Pozsonyi Ádám

Bajusz

Az öregedésen gondolkodom. Meg az elmúláson. No, nem a sajátomon, annyira még nem vagyok benne az időben – még udvariaskodni se kell senkinek, majd úgy tíz év múlva lassan kéretik elkezdeni –, hanem úgy általában.

Csalás

Az emberek egy része élete végéig gyerek marad. Élnek a kis buborékjukban, és nem értik: – Elmentem a heavy metal klubba, meghallgattuk a Slayert, és minden haverom szereti a Slayert, és hogy lehetséges, hogy a slágerlistát nem a Slayer vezeti, amikor körülöttem mindenki a Slayert szereti, és nem a… – ide helyettesítsük be valamelyik épp aktuális nyáltengert, mert ezekhez nem értek.

Üzlet

Húsvéthétfő van. A nap süt, de az idő még csípős. Hoznom kellett volna egy sálat. Ezen töprengek mélázva, amikor megpillantom Mihályt. Mihály régi ismerősöm, még a gimnáziumból. Vérbeli haladó szellemű ember. Igazi permanens forradalmár.

Spenót-ügy

A Pöttyös óvoda körül áll a bál. A botrány lassan elér az ország határain túlra, és nemsokára nemzetközi méreteket ölt. „Diktatúra van!” – suttogták az emberek, előbb csak félve, majd egyre bátrabban, magukra találva. „Diktatúra van! Elnyomás!”

Unják

Látom jártamban-keltemben, hogy van oly idióta, ki unja a migránsozást.

Egy volt iskolatársammal találkoztam a megállóban, és amikor az európai helyzet meg a politika került napirendre – hogy kinek ment tönkre a házassága, és Jenőt hol műtik, nem szórakoztató –, megemlítettem a migránsokat. És azt mondta, ő unja.

Oldalak