Pozsonyi Ádám

Töprengés

Szilágyi Jolán festőnőn (1895–1971) gondolkodtam. Ő ugye Szamuely Tibor proletár népbiztos és ’19-es hóhér felesége volt. Nem volt egy zseni Szilágyi Jolán, de kutyaütő se. Legjobbak a csendéletei. Kisméretű vásznak, rajta aranyozott szélű kávéscsésze, peremén finoman megmunkálva a minták, cigarettásdoboz, pohár víz. A pohár és benne a víz is pedáns. Mondhatnám ízléses. Nem egy Rubovics Márk, pláne Romek Árpád, de jó. Azt a fajta polgári értéket képviseli, amit férje, a népbiztos mélységesen gyűlölt, tűzzel-vassal irtott, s mindenáron el akart pusztítani. Hogy jött ez nála össze?

Önkény

Szokott ön sétálni? Szkafander nélkül? Az utcán, hol másutt? A piacra és vissza. És iszik csapvizet? A helyzet egyre súlyosabb. Kapott-e gyermekkorában oltást? Többször is? Nos, önnek hetei vannak csak hátra.

Nem tudom, tudja-e az olvasó, de séta közben felülről kapja a mérget, a víz­ivással a poharába, az oltással egyenesen a szervezetébe. Mert a háttérhatalom direkt irtja az embereket. (Nyilván, hogy minél kevesebb adót szedjen be, és minél kevesebb, multik által gyártott árut tudjon eladni, mert ez az érdeke.)

Félreértés

Megyek a boltba, s látom, hogy előttem áll egy professzor. Furán viselkedett, mert túrta az orrát, és a fején valami modern ketyere volt, amit első ránézésre sapkának véltem, de a simlédere hátrafelé volt fordítva. Gumit rágott.

– Jó reggelt, professzor úr! – köszöntem. – Mi a véleménye erről az új felfedezésről?

– Mi? – vakkantott a professzor, s megvakarta az ülepét. – Mi van?

Metafizika

A hétvégén kikapcsolódtam, eltávolodtam a politikától, és unalmamban tradicionalistáztam egyet. (A tradicionalizmus az a szellemi iskola, amely azt hirdeti, hogy minden tradíció egyenértékű – a muszlim terjeszkedés korában ez egyenlő a hazaárulással –, állításaikra az érveket a dokumentálatlan múltból szedik, s ha valaki konkrétumokat kér rajtuk számon, az baloldali.) Az egyik ilyen jellegű oldal Facebook-csoportjában az egyik oszlopos tag ezt írta:

Oldalak