Jelenlegi hely

Pozsonyi Ádám

Ellenpólusok

Pozsonyi Ádám képe

Ki olvas majd kétszáz év múlva verseket? Ezen töprengtem egy reggel, míg vártam, hogy ismét legyen net. (Utóbbi időben akadozik.) Nem kell tiltani. Az emberek maguktól engedik el, sőt könnyű szívvel a megterhelő dolgokat, mint például az olvasás, és örömmel élvezik a technika nyújtotta nihilbe vezető kütyük virtuáliáját.

Cinege

Pozsonyi Ádám képe

Újév másnapján az ablakon bámultam kifelé. Nézegettem a szemközti ház kerítését. Az íróasztal mögött, ahol gyakran ülök – töprengve a világ dolgain –, igen jól látni azt a kerítést, meg a mögötte lévő kis kertet is.

Jócselekedet

Pozsonyi Ádám képe

Két ünnep közt sok szabadidőm volt, így elhatároztam, hogy valami jót cselekszem. Kicsit szobroztam a ház melletti zebránál, hogy átkísérjek egy idős nénit, kismamát vagy agg katonatisztet, de ezt hamar meguntam, mert piszok hideg volt, majd elballagtam a Bosnyák térre, hogy megtisztítsam a könyves dobozt a kulturális szeméttől. Vannak ezek a zöld könyves dobozok városszerte, ahová a népek a fölösleges könyveiket hordják, s aki akarja, ingyen elviheti. Néha felkeresek egy-egy ilyet, s kiválogatom a lélekre mérgező káros kiadványokat, majd méltó helyükre juttatom.

Szeretet

Pozsonyi Ádám képe

Így év vége felé mindenkit elkap a szeretet. Ami nem lenne baj, a hagyomány az jó, csak a képmutatás dühít. Az ember jó esetben belegondol, hogy mi lenne, ha elvesztené azt, aki neki fontos, a felesége, nagyszülője, gyermeke. Az a szegény kis sántító tacskó a földszinten, némi önvizsgálatot tart – ez így jó és hiteles. Ám amikor ömleni kezd a mindenkit szeretünk, akkor ki kell nyitnom a csapot a konyhában és innom kell. Már csak az segít.

Szimat

Pozsonyi Ádám képe

Érdekes cikkeket olvasok. Egy-kettőnek már a címe is jó. „Fogják be az orrukat!” Ez a Magyar Narancs interjújának címe, amelyben az idős, filozófia nélküli filozófus asszony vall arról, hogy: „A rea­litásokat kell számba venni: a Jobbik is egy ellenzéki párt, és a Jobbik nélkül lehetetlen legyőzni a Fideszt.” Szóval a sok demokráciát féltő fogja be az orrát, és ragadja meg a kinyújtott kezet. Igen, a kinyújtott kezet, mert az a kéz – Vona Gábor keze – már mióta ott lifeg az orruk előtt, már nyújtja pipiskedve, nyújtja térden állva, nyújtja lábujjhegyen, hokedlin.