Gazdag István

Érzelmek és érdekek

Alekszandr Szolzsenyicin A Gulag szigetvilág című könyvében van egy groteszk, vagy inkább tragikomikus jelenet. Az egyik vidéki kommunista pártkongresszus végén a küldöttek Sztálin elvtárs nevének említésére ütemes tapsviharban törnek ki, és lankadatlanul folytatják több mint 10 percen át, azzal sem törődve, hogy egyesek közülük szó szerint összeesnek a kimerültségtől és hord­ágyon kell őket evakuálni. A teremben lévő NKVD-ügynökök ugyanis árgus szemekkel figyelik, hogy ki hagyja abba elsőként az ovációt. 2015.

USA: Harcos béke

Függetlensége kivívása óta az Egyesült Államoknak gyakorlatilag mindig szüksége volt legalább egy „történelmi ellenségre”, amellyel szemben szüntelen háborús mozgósítással és féktelen nacionalista propagandával heterogén népessége nemzeti önazonosságának erősítése mellett uralkodó kasztja imperialista mohóságát is kielégítheti. Kezdetben Mexikó, majd az amerikai polgárháború rövid, ám megrázó belvillongása után Spanyolország, a XX. század első felében Németország (a második világháborúban Japánnal együtt), a hidegháború idején pedig a Szovjetunió töltötte be ezt a szerepet.

Faltól falig

Huszonöt év telt el a berlini fal ledöntése óta. Ilyen időtávlatból visszatekintve erre az akkoriban valósággal katartikusnak tűnő eseményre, immáron nyugodtan kimondható, hogy – enyhén szólva – nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ahogyan ma Magyarországon sokan a rendszerváltás veszteseinek tekintik magukat, ugyanígy Németország sem ünnepelhet felhőtlenül, hiszen túl azon, hogy területi integritását is csak részben – és micsoda veszteségekkel! – nyerte vissza, lényegében ugyanaz maradt, mint ami a háború befejezése óta mindig is volt: gazdasági óriás és politikai törpe.

Oldalak