Nyugat-Európában zajlik az élet. Arrafelé szerencsére elmúltak már azok a letargikus idők, amikor unatkozó lakói kénytelenek voltak szürke egyhangúságban tengetni mindennapjaikat. Hála az Afrikából és a Közel-Keletről milliószámra importált „kulturális színesítőknek”, immáron ők is kedvükre élvezhetik a multikulturalizmus vibráló változatosságát, amelyet sokáig hiába irigyeltek az elképzelhető összes társadalmi deviancia kikísérletezésében mindig is élenjáró amerikaiaktól.

Mi folyik Nyugaton? Miért látni annyi nőt „Isten hozta a menekülteket” (Refugees welcome) táblával az utcákon tüntetni, nyitott határokat követelve a harmadik világbeli bevándorlóknak, akik többnyire fiatal férfiak? Az alábbi kis reprezentatív referenciaválogatás alapján, amely csak a jéghegy csúcsa, támadhat némi sanda gyanúnk az öv alatti késztetéseiket illetően.

Az iszlám a béke és a szeretet vallása – ezt ismételgetik unos-untalan az imámok, amikor azzal a ténnyel szembesítik őket, hogy a terrortámadások elkövetői többnyire muszlimok. Kétségtelen, hogy a Korán számos passzusa a békét és a szeretetet prédikálja, arról azonban hallgatnak az imámok, hogy ezek az előírások csak a „jó muszlimokra” érvényesek, vagyis azokra, akik betartják az umma szokásait és alkalmazzák a saria szabályait. Azokat viszont, akik nem hódolnak be, vagyis gyakorlatilag az összes nem muszlimot, a Korán pusztító háborúkkal fenyegeti.

Ahhoz, hogy hatékonyan kontrázhassuk a neoliberális babonát, először is semlegesítenünk kell a nyelvezetét és az általa megnyilvánuló tabusító mechanizmust. A Wikipédia meghatározása szerint „a tabu… szentként vagy tiltottként megnevezett bármely emberi tevékenységre vagy szokásra kiterjedő erős társadalmi tiltás vagy tilalom; a tabu megszegését a társadalom általában kifogásolhatónak és elítélendőnek tartja”.

Ha az európai fehérek fenn akarnak maradni, akkor logikus módon először is akarniuk kell élni. Jelenleg nem ez a helyzet. A fehér tömegek az etnomazochizmus és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás szánakozó altruizmusban nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat. Akár fizikailag, az allogén invázió és az abortusz népszerűsítésével, akár lelkileg és morálisan, a fehér fajhoz való tartozás miatti bűntudat- és szégyenképzés által. Ez a mentális AIDS lerombol mindent, ami a fehérek életösztönét szolgálja, és felmagasztal mindent, ami gyöngíti.