Gazdag István

A „modern Nyugat” néven ismert pszeudocivilizációs csődtömeg, vagyis az angolszász világ és a kulturális gyarmatának számító nyugat-európai blokk feltartóztathatatlanul sodródik végzete felé. Agóni­ája akár még évtizedekig is eltarthat, de az, hogy csúfos vég ér, nem lehet kétséges. Időszámításunk első-második évszázadában Juvenalis a betegesen burjánzó keleti fantázia bomlasztó, rothasztó, pusztító hatásától féltette Róma ősi életmódját és hagyományos erkölcseit az „Orontész beleömlik a Tiberisbe” (in Tiberim defluxit Orontes) metaforát használva.

A fehérellenes rendszer disztópikus Titanicja már jó ideje beleütközött a multikulti valóság jéghegyébe, és csak idő kérdése, hogy a lékeken át bezúduló „vibráló sokszínűség” mikor rántja le a mélybe. Amíg még fehérek tartják kézben a kormányrudat, hánykódik ugyan, de el nem süllyed, noha a rendszergazdák paradox módon azon ügyködnek, hogy megteremtsék azokat a feltételeket, amelyek elpusztítják azt az emberanyagot, amelyik felszínen tartja magát a rendszert. Ez a jelenség a legnevesebb egyetemeket is érinti.

Afrikában és az arab világban máig élő gyakorlat a rabszolgatartás. Évezredek óta így megy, és valószínűleg a jövőben sem lesz másként. A téma lerágott csont, legfeljebb az újszülöttek számára jelenthet újdonságot. Meg persze a jelek szerint az Európában dekkoló afrikaiak számára, akik nyugati nagyvárosokon vezették le felháborodásukat szokásuk szerint randalírozással, miután állítólag a CNN egyik riportjából kellett megtudniuk, hogy Líbiában rabszolgapiacokon licitálnak fajtestvéreikre az arabok. Barna bőrűek fekete bőrűekre. De akkor miért a fehéreket kell csesztetni emiatt is?

Az angolszász világban, ahol a tudományos közeg degeneráltsága már egészen előrehaladott stádiumba jutott, az utóbbi időben elszaporodtak a különböző áltudományos diszciplínák, különösen a fajokkal és nemekkel foglalkozó tanulmányi területeken, amelyek valójában a kultúrmarxista delíriumok kísérleti laboratóriumai, a kutatás alapelvének pedig nem a racionalitás és az objektivitás számít, hanem az ideológiai konformitás.

Az ókor óta egy terület gyarmatosítása mindig civilizációs előnnyel járt, még ha kezdetben – de nem mindig – meg is kellett szabadulni a haladás ellenzőitől, egy teljesen túlhaladott társadalom régi maradványaitól. Európában – egyelőre csak annak nyugati fertályán – egy világtörténelmi premiernek lehetünk a tanúi. Alulfejlett és alulteljesítő népességek barbár szokásokkal és egy kora középkori vallással meg akarják hódítani földrészünket, hogy rasszista (szociobiológiai értelemben ez a kifejezés nem pejoratív értékítélet!), szektás, intoleráns és erőszakos kényurakként élősködjenek rajta.