Gazdag István

Fehér öntudat vagy fehér genocídium 1.

Ha az európai fehérek fenn akarnak maradni, akkor logikus módon először is akarniuk kell élni. Jelenleg nem ez a helyzet. A fehér tömegek az etnomazochizmus és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás szánakozó altruizmusban nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat. Akár fizikailag, az allogén invázió és az abortusz népszerűsítésével, akár lelkileg és morálisan, a fehér fajhoz való tartozás miatti bűntudat- és szégyenképzés által. Ez a mentális AIDS lerombol mindent, ami a fehérek életösztönét szolgálja, és felmagasztal mindent, ami gyöngíti.

Makroagresszió a józan ész ellen

Napjaink „felvilágosult” nyugati demokráciáiban ugyanolyan megítélés alá esik a rasszizmus, mint az úgynevezett sötét középkorban az istentagadás, és csaknem azonos következményekkel is jár az eretnekre nézve (leszámítva a máglyát). Claude Lévi-Strauss szerint „a rasszizmus az a doktrína, amely egyének egy közösségének – bárhogyan is határozzuk azt meg – tulajdonított értelmi és erkölcsi jellegzetességekben egy közös genetikai örökség szükségszerű hatását szándékozik látni”.

A Nyugat alkonya Kína feltámadása

A nyugati állam és a bürokráciája számára alapvető érdek a terror egyensúlyának fenntartása, egyrészt a bennszülött társadalmi selejtek és a bevándorló tömegek, másrészt a produktív fehér középosztály között, hogy továbbra is kézben tarthassa az állami büdzsét, tehát a hatalmat. Nyugaton mindenhol a fehér fiatalság fogja elszenvedni a legnagyobb fiskális nyomást. Az államszocializmusnak és azoknak, akik belőle élnek (bürokraták, bevándorlók, nyugdíjasok), szükségképpen elnyomáshoz kell folyamodniuk, hogy ezeket a fiatalokat ellenőrzés alatt tartsák.

A degenerált Nyugat

A „modern Nyugat” néven ismert pszeudocivilizációs csődtömeg, vagyis az angolszász világ és a kulturális gyarmatának számító nyugat-európai blokk feltartóztathatatlanul sodródik végzete felé. Agóni­ája akár még évtizedekig is eltarthat, de az, hogy csúfos vég ér, nem lehet kétséges. Időszámításunk első-második évszázadában Juvenalis a betegesen burjánzó keleti fantázia bomlasztó, rothasztó, pusztító hatásától féltette Róma ősi életmódját és hagyományos erkölcseit az „Orontész beleömlik a Tiberisbe” (in Tiberim defluxit Orontes) metaforát használva.

Tudományos hajótörés szervezett formában

A fehérellenes rendszer disztópikus Titanicja már jó ideje beleütközött a multikulti valóság jéghegyébe, és csak idő kérdése, hogy a lékeken át bezúduló „vibráló sokszínűség” mikor rántja le a mélybe. Amíg még fehérek tartják kézben a kormányrudat, hánykódik ugyan, de el nem süllyed, noha a rendszergazdák paradox módon azon ügyködnek, hogy megteremtsék azokat a feltételeket, amelyek elpusztítják azt az emberanyagot, amelyik felszínen tartja magát a rendszert. Ez a jelenség a legnevesebb egyetemeket is érinti.

Oldalak