Jelenlegi hely

Ifj. Lomnici Zoltán

Milyen betegségre gyógymód az Alaptörvény?

Gondolatok a miniszterelnök megfenyegetésének jogi hátteréről

Egy megközelítés szerint az Egyesült Államokban statisztikailag a legveszélyesebb hivatás az elnöké. A végrehajtó hatalom feje nem csupán szervezett szélsőséges csoportok, magányos örültek, hanem verbális értelemben az ellenzék és újabban egyre módszeresebben a média céltáblájaként is szolgál.

A szólásszabadság esete a kettős mércével

A szólásszabadság határa legalább annyira megfoghatatlan, mint a délibáb. Az utóbbi időkben több olyan döntéssel találkozhattunk, ahol közéleti állítások valóságtartalmát kellett vizsgálnia bíróságnak. Azt hihetnénk, hogy ugyanazon tényállítás esetén ugyanolyan, de legalábbis nagyon hasonló ítélet várható, azonban ez valójában „kijegecesedett téveszme” és az alább felvillantott két jogeset alapján kijelenthető, hogy inkább flexibilisebbek a határok, mint szilárdak. A végső következtetés levonását a kedves olvasóra bízom.