Pozsonyi Ádám

Szeretet

Így év vége felé mindenkit elkap a szeretet. Ami nem lenne baj, a hagyomány az jó, csak a képmutatás dühít. Az ember jó esetben belegondol, hogy mi lenne, ha elvesztené azt, aki neki fontos, a felesége, nagyszülője, gyermeke. Az a szegény kis sántító tacskó a földszinten, némi önvizsgálatot tart – ez így jó és hiteles. Ám amikor ömleni kezd a mindenkit szeretünk, akkor ki kell nyitnom a csapot a konyhában és innom kell. Már csak az segít.

Szimat

Érdekes cikkeket olvasok. Egy-kettőnek már a címe is jó. „Fogják be az orrukat!” Ez a Magyar Narancs interjújának címe, amelyben az idős, filozófia nélküli filozófus asszony vall arról, hogy: „A rea­litásokat kell számba venni: a Jobbik is egy ellenzéki párt, és a Jobbik nélkül lehetetlen legyőzni a Fideszt.” Szóval a sok demokráciát féltő fogja be az orrát, és ragadja meg a kinyújtott kezet. Igen, a kinyújtott kezet, mert az a kéz – Vona Gábor keze – már mióta ott lifeg az orruk előtt, már nyújtja pipiskedve, nyújtja térden állva, nyújtja lábujjhegyen, hokedlin.

Félreértés

A feminizmus – mint a társadalomra kiemelten veszélyes eszme – néhány képviselőjének oldalát tanulmányozom a neten. Mert az író őrt áll, és odafigyel, ha valami féreg rágja a közösség testét, ha valami rozsdás szög leselkedik elszórva a normalitás útjának szélén, hol a magyar közösség automobilja halad. S ha veszély leselkedik, akkor felemeli a szavát.

Az effajta oldalakon nemcsak a feltett tartalmak érdemelnek figyelmet, hanem a hozzászólások is. Néha azok a legszebb példányok az elmebetegség tüneteit gyűjtő ember számára.

Étkeztetés

Előadást hallgattam a minap. Mert az íróember olyan, hogy ha egy munkával kész van – befejeztem épp a készülő novelláskötetem anyagát –, akkor mással kell foglalkoznia. Néha nagyon mással. Nem csak témakörben, hozzáállásban is. Ahogy a paprikás csirke után jöhet a desszert, úgy következhet a normalitásra az elmebaj.

Oldalak