Gazdag István

Szerelemhormonnal a multikulturális Európáért

„Barcelona: Egy kamion, az iszlamofóbia áldozata elgázolt pár tucat járókelőt. A kamionnak nehéz gyerekkora volt, sokat szenvedett a rasszizmustól és a hátrányos megkülönböztetéstől.” A kontrollált média nagyjából ebben a tónusban tálalja az Európát vérbe borító iszlamista terrorhullám éppen aktuális epizódját, amely 2014 (a migránsválság kezdete) és ez év augusztusa (a spanyolországi, finnországi és franciaországi merényletek időpontja) között több mint 350 halálos és csaknem 1800 sebesült áldozatot követelt.

Britannia: van még lejjebb? 2.

Azóta tehát, hogy Jeremy Corbyn került a brit Munkáspárt élére, egymás után esnek ki az „antiszemita” csontvázak a párt szekrényéből. Hogy mifélék? Hát meglehetősen egyfélék, amint az alábbi esetek is illusztrálják. Bradford pakisztáni származású képviselője még jóval képviselővé választása előtt átvett egy Facebook-bejegyzést, pontosabban egy grafikát Norman Finkelsteintől, A holokauszt-ipar című könyv zsidó szerzőjétől, amely Izrael térképét ábrázolja az Egyesült Államokéra helyezve, „az izraeli–palesztin konfliktus megoldásaként”.

Britannia: van még lejjebb? 1.

Ha néhány hete megkérdezik tőlem, hogy szerintem melyik európai ország csúszott legmélyebbre a politikai korrektség, a multikulturalizmus, a fajkeveredés, az etnomazochizmus, az erkölcsi fertő, egyszóval: a degeneráltság lejtőjén, vacilláltam volna a válasszal, olyan kevés különbséget láttam e tekintetben Svédország, Németország, Franciaország és (Nagy-)Britannia között. A júniusi brit parlamenti választás azután eldöntötte a holtversenyt, és a briteknek sikerült lepipálniuk riválisaikat.

A multikulti krédója: minél butább, annál jobb

A felnőttkompetenciák és élettapasztalatok (írni-olvasni tudás, számolókészség, problémamegoldás technológiailag fejlett környezetben, iskolázottság, foglalkoztatási előélet, egészségi állapot, közérzet, állampolgári elkötelezettség a 16–65 éves korosztályban) széles körű tanulmányozására szolgáló nemzetközi program (PIAAC) eredményei arról árulkodnak, hogy az amerikaiak teljesítménye elmarad más országok polgáraihoz képest. Noha az USA lakossága alig egynegyede Kínáénak, az amerikaiak csaknem ugyanannyit költenek videojátékokra, mint a kínaiak.

Oldalak