Szentesi Zöldi László

Szerbek Trianonja

Kategória: 
Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Néhány héttel ezelőtt valósággal megrázta a Balkánt Alek­san­dar Vucsics szerb és Hashim Thacsi koszovói elnök egyezkedésének híre: felmerült, hogy területcserével rendezze vitás ügyeit a két állam. A 2008 óta független Koszovó északi része ugyanis szerb többségű – az albánok állítólag lemondanának ezekről a falvakról, ha cserébe megkapnák Szerbiától az albán többségű Presevo-völgy falvait.

Az igazi jobboldali

És akkor a Mindenkiről Mindent Eldöntő Ember felemelkedett székéből.

– Most pedig elmondom önöknek, kicsoda az igazi jobboldali. Azért mondom el, hogy ha találkoznak vele, útmutatásaim szerint azonosíthassák, és felhasználhassák céljaikra.

Csend támadt. A légy zümmögését is meg lehetett hallani a teremben.

Nagy Imre hosszú árnyéka

A váratlanul fellángolt vitában, hogy tudniillik Nagy Imre nemzeti hős vagy kommunista pribék volt-e, és egyáltalán, hogyan értékeljük személyét és munkásságát lassan három emberöltővel az 1956-os forradalom után, kissé tanácstalanul állunk. És mint oly sokszor, ismét középen. Nem kényelemszeretetből, nem azért, hogy megspóroljuk a gondolkodás luxusát, hanem mert a tények elrendezése után morális elemek is betüremkednek politikai, történelmi ítéletalkotásunkba. Nem kellene, hogy így legyen, ezek hiánya nélkül azonban foghíjas a történet.

A virrasztók szimata

1991-ben jártam itt először. Felkéredzkedtünk egy Farkaslakára tartó szekérre, úgy jöttünk ki Udvarhelyről. Csak arra emlékszem, hogy a kaptatókon fennhangon biztatta lovait a stopposokkal nem túl bőbeszédű öreg székely, emlékszem az ég kék színére, a metszően tiszta levegőre. Most itt állunk újra Tamási Áron szülőháza előtt. Kis, kékre meszelt házikó fent, a faluban. A turisták nagy része odalent, a főúton, az író sírjánál helyezi el a virágot, ide, a kiállítással csalogató szülőházba csak az ínyencek merészkednek.

Fut a szekér

Régi felfogásom, hogy előző munkahelyeiről nem ír az ember. Ha megteszik mások, mindig kellemetlenül érzem magam. Egyfajta tettenérés ez, akár az elmúlt szerelemé, amelyben volt jó és rossz, de végül balul végződött – a megélt történetet mégsem szolgáltatjuk ki másoknak. Szemérmesség, tisztesség, alapvető norma? Lényegtelen: ilyet nem csinálunk, kész.

Oldalak