecenben, amivel ki is verte a biztosítékot. Másnap már Magyarország helyzetéről tárgyalt az Európai Parlament. Ahelyett, hogy arról a nyolcezer mianmari menekültről tárgyalt volna, akik a thai, maláj és indonéz partok előtt hánykolódnak százasával egy-egy parányi hajóba zsúfolódva, mert az említett országok nem engedik őket kikötni.

Új sorozatba kezd a Demokrata. Úgy véljük, a hazai értelmiség adós annak a paradigmális változásnak az értelmezésével, ami a 2010-es országgyűlési választásokat követően alapjaiban rendezte át Magyarország életét. Feltehetően a változás gyorsasága és mélysége készületlenül érte a nemzeti elitet, s ezért máig nem alakult ki konszenzus a tekintetben, hogy az elmúlt öt évben tulajdonképpen mi történt. Hogyan történt? Mi van most? És mi lesz?