Pozsonyi Ádám

Bizalmatlanság

Ülünk Sándor barátommal a kocsmában, és az élet dolgait vitatjuk. Az életet meg a művészeteket. Végül is a kettő szinte egy és ugyanaz. És persze törjük a pálcát a modern világ felett – mert van miért.

– Nézd – mutat Sándor a szemközti asztal felé. Valami ifjonc ül a söre mögött, kezében telefonja, és olykor rábök egyet az ujjával.

– Biztos lájkol – jegyzem meg gúnyosan. Lehet, valami félpucér hölgyemény képét, aki ezer kilométerre lakik, és az imént bejelölte.

Wass Albert és „hajrá, Brüsszel!”

Hódmezővásárhely után

„2014-ben, 61 százalékkal, míg 2010-ben 66 százalékkal nyert a Fidesz Hódmezővásárhelyen. Most az LMP, MSZP és a Jobbik támogatásával száll szembe a kormánypártokkal Márki-Zay Péter a kormánypárt jelöltjével.”

Ennyi volt a hír.

Aztán az ember este ült a gép előtt, és még ha nem is volt kíváncsi rá, a Facebook akkor is az arcába tolta és látta a végeredményt.

És ha kicsit tovább nyitva tartotta a szemét – bár ezt se kell annyira erőltetni a virtuális térben – a jobbikos örömrivalgást. Ujjongást.

Tünti

Beleakadtam a héten egy videóba, amin lelkes diákok ordítják, hogy az iskola „monygyon le!”, és olyan kíváncsi lettem, mi a bajuk a gyerekeknek, hogy rákerestem.

„A Független Diákparlament február 23-ra ismét az utcára hívja azokat, akik korszerű, diákközpontú, igazságos oktatási rendszert szeretnének.”

Aha. Független. Ezt már ismerem. Ami „független” meg „civil”, az ballib.

Abszolútum

Keressük a tökéletest. Mert az ember már csak ilyen. Ha akarom, vallási alapon, ha akarom, materialista szinten. Holott az emberi történelem – vagy akár a művészet – a tökéletlenség története. A tudomány mindig leírja: „jelen tudásunk szerint”.

Oldalak