Szalay Károly

Hajléktalanok

Műfajomnak, amit a Szókimondóban művelek, a lényege a pontos utalás, tényszerű meghatározás, magyarul szólva, a konkretizálás. Ebből a kézzelfogható tényezőből indítom elmefuttatásomat. Ezért vagyok kénytelen olykor még személyekre is, ha kell, név szerint utalni, ami nem ritkán karaktergyilkossággal jár.

Megzavarodtak

Nem is tudom már, minek nevezhetem a magyar ellenzéki pártokat, baloldalinak, liberálisnak, jobboldalinak, pártoknak-e egyáltalán, mert elvesztették arculatukat. Képtelenek elviselni a több mint sorozatos vereséget. Gondoljanak bele! 1990-ben még úgy látszott, a liberálisok nyerik az első szabad választást, és a második fordulóban bukott az SZDSZ. Amitől az enyhe elmebaj tünetei kiütköztek reakcióikban. Többet tiszta győzelem pozícióba nem is kerültek. És azért, hogy a hatalom részesei lehessenek, föl kellett adniuk lényegük értelmét, az antikommunistaságot. A szocialisták szövetségeseiként megindultak a romlás útján.

Hol élek én?

A pánikgyáros hiszteroliberálisok szerint katasztrófatelepen. Mert Magyarország romokban hever. Megszűnt a jogállamiság, a szólásszabadság, a közbiztonság, rasszisták, xenofóbok meg egyéb fóbok randalíroznak az utcákon. Összeomlott az egészségügy, ápolónők, orvosok menekülnek (migránsosodnak), őrületes tanárhiány van, mindenki kiöregedett vagy hamarosan kivénhed, ám gyermek sincs, vészesen fogy a lakosság, aki még megmarad, az is kivándorol. A maradék magyar idegengyűlölő, cigányutáló, antiszemita. És halálos beteg. A nemzetközi megmérettetés szerint élen járunk gyógyíthatatlan betegségekben, végzetesen kövérek vagyunk, rák-, szív- és érrendszeri betegségekben az elsők a világon, csak nyelvtudásban vagyunk az utolsók. Étkezési szokásaink bődületesen egészségtelenek, Orbán Viktor ütem­verésére lépdelünk a pusztulásba. Csak az idióta nem látja, hogy a Fidesz politikája katasztrófába vitte az országot, itt nem lehet élni, lassan meghalni sem, mert nincs, aki elföldeljen.

Öngyilkos ellenzék

A sors áldása, hogy egyetemista korom első éveiben a piaristák által fönntartott Pázmány kollégiumban laktam. A szerzetesrendre jellemző módszer az volt, hogy a széles körű szakmai kitekintés és általános műveltség érdekében a különféle stúdiumokat végző diákokat összekeverték. Én Emillel (máskülönben jobboldali szociáldemokrata), orvostanhallgatóval, nem bölcsésszel (!) laktam egy szobában. Pszichiáternek készült. Emberismeretet, lélektant, karakterológiát első kézből tőle tanultam.

Oldalak