Pozsonyi Ádám

Nyomás alatt

El kell mesélnem valamit. Pontosabban be kell vallanom.

Éjszaka alig tudtam aludni egy szemhunyásnyit is. Reggel felkeltem, és szörnyen ébredtem – a kávét sem találtam sehol –, mégpedig azért, mert előtört lelkemből egy emlék.

Ezelőtt harminc évvel, amikor egy koncertről jöttünk hazafelé, az egyik bőrfejű fia­talember – magyarul skinhead – odament a barátomhoz, és belebokszolt az orrába. A barátomnak betört az orra, s folyt a vére. Piros vér folyt le a fehér pólóján, csöpögött a józsefvárosi kövezetre, és én láttam ezt. A saját szememmel. A vért!

És akkor mi?

Nem muszáj tudni, hogy kicsoda Papp Réka Kinga. Az élet rövid, még a könyvek közt is felesleges megtartani mindent. Kosztolányit, Corvin Mátyást vagy Puskás Ferencet kell tudni. Papp Réka Kingát nem. Úgyhogy aki nem tudja, ki, ne nézzen utána, elég az, hogy van egy ilyen hülye, és a médiában tolják.

Ez egy ilyen kor.

Bátor nők

„Szerintetek kik Magyarország legbátrabb női? – Most te is jelölhetsz valakit a SzuperWMN-díjra!” Ez olvasható egy felhívásban. „Mit jelent bátornak lenni egy olyan országban, ahol csöndben maradni, »szerényen meghúzódni«, »botránymentesnek« lenni, »a magad dolgával törődni«, nem kitűnni a legnagyobb erények közé sorolhatók? Ahol a minisztériumok élén per pillanat 0, azaz nulla nőt találsz? Ahol a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai között kétszer annyi László nevű tudós van, mint nő.”

Oldalak